Egy friss jelentés szerint nominálisan történelmi csúcsot döntött a világ adósságállománya. Bár az utóbbi évek jó gazdasági teljesítménye és a rózsás kilátások miatt ez egyelőre nem baj, vannak aggasztó jelek: Kínában és a fejlődő világban kicsit elszabadult a hitelezés, nyugaton egyre jobban legatyásodik a lakosság, Magyarország pedig ki van téve a külföldi befektetők kockázattűrési kedvének, ami a közeljövőben várhatóan csökkenni fog.
2017-ben újabb rekordot döntött az emberiség. Azonban jelen esetben nem a születéskor várható élettartam növekedéséről, az erőszakos halált haltak arányának történelmi mélypontjáról, nem valamilyen technológiai áttörésről, de még csak nem is a globális felmelegedés újabb csúcsairól vagy a környezet rombolásában elért sikerekről van szó, hanem arról, hogy
még soha ennyi adóssága nem volt a világnak, mint 2017 negyedik negyedévében.
Ez az Institute of International Finance nevű pénzügyi kutatócég egy friss jelentéséből derült ki, amelynek adatai szerint
a világ teljes adósságállománya történelmi csúcson van: tavaly év végén 237 ezer milliárd dollár volt, ami a magyar GDP-nek az 1900-szorosa, a globális GDP-nek pedig kicsit több mint háromszorosa, egész pontosan 317 százaléka.
Ez egyben azt is jelenti, hogy 2007 vége, azaz a 2008–2009-es pénzügyi világválság hajnala óta mintegy 70 ezer milliárd dollárnyi pluszadósságot sikerült összehozni. A világ összes adósságának ledolgozásához pedig valamivel több mint három évig kellene ingyen robotolnia mindenkinek.
A jó hír, hogy a globális gazdasági helyzet is javult, ezért a GDP arányában kifejezve valamelyest mégis csökkent a globális adósság 2017-ben.
Azonban a fejlődő világ brutális eladósodási hullámban van, és az adósságuk összetétele alapján számos ország, köztük Magyarország is ki van téve a nemzetközi befektetők szeszélyének. Miközben a fejlett világban eddig csak csigaléptekkel haladt az adósságleépítés, a hamarosan beinduló kamatemelés pedig megdrágítja majd mind az államok, mind a cégek, mind az utóbbi időben különösen keményen eladósodó háztartások adósságterheit.
Bár a fejlett világ az utóbbi évben valamelyest visszafogta magát, 2017 több helyen is a lakossági hitelfelvétel megugrásáról szólt. A háztartások eladósodottsága a GDP arányában Belgiumban, Kanadában, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban és Svájcban is történelmi rekordot döntött.
A gazdag világból csak két helyen, Írországban és Olaszországban van 50 százalék alatt a háztartások adóssága, utóbbi helyen viszont az állam és a pénzügyi rendszer van elég gyatra helyzetben.
És összességében hiába javult valamennyit a fejlett világ helyzete, az ütem elég szánalmas: 2012 óta a GDP arányában mindössze öt százalékponttal, 387 százalékról 382-re sikerült csökkenteni az adósságállományt.
Vannak egyes sikerszigetek, bár a siker megítélése ez esetben legalábbis vitatott. Három olyan ország volt ugyanis, ahol 15 százalékpontot meghaladó mértékben csökkent az adósságállomány: Portugália, Spanyolország és Ausztria, első kettő brutális megszorításokkal érte el ezt.
A feltörekvő országok esetében felemás a helyzet: egyrészt messze nincsenek még annyira eladósodva, mint a fejlettek, esetükben az adósság/GDP arány 210 százalék. Tehát kétszer annyi hitelük van, mint amennyi az éves gazdasági teljesítményük, szemben a Nyugattal és Japánnal, ahol négyévnyi melóra vettek fel előre pénzt.
Viszont míg a fejlett világ ha lassan is, de leépít, addig a fejlődők brutális ütemben adósodnak el: 2012-ben még 171 százalék volt ez a mutató. A majd 40 százalékpontos adósságfelhalmozást pedig úgy sikerült összehozniuk, hogy közben a fejlett világnál magasabb gazdasági növekedést produkáltak.
Globális viszonylatban a GDP-hez viszonyítva javult a helyzet: a mostani adat még mindig jobb, mint 2016 végén, amikor a mostaninál is 4 százalékkal magasabb volt ez az érték. Ám ha a nominális számokat nézzük, elég erős a helyzet: 2012 óta 21 ezer milliárd dollárral nőtt a globális adósságállomány, ebből 21 ezer milliárd tavaly jött össze. Magyarul az egész növekedés 80 százalékát 2017-ben hozta össze az emberiség.
A nagy hitelláznak több hajtóereje is van:
A fejlődő világ eladósodása bár relatíve alacsonyabb, erősebb ütemben nőtt az utóbbi években. Ehhez hozzájárult, hogy az alacsony nyugati kamatkörnyezet miatt a kötvénypiacon elérhető hozamok is alacsonyabbak voltak. Emiatt sok nagy nyugati alapkezelő elkezdett élénkebben érdeklődni a fejlődő világbeli befektetések iránt, amelyek ugyan rizikósabbak, cserébe viszont nagyobb hasznot ígérnek. Emiatt itt is jelentősen nőtt a rendelkezésre álló pénz, és a hitelfelvétel ára is csökkent.
De nem csak a kötvénypiac ment nagyot a fejlődő világban, az utóbbi évek nagy sztorija itt is a háztartások eladósodása volt. Kicsit
hasonlatos a helyzet ahhoz, ami Magyarországon folyt az előző évtized elején, a devizahitelezés felfutásakor:
a gazdaság elég jól teljesít, az életszínvonal ugyan nő, de részben pont ezért egyre többen vannak, akik hitelből akarnak még egy kicsit rásegíteni, bízva abban, hogy kitart a konjunktúra, és a befektetés (már amennyiben valóban befektetésre, pl. a gyerekek oktatására megy) megtérül majd. Ami addig persze jó, amíg valóban töretlen a növekedés, sokan viszont úgy vélik, a mostani hitelfelvételi tempó kicsit erősebb a kelleténél.
Az adósságállományát legjobban növelő államok Argentína, Nigéria, Törökország és Kína voltak. Utóbbi országban a legfeltűnőbb, hogy leginkább a háztartások és a bankok adósodtak el. Erről és ennek potenciális veszélyeiről korábban részletesen is írtunk.
Az IIF szerint azért nem kell még pánikolni.
Ettől függetlenül viszont nem feltétlenül jó dolog, hogy ennyire eladósodott a világ, főleg a háztartások és államok. Egyfelől ha kitart a konjunktúra, akkor a kamatok nem maradhatnak ilyen szinten, hiszen ez a gazdaság „túlhevülésével” elsősorban az infláció elszaladásához vezetne. Emiatt az Egyesült Államokban már el is kezdődött szépen lassan a kamatemelés, amit idővel Európában is követni kell majd. A kamatemelés miatt viszont a hitelezés és a hitel-visszafizetés is drágábbá válik majd.
Ez egyfelől azoknak az államoknak fog fájni, ahol az utóbbi időben a bevételek csökkentek, cserébe a hitelállomány nőtt. Ilyen például az Egyesült Államok, ahol Donald Trump adócsökkentése ellenére a kongresszus nyakló nélkül költi a pénzt; de ebbe a körbe tartozik az Egyesült Királyság, Japán és Brazília is.
Ám ennél jóval szélesebb körben is gondokhoz vezethet a kamatemelési ciklus visszatérése. A gazdaság túlhevülésének réme és a magas adósságállomány együtt elég rossz kombináció, és ezért
több jegybank is nehéz döntésekre kényszerülhet majd a következő hónapokban és években, köztük a Magyar Nemzeti Bank is.
A fő gond, hogy hogyan egyensúlyozzák a két, egymással szemben álló célt, azaz az infláció kordában tartását és a hitelköltségek növekedésének mérséklését. Ezekről a gondokról a svéd példán keresztül a minap a Hold Alapkezelő közgazdásza írt hosszabban az Indexen: a svédeknél a jegybanknak emelnie kellene az alapkamatot, ám a magas eladósodottság és a változó kamatozású hitelek elterjedése miatt ez komoly problémákat okozhat; ezért a jegybank kivár az emeléssel, ami miatt a svéd korona gyengül. Ha az MNB hasonló helyzetbe kerülne, akkor aközött kellene döntenie, hogy elengedi-e az inflációt, vagy az államadósság kockázatát növeli meg a forint gyengülésével.
A fentiekből is következik, hogy különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a külföldi pénznemben eladósodott fejlődő országok. Csak az utóbbi évben 800 milliárd dollárnyi ilyen kötvényt bocsátottak ki a fejlődő országok, teljes, külföldi valutában denominált tartozásuk 8,3 ezer milliárd. Ez a teljes adósságukhoz képest relatíve kevés, ám a dollár- és eurókötvények törlesztési költsége nagyban függ az aktuális nemzetközi kamat- és árfolyammozgásoktól, illetve az ezekkel szoros kapcsolatban álló befektetői kockázattűréstől.
Mivel a nyugati kamatok és valuták a várakozások szerint erősödni fognak, és a befektetői pénzek egy jelentős része visszacsordogál a fejlett világba, a fejlődő országok finanszírozási környezete várhatóan romlani fog.
Azt a jelentés külön kiemelte, hogy az utóbbi években a gyenge dollár miatt nem merültek fel kérdések a fejlődő országok adósságpályájának fenntarthatóságával kapcsolatban, ám a helyzet hamarosan változhat.
Az IIF szerint Törökország, Lengyelország, Argentína és (a belföldi és forintalapú kötvényvásárlás erős kormányzati támogatása ellenére)
Magyarország “különösen ki van téve” a nemzetközi befektetők szeszélyének, illetve hát kockázatvállalási kedvének és ezen kockázati kedv változásának.
Ahogy nyugaton nőnek a kamatok, úgy a magyar adósság kevésbé lesz attraktív, emiatt pedig drágulni fog az adósság finanszírozása.
Az sem ad okot túl sok optimizmusra, hogy az utóbbi egy-két év hiába hozott világszerte egész jó ütemű növekedést, globálisan több volt 2017-ben a leminősítés, mint a felminősítés. Magyarul több olyan állam volt, ahol romlott az adóssághelyzet, mint ahol jelentősen javult. Holott az adósságot pont a jó években kellene leépíteni, hogy ha újra baj van, ahogy 2008-ban volt, legyen terük az államoknak élénkíteni.
Bár az eladósodás üteme jóval lassabb, mint a 2008 előtti időszakban, úgy tűnik, a világ az elmúlt két évtizedben ráállt a makacsul magas adósságra, és ha a következő években sem változnak a trendek, annak előbb vagy utóbb meglesz a böjtje.
A globális adósságállomány 237 000 000 000 000 dollár, jóval több, mint a válság előtt volt. Három évig kellene mindenkinek ingyen dolgoznia, hogy lenullázzuk. A fejlődő világ brutálisan adósodik, Magyarország a külföldiek szeszélyétől függ.
488 · Apr 18, 2018 07:50am Tovább a kommentekhez