Katart, a világ leggazdagabb országát nem könnyű áruszállítási stoppal vagy szárazföldi határzárral, esetleg a foci-vb bojkottjával térdre kényszeríteni. Ráadásul az emír és kormánya igyekszik minden kellemetlenség alól mentesíteni a lakosságot. Nehézségek azért így is akadnak. De miről is szól ez az egész arab konfliktus?
Katar blokád alatt áll. Ebben a helyzetben magyar üzletemberek is keresik azokat a lehetőségeket, hogy miként lehetne a távoli Magyarországról valamit beszállítani a kicsi, de annál gazdagabb országba. Ez a hálózat ugyanis éppen újraszerveződik, és itthonról is sokan szeretnének ebben szerepet kapni.
A nemzetközi sajtóban a konfliktus élességét és bornírtságát már megismerhettük az olyan hírekből, miszerint Rijádban (Szaúd-Arábia) vagy Dubajban (Egyesült Arab Emírségek) súlyos pénzbírságot, sőt akár börtönbüntetést is érhet, ha valaki a Barcelona korábbi mezét viseli. Pusztán azért, mert azon a Qatar Airways felirat szerepel.
A blokád ügyében a legfrissebb fejlemény, hogy a Washington Post hétfőn azt írta, amerikai titkos szolgálati források szerint az Egyesült Arab Emírségek felelős azért a hekkertámadásért, ami az egész konfliktust közvetlenül megalapozta. Katar május végén állította, hogy hekkerek a katari emírnek tulajdonított, Izraelt és Iránt is dicsérő hamis híreket rakta fel az állami hírügynökség honlapjára. Az Egyesült Arab Emírségek tagadja a Washington Post állításait. A blokád hátteréről és a térség viszonyairól korábban itt írtunk bővebben.
Magam akkor értettem meg a helyzet súlyosságát, amikor a Dohából üzleti útról éppen megérkező barátom mesélt a kinti tapasztalatairól, de azt kérte, csak név nélkül idézzem. Mindez persze érthető: aki a régió több országában is megfordul, az most nem szívesen teríti ki ország-világ elé, hogy a katari emír környezetével tárgyal.
Röviden az előzményekről. Katart, a kis, 2,7 milliós lakosságú, gázban rendkívül gazdag és ebből méretes vagyont felhalmozó államot korábbi arab barátai – Szaúd-Arábia vezetésével – izolálják, blokád alá vonják. A nyolc támadó (Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, a Maldív-szigetek, Jemen, Mauritius és Líbia) közül az utolsó négy a „na bumm” kategória, ezek az államok szegények, vagy messze vannak, esetleg nincs is működőképes államiságuk.
Ám az első négy állam ellenséges fellépése fontos. A szomszédos Szaúd-Arábia az egyetlen szárazföldi kijárat Katarból. Az Egyesült Arab Emírségek sok szempontból példakép, de versenytárs is. Bahrein is közel van. Egyiptom pedig azért különösen izgalmas, mert 200 ezer egyiptomi dolgozik Katarban.
Maga az izoláció határlezárást, áruszállítási stopot, ultimátumokat jelent, de a helyszíni beszámolók szerint a világ messze leggazdagabb államát nehéz hét szegényebb arab rokonnak térdre kényszerítenie. Kellemetlenségeket azonban okoz a blokád. És miközben Dubajban vagy Rijádban ez az egész csak külpolitika a lakosság számára, addig Katar fővárosában, Dohában a lakosság valóban bevonódik, mindenki erről beszél és nagyon harciasan kiáll az emír és a kormány mellett.
A Dohában jártak tapasztalatai szerint bár a térség minden államában van egyfajta, a személyi kultuszt idéző tisztelet az uralkodóval szemben, az új jelenség, hogy az autók fel vannak matricázva, nemcsak az őskatariak, de a jóval nagyobb számú külföldi munkavállalók is a kormányzat és az emír mögé álltak. A nagy épületekre ki van téve az emír fotója az őt támogató szlogenekkel együtt. Sőt, új jelenség, hogy az utcákon alkalmi árusok kínálnak a helyzetre reflektáló pólókat, feliratozott mobiltelefontokokat. Állítólag ezek jól is mennek, hiány van belőlük.
Az Egyesült Államok eleinte meglepő harciassággal tett hitet Szaúd-Arábia mellett, természetesen a terrorizmus elleni harc jegyében. A helyzet pikantériája, hogy pár nappal korábban két erősen politikaközeli üzletember magándealje éppen meghiúsult. Jared Kushner, Donald Trump veje eléggé megborult egy 1,8 milliárd dolláros ingatlanüzletével. A 666 Fifth Avenue 666. szám a túlméretezett és elrontott ingatlanvállalkozások mintapéldája, amelyet a politikus legfőbb bizalmasa kínai és katari tőkével mentett volna meg. HBJ, a milliárdos katari sejk azonban elállt 500 millió dolláros befektetésétől, mert az ígért belépési feltételek nem teljesültek. Természetesen hivatalosan senki nem köti össze az elromlott üzleti kapcsolatot azzal, hogy az arab államok elég erőt éreztek ahhoz, hogy Katar ellen forduljanak, de akár ez a szituáció is segíthette a bátorságuk.
Áruhiány amúgy nincsen, de a polcokon kezdenek megváltozni a termékek, bár a raktérkészleteket még kiseprik, vagyis egyelőre nagyjából azonos a kínálat. De máris megnőtt például a török termékek aránya.
Magyar forrásunknak például a szállodában mesélte az éttermes, hogy szinte minden termék beszerzése változni fog. Az ásványvíz eddig Abu-Dzabiból, az üdítő Szaúd-Arábiából, a dohányárú Egyiptomból érkezett, hamarosan azonban új források után kell nézni.
Ám az árak nem szálltak el, a katari állam az első napokban deklarálta, hogy a blokád minden költségét magára vállalja, abból a lakosság nem érezhet semmit. Ezt olyannyira betartja, hogy a dohánytermékekre és az alkoholra vonatkozó tervezett adóemelést is inkább elhalasztotta a kormány, nehogy a lépés hangulatromboló legyen.
A kint dolgozó üzletemberek számára azonban vannak nehézségek, például sokkal kellemetlenebb lett az utazás. Leginkább azok vannak bajban, akiknek a feladata, képviselői állása több Öböl-állam együttes képviseletére vagy irányítására is kiterjedt, ez gyakorlatilag lehetetlenné vált. A Dubaj–Katar korábban nagyon frekventált légi járat jegyára négyszeres lett, mert közvetlen járat már nincsen, csak a „semleges” Kuvaiton vagy Ománon keresztül lehet, jóval körülményesebben megtenni az utat.
Hogy pontosan miért zajlik ez az egész, azt sokan találgatják. Dohában állítólag ez folyamatos téma az utcákon, az üzleti tárgyalások előtt, alatt, után. Irigyei bőven vannak Katarnak, amely még olajállam viszonylatban is nagyon gazdag. Minden lista szerint itt a legnagyobb az egy főre jutó GDP.
A konkrét értékeket tekintve már eltérőek a listák, de évente 100 ezer dollár feletti az egy főre jutó GDP. Az állam mesés gazdagságát sok minden jelzi, rengeteg európai pénzügyi befektetés, valamint az is, hogy a miniállam 2022-ben már foci-vb-t rendezhet (természetesen a támadók már ezt is bojkottal fenyegetik).
Az elszigetelésnek persze a feltételezett irigységen túl vannak publikus okai. Például az, hogy
Mindegyikben van valami, de még így is nehéz megérteni, hogy vajon mi az igazi baj, és miért most jött felszínre a mély konfliktus.
A Közel-Keleten nyílt titok, hogy a gazdag katari szunnita magánszemélyek olykor előszeretettel támogatják a szélsőségesebb szervezeteket, így például Egyiptomban a Muszlim Testvériséget, vagy akár a szunnita terrorcsoportokat is (például mostanában az Iszlám Államot), ám a kisállamot most élesen elítélő Szaúd-Arábia gazdag családjaira pontosan ugyanez a jellemző.
Az al-Dzsazíra televízió valóban a katari kormányzaté, ugyanakkor van egy szerkesztőségi függetlenséget biztosító dekrétuma. Katar nyugati, illetve arab kritikusai is folyamatosan azzal vádolják a kisállamot, hogy a függetlenség csak kamu, és az állam valójában folyamatosan aktuálpolitikai céljaira használja a hírcsatornát.
Az al-Dzsazíra tényleg viszonylag sokat kritizálja a szaúdiakat, például bemutatták, hogy a nők repülőt vezethetnek, de autót nem. A szaúdi vezetés azonban nem a nevetségessé válástól tarthat, hanem vélhetően inkább attól félhet, hogy a tartósan alacsony olajárak miatt ne váljanak elégedetlenné a rezsimmel szemben a polgárai. És semmiképpen ne nyerjenek szellemi muníciót a tévéből.
Az al-Dzsazíra korábban a líbiai és egyiptomi szunnita ellenzéknek is fő hírforrása volt. Az észak-afrikai diktatúrák ezért különösen utálták Katart, mert az korábban sokat tett Moammer Kadhafi líbiai diktátor megbuktatásáért, de mint említettük, Egyiptomban is a szélsőséges Muszlim Testvériséggel rokonszenvez.
Miközben a nyugati világnak határozottan megvan a legfontosabb országa: az Egyesült Államok, vagy a szláv világban Oroszország elsősége nem kérdőjelezhető meg, úgy az iszlám világban versenyfutás van. Három nagyjából egyenlő erejű pólus van, a szunnita Szaúd-Arábia, a síita (és nem arab, hanem perzsa) Irán, valamint a világi Törökország. Ennek a három államnak a versengése szinte minden „arab” ügyben tetten érhető, természetesen Katar blokádjában is. A jelenlegi leosztás szerint Szaúd-Arábia támad, Irán és Törökország támogat, ami természetesen még véletlenül sem jelenti azt, hogy Irán és Törökország egy gyékényen árulna.
Katar külpolitikájában amúgy valóban nehéz volt eligazodni. Jóban szokott lenni az Egyesült Államokkal (bár a Trump családdal most üzleti és politikai konfliktusa is akadt), de annak halálos ellenségével, a síita Iránnal is. Utóbbi Szaúd-Arábia szemében nem éppen jó pont, és amúgy nem is igazán érthető. Hiszen minden a barátság ellen szólna. Katar Szíriában a szunnita ellenzéket támogatja, Irán pedig a regnáló alavita, azaz síita vezetésű Aszad-kormányt. Ráadásul, Irán és Katar gazdasági konfliktusba is sodródhatna, mert alattuk, egységes talapzaton fekszik a világ legnagyobb földgázmezője, amit Katar ügyesen kiszipolyoz a szankcióktól sújtott Irán elől.
Mégis, Irán most is elsőként sietett az elszigetelt Katar segítségére, és ez ugyanúgy csípi Rijád szemét, mint Katar túlzott nyugati gazdasági aktivitása, amit valamiért nagyon ellenségesen néznek Szaúd-Arábiában. Az külön vicces, hogy Szaúd-Arábia rárontott Katarra, például Irán miatt, és ezzel nagyban segítheti Irán exportteljesítményét, hiszen Irán értelmezhető mezőgazdasági termeléssel bír, így az új helyzetben beszállítói kapcsolatokat építhet Katarral.
A Perzsa-öböl menti kisállamok keményen versenyeznek egymással, de le is másolják egymás kezdeményezéseit. Szinte minden országban van egy kísértetiesen hasonló nemzeti program, angol nevükkel a Qatarization, az Emiratization, a Kuwaitization vagy az Omanization. Ezeknek a lényege, hogy a kevés helyi állampolgár is próbáljon vállalkozni. Katarban például nem is működhet külföldi tulajdonú cég, csak olyan, amelyik legalább 51 százalékban katari tulajdonban van, A programok azonban nem túl sikeresek, minden helyi erő a jól fizető állami szektorba vágyik, Katarban például a magánszektorban csak 0,3 százalék a helyi lakosság aránya. Az Egyesült Arab Emírségekben valamivel sikeresebb és modernebb a program. Nemrég például a nemzetközi sajtóba is bekerült az a hír, hogy Maryam Bahlooq, egy „emirati” hölgy lett a pénzügyi szektor egyik nagyvállalatának, a 3000 főt alkalmazó Tanfeeth pénzügyi szolgáltatónak a vezérigazgatója, ezzel ő lett az első helyi nőt, aki a pénzügyi szektorban elsőszámú vezetőnek választottak.
Szaúd-Arábia mellett még az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom a legkeményebb Katarral szemben. Érdekes, hogy korábban a hét emírség (különösen Dubaj és Abu-Dzabi) egyfajta referenciapont volt Katar számára, igyekeztek másolni a szolgáltatásaikat, majd hamarosan inkább már versenyzővé váltak például a térség pénzügyi központja címért, vagy azért, hogy melyik cég és légitársaság legyen a legfőbb légitársaság a térségben.
Aztán az emírségek belső konfliktusai is erősödtek – az emírségek egymással versenyeznek például adómentes vállalkozási lehetőségekkel és ipari parkokkal. Katar követőből lassan fő ellenséggé vált, amit csak táplált, hogy jobban átvészelte a válságot. Nem véletlen, hogy az emírségek, amint lehetett, ugrottak Szaúd-Arábia hívására. Dubajban, Abu-Dzabiban azt tartják: az emírségeknek közvetlen hasznuk származhat abból, ha Katar gyengül.
Végezetül Egyiptom haragja is többrétegű. Miközben Katar és az al-Dzsazíra valóban rokonszenvez a fennálló rezsim ellen fellépő szélsőségesebb muszlim csoportokkal, 200 ezer egyiptomi dolgozik Katarban. Ők rengeteg pénzt utalnak haza családtagjaiknak. Egyiptom nagyon pórul járt az olajárak csökkenésével is, mert a hűséges szövetséges, Szaúd-Arábia kevesebb támogatást ad a szunnita barátnak, de azért ahhoz eleget, hogy Egyiptom így is gondolkodás nélkül csatlakozott a koalícióhoz.
Az egyiptomi munkavállalóknak jókora nehézség, hogy a hazajutás, a repülőjegy sokkal drágább lett, de az egyiptomiaknak legalább nem kellett hazamenniük, mint az emírségekből és a Szaúd-Arábiából érkezetteknek, A katari sajtóban pedig az volt téma, hogy akadt olyan katari, akinek egyiptomi villájába csak úgy beköltöztek egyiptomiak, és most katariként nagyon nehéz az egyiptomi hatóságoknál az érdekérvényesítés.
No evidence – Katarban most ez az egyik leggyakrabban hallott kifejezés a beszélgetések során. A katariak szerint ugyanis nincsenek bizonyítékok a terrorszervezetek támogatására, és úgy vélik, ezt Szaúd-Arábia is kezdi belátni, és állítólag a Katarral szemben megfogalmazott követelések száma csökken.
Mindez a hivatalos hírekben egyáltalán nem jelenik meg, és nem úgy néz ki, mintha körvonalazódna a megoldás. A helyszínről nézve azonban nem úgy tűnik, hogy Katar ne tudná kezelni a helyzetet. Aki a világ leggazdagabb országát szeretné ellehetetleníteni, annak fel kell kötni a gatyáját, de azért kellemetlenségeket tud okozni a blokád. Hogy ebből bármi magyar vonatkozású üzlet kijöhet, azt nehéz felmérni, érdeklődés van, de azért azok a sajtóba is bekerülő példák, miszerint magyar tehenek vagy borjúk mennek repülővel Katarba, inkább csak a különleges egzotikumok kategóriája, tartós kereskedelmi kapcsolatot nem alapoz meg.