A 2000-es évek óta nem látott gazdasági növekedést vár a következő 5 évben a kormány a friss konvergenciaprogram alapján, de most nem olyat, amit hitellufi fűt, hanem szilárd alapokon állót. Arra számítanak, hogy nagy fejlődésen mennek keresztül a magyar cégek a következő években. A terv ambiciózus, van olyan elemző, aki szerint pár éven belül Portugália szintjén lehetünk, de olyan is, aki szerint ilyen állapotban lévő oktatási rendszerrel csak vágyálom a hosszú távú, 4 százalék feletti növekedés.
A nemrég megjelent 2018-2022-es konvergenciaprogram alapján a kormány kisebb gazdasági csodát vár a következő 5 évben. Konkrétan arra számítanak, hogy a gazdasági növekedés 2022-ig évi négy százalék felett marad. Mindez pedig nagyon optimista hozzáállásra utal, főleg hogy a jegybank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése is sokkal szerényebb teljesítményt vár a magyar gazdaságtól.
Ahogy az ábrán is látszik, a leglátványosabb különbség az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az IMF 2020 utáni időszakra vonatkozó várakozásaiban van:
akár 2 százalékpont körüli eltérés is előfordul a becslések között.
Röviden összefoglalva az az eltérés oka, hogy a magyar elemzők többségével összhangban az IMF nem számít arra, hogy a magyar cégek olyan mértékben válnak majd hatékonyabbá, mint amennyire a kormány gondolja.
A másik ok pedig, hogy a kormány azt tervezi, a 2018-ra kifutó uniós források helyett nagyon komoly állami beruházásokkal tolják majd meg a növekedést. Mindezt úgy akarják összehozni, hogy közben a költségvetési hiányt még le is szorítanák, ami szintén elég ambiciózus célkitűzésnek tűnik. De nézzük meg részletesebben, hogy miben bízik a kormány!
Az IMF becslése alapján tavaly a vizsgált 192 ország közül mindössze tizenháromban volt gazdasági visszaesés, amire a válság óta nem volt példa. Ráadásul a hazai külkereskedelmi forgalom közel 60 százalékát adó eurózónában is évek óta nem látott szinten van a növekedés. Ez pedig keresletet jelent a magyar exportnak, ugyanis ha ez európai ipari cégek exportja jól megy - itt főleg a német autóiparra kell gondolni -, akkor a magyar leányvállalatoknak és beszállítóknak is jobban megy az üzlet.
Közben a hatéves bér- és adómegállapodás alapján idén még biztosan tovább nő a minimálbér és a bérminimum összege, valamint 2019-től négy alkalommal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. A konvergenciaprogram szerint a reálbérek 2016-os értékük közel másfélszeresére emelkedhetnek 2022-ig, ami azért érdekes mondás, mert a bérmegállapodás alapján a 2019 utáni időszakra vonatkozóan csak a szocho csökkentése biztos, ami lehetővé teszi ugyan a cégeknek a béremelést, de arra nem kötelezi őket. Mindenesetre az NGM szerint lesznek emelések anélkül, hogy a minimálbér növelésével kapcsolatban bármi is le lenne egyeztetve.
Arra számítanak, hogy
a magasabb hozzáadott értékű iparágakban jönnek majd létre új munkahelyek, ami egyrészt az egész gazdaság termelékenységét javítja, másrészt hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a béremeléseket.
(A termelékenység azt jelzi, hogy egy adott ország, illetve egy adott ország egy átlagos polgára mennyi gazdasági értéket képes előállítani). Emellett pedig úgy látják, hogy eddig még a fogyasztás se futott fel annyira, amennyire azt a reálbérek növekedése lehetővé tette volna, így arra számítanak, hogy a lakosság is magabiztosabban költekezhet majd az elkövetkezendő pár évben, amit konