Index Vakbarát Hírportál

Nyomoz a NAV a diákjait ingyen dolgoztató szihalomi polgármester ügyében

2017. december 9., szombat 18:55

A Nemzeti Adó-és Vámhatóság Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága nyomoz a szihalomi polgármester, Bóta József cége által nyert uniós támogatásokkal kapcsolatban - mondta el Tényi István a Zoom.hu-nak. Tényi még novemberben tett tett feljelentést költségvetési csalás miatt a Füzesabonyi Járási Ügyészségen.

Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt. A Magyar Nemzet írta meg, hogy Bóta saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait, akik hivatalosan szakmai gyakorlaton vettek részt,  de panaszaik szerint néha a maximális 7-8 óránál is tovább tartott a munka, és az is előfordult, hogy a polgármester cégének rendezvényein kellett dolgozniuk.

Bóta cége csaknem 30 millió forint uniós pénzt nyert gyakornoki program indítására, ami azért is érdekes, mert Bótát az Egri Törvényszék Cégbírósága eltiltotta a cégvezetéstől. A polgármester ügyeit illetően Szihalom elég megosztott, erről szóló riportunkat itt olvashatja.

Rovatok