Az átlag újságolvasónak könnyen lehet az a benyomása, hogy 2017 nem volt egy olyan nagyon szuper év: minden második kedvenc színészéről vagy rendezőjéről kiderült, hogy valószínűleg egy perverz disznó, a magyar politikai közbeszéd egyre közelebb kerül egy laposföld-hívő konferencia szellemi színvonalához, Észak-Korea egyre messzebb lövöldözi a rakétáit a tengerbe, stb. Annak viszont, aki a tőzsdei híreket olvasta, különösen az Egyesült Államokban, annak 2017 az elmúlt 20 év legjobb évének tűnhet. Az amerikai tőzsdék egész évben szárnyaltak,
132 éve fennállása alatt először (legutóbb 1995-ben volt ilyen jó év a tőzsdén, akkor 69-szer zárt rekord magasságban az index). A másik fontos New York-i index, az S&P is megdöntötte saját rekordállítási rekordját, 53-szor zárt magasabban, mint valaha és a tech részvényeket tömörítő Nasdaq is csúcsokat döntött idén.
A Dow, amely többek között olyan óriáscégek részvényeit összesíti, mint az Apple, a Coca Cola, a Disney vagy a Johnson & Johnson, ebben az évben 16 százalékkal 23 ezer pontra emelkedett, Trump tavaly novemberi megválasztása óta pedig 23 százalékkal nőtt. Pedig akkoriban még arról lehetett olvasni, hogy össze is omolhat a tőzsde, ha Trump lesz az elnök (például itt, mert én is írtam ilyet, de hát ilyen az élet).
Azt pedig, hogy ennyire jól megy a tőzsde, nem kell a szaksajtóból kibogarászni, Donald Trump amerikai elnök szinte hetente írja ki a Twitterre, hogy mennyire pörögnek az árfolyamok, amióta ő az elnök, ezt személyes politikai sikerének elkönyvelve és gyakorlatilag annak jeléül véve, hogy hála neki nagyon jól megy az amerikai gazdaságnak. De vajon tényleg Trumpnak köszönhető, hogy történelmet írnak a Wall Street-i brókerek? És ez most azt jelzi, hogy szárnyal az amerikai gazdagság és idővel mindenkinek jobb lesz? A válasz dióhéjban annyi, hogy részben igen és egyáltalán nem. Azért kifejtem egy kicsit.
Hogy mennyire verheti jogosan a mellét Trump elnök a Dow és az S&P szárnyalását nézve, arról elég nagy vita van az amerikai sajtóban, ami nem igazán feloldható. Akik még véletlenül sem szeretnék az elnök alá adni a lovat, azok azt szeretik hangoztatni, hogy az elnökök mindig is túlértékelik a saját hatásukat a piacra, főleg az elnökségük elején, hiszen a gazdaságra még leginkább az előző kormány politikái vannak hatással, az új kormány döntései még nem nagyon csorogtak le a mindennapok szintjére.
Ezek a hangok azt mondják, hogy bár Trump a kampány alatt elég apokaliptikusan írta le az amerikai gazdaság helyzetét, valójában egy egészséges és növekvő gazdaságot örökölt Obamától és a Wall Street szárnyalása is még Trump megválasztása előtt kezdődött. Eszerint a narratíva szerint Trump legfeljebb azért érdemel dicséretet, mert eddig nem tett semmit, amitől bezuhant volna a gazdaság. Ezt mondja például a Nobel-díjas közgazdász Paul Krugman, aki szerint mivel Trump eddig (az adócsomagig legalábbis) nem nagyon hozott semmilyen nagy változást a gazdaságpolitikában, ezért nem is lehetett nagy hatása a gazdaságra.
És persze sok más dolog is hajtotta az árfolyamokat: az amerikai gazdasági növekedés elég stabil volt az idén (1,6 százalékkal nőtt a GDP), az európai gazdaság is növekedni kezdett egy kicsit, ahogy a feltörekvő piacokon is jók az alap gazdasági mutatók, a fejlett gazdaságokban növekedett a fogyasztói bizalom, és persze a fogyasztás is, a nagyvállalatok pedig több nyereséget könyvelhettek el az idén, mint tavaly. Ezekhez pedig Trumpnak tényleg nincs túl sok köze.
Bár tényleg vitatható, hogy az új elnök első éve mennyire befolyásolja mondjuk a munkanélküliségi vagy növekedési statisztikákat, ahogy az is igaz, hogy már Obama alatt felfelé indultak el a tőzsdeindexek, azért az sem teljesen igaz, hogy Trump politikája ne hatott volna a tőzsdei befektetőkre. Ezt pedig nemcsak az elnök támogatói gondolják így, hanem az legnagyobb amerikai cégek pénzügyi vezetői is, akiknek 60 százaléka a CNBC gazdasági hírtévé felmérése szerint azt gondolja, hogy ha nem is teljesen Trump érdeme a tőzsde szárnyalása, valamennyi köze azért van hozzá.
Bár Trump leginkább azzal nyerte meg a választásokat, hogy meg tudta szólítani az elmúlt évek globális és amerikai gazdasági folyamataiban hátra hagyott vidéki fehér munkásosztályt, a kormányzata eddig nem értük, hanem a nagy amerikai vállalatokért tette a legtöbbet. Persze valódi ellentmondás nincs a kampányígéretei és a politikája között, mert már a kampány alatt is arról beszélt, hogy
mondván, hogy ami jó a cégeknek, az előbb-utóbb jó lesz a dolgozóiknak is. És bár ez az összefüggés elméletileg és gyakorlatilag se működik, vagy nem ilyen egyszerűen, az biztos, hogy Trump jó nagyot lazított a szabályozásokon és karácsony előtt még az adócsökkentést is sikerült átverekedni a kongresszuson. Ezt a két dolgot pedig nagyon szeretik a tőzsdén jegyzett vállalatok és a részvényeiket megvásároló befektetők is.
Trump a kampánya és elnöksége alatt is kitartóan szajkózza azt a vulgárneolliberális mantrát, hogy a szabályozás rossz, a sok szabályozás még rosszabb, megfojtja a gazdaságot, ezért vágni-vágni-vágni kell. Ezt pedig meg is tette, a kongresszusban ülő republikánusokkal karöltve:
Hogy az amerikai társadalomra és a világra milyen hatással lesznek ezek a lépések, azt majd meglátjuk, de az biztos, hogy az adott szektor vállalatainak negyedéves jelentéseinek jót tesznek.
Hasonlóan boldogok a cégek a karácsony előtt elfogadott adóreformtól, amely ugyan a legtöbb elemzés szerint hosszabb távon növeli a költségvetési hiányt és az alacsonyabb keresetűeknek idővel még növeli is az adóterheit, jó nagyot vág a vállalatok és a sok befektetéssel rendelkező gazdagabbak adóján.
Az adótörvény útja nem volt egyszerű, az egész folyamatot szinte áthajszolták a kongresszuson, így átolvasni is alig volt ideje a képviselőknek, azt rengetegszer átírták, hogy minden republikánus döntéshozónak megfeleljen, a változások pedig olyan gyorsan történtek, hogy néha csak kézzel írott széljegyzetként kapták meg azt azok, akiknek aztán szavaznia kellett róla. De megvan, Trump óriási sikerként ünnepli az adócsomagot, még ha talán soha nem volt még adócsökkentés ilyen népszerűtlen: az amerikaiak 52 százalékának nem tetszik az, ami az elnök szerint minden amerikainak hatalmas ajándék.
Sokat elmond viszont az átlagos amerikaiak és a tőzsde kapcsolatáról, hogy adócsomagnak már a gondolata is följebb hajtja a részvényárfolyamokat, szakértők hónapok óta ezt a várakozást tartják a tőzsdéket hajtó egyik legfontosabb dolognak. Az adóreform pedig tényleg emelni fogja a vállalatok értékét, mert ha kevesebb adót kell fizetniük a vállalatoknak, annál jobb lesz a profit, amit pedig mindennél jobban szeretnek a részvényesek (részben, mert ebből kaphatnak osztalékot, bár a többség nem az osztalékért, hanem a spekulációért ad-vesz részvényeket). Igaz, vannak olyan tőzsdei szakértők, akik szerint már annyit emelkedtek az árfolyamok az adóreformra várva, hogy maga a csökkentés már nem tudja annyit hozzáadni az egészhez.
