Index Vakbarát Hírportál

A kormány kivesz 24 milliárdot a tartalékból

2017. szeptember 26., kedd 11:52

23,7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetési takarékból – derül ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből. A legnagyobb költségtétel ismét a sportra megy, de jut belőle kultúrára is. 

A Budapesti Pályafejlesztési program 5 milliárd forinttal többől gazdálkodik az átcsoportosítás után, a kiemelt sportegyesületeknek 1 milliárdot szánnak a tartalékból, közel 1,2 milliárd forinttal több jut majd tornatermek építésére, és 400-400 milliót kap a veszprémi uszoda és a dunaújvárosi stadion. A Makkabi Európa Játékok megrendezését 35 millióval támogatja ebben a körben a kormány.

A Magyar Rádió Zenei együttesének 1 milliárdot adnak pluszban, a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének pedig 885 milliót. A táncszínháznak a Miniszterelnökség budai Várba költöztetése miatt kellett három évvel ezelőtt elhagynia korábbi székhelyét, az új játszóhely költségei fokozatosan nőnek. 

A közgyűjtemények nem részletezett célra 436 milliót, a nemzeti értékmentő programra 300 milliót kapnak, a Közszolgálati Archívumra pedig 732 milliót csoportosítanak át. A határon túli oktatási és kulturális feladatokra 100 millió forint odaítéléséről döntöttek, a hazai felsőoktatási intézmények pedig plusz 3,15 milliárdból gazdálkodnak. Az egyházaknak 1,8 milliárdot csoportosít át a kormány.

Rovatok