Az év végi összesítésekben megkérdezett összes befektetési stratéga arról beszél, hogy a 2017-ben megindult növekedés 2018-ban is bőven folytatódni fog, és bár vannak, akik óvatosságra intenek, mert már így is egy kicsit elszálltak a cégek tőzsdei árfolyamai attól, amit a reálgazdasági teljesítményük alapján érnek, nagy emelkedés után pedig gyorsan lehet nagyot bukni, a legtöbb tőzsdei szakember azért nagyon optimista. Trump és kormánya pedig nagyon büszke.
Kár, hogy ebből az átlag amerikaiak, vagy ahogy Trump a kampánya alatt hívta őket, az elfelejtett hobbitok, a vidéki, kisvárosi, fehér alsó-középosztálybeli republikánusok semmit nem éreznek, és nem is fognak érezni, ugyanis a többségüknek semmilyen részvénye nincs. A New York Egyetem kutatása szerint
és közvetve, a nyugdíjalapjukon keresztül is csak a háztartások nagyjából felének van valamilyen részesedése a tőzsdén. Abban pedig, hogy kit érint bármennyire is, hogy mi történik a Wall Streeten, és kinek nincs, elég nagyok a társadalmi különbségek: a legtöbb tőzsdei befektetése nyilván a társadalom felső egy százalékának van, náluk van a részvények 40 százaléka, míg a háztartások alsó 60 százaléka mindössze a részvények 1,8 százalékával bír, de még az amerikaik 80 százaléka is csak a részvények 7 százalékát tulajdonolja.
Erre hívta fel nemrég a figyelmet Rafael Bostic, az amerikai jegybank szerepét betöltő federal Reserve Bank atlantai vezetője, aki a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a tőzsdei növekedésnek olyan vagyoni hatásai vannak, amelyekből az amerikaiak többsége kimarad. Nem úgy a leggazdagabbak: a világ 500 leggazdagabb emberének a Guardian összesítése szerint 1000 milliárd dollárral nőtt a vagyona az idén, nagyrészt a tőzsdei árfolyam-emelkedéseknek köszönhetően.
Persze azért az átlag számára is javult a gazdasági környezet (nőtt a GDP, alacsony az infláció és csökkent a munkanélküliség), amiért Trump szintén büszke magára, bár ahogy fentebb írtuk, ehhez aztán tényleg nincs sok köze. Ezek a makrogazdasági folyamatok ráadásul nagyrészt függetlenek a tőzsdei folyamatoktól. Hiába veri Trump a mellét a Dow vagy az S&P sokadik rekordja után, ez még messze nem jelenti azt, hogy az amerikai gazdaság erős: a GDP növekedése és a tőzsdei árfolyamok növekedése között nincs kimutatható összefüggés, vagy ha van is, az inkább fordítottan arányos: a tőzsdének akkor ment jól, amikor a GDP növekedés nem volt olyan magas.
Ha minden igaz, akkor jövőre tovább folytatódik a tőzsdei szárnyalás, az indexek újra rekordokat döntenek majd, a befektetőik egyre gazdagabbak lesznek, a többiek pedig majd hallgatják, hogy minden milyen jól megy. Ahogy már említettük, a legtöbb szakértő nagyon optimista, de azért már megjelentek azok is, akik szerint nemsokára vége lehet az egésznek. Jim Rogers befektető, aki Soros György Quantum alapjának létrehozásában is részt vett, például már tavaly nyáron azt nyilatkozta, hogy szerinte
Rogers szerint vagy még 2017-ben, vagy 2018-ban rájönnek az emberek, hogy a cégek nem érnek annyit, mint amennyiért adják-veszik a részvényt, és jön az összeomlás. Az idén ez még nem jött be, de jövőre még bármi megtörténhet.
Kevésbé drámaian fogalmazó befektetők szerint is oda kell figyelni a vállalatok értékelésére, vagyis hogy ne szaladjon el nagyon a részvényárfolyam attól, amennyit valóban érhet egy cég. A CNBC-n például egy portfolió menedzser nemrég azt mondta, ő egy 1-től 10-ig terjedő skálán 7-esre tenné, hogy mennyire aggódik emiatt, de azért még nem mondaná az ügyfeleinek, hogy inkább menekítsék a pénzüket. Akármi is lesz, az biztos, hogy ha tényleg omlik a tőzsde, azt viszont azok is meg fogják érezni, akiknek soha életében nem volt egy darab részvénye sem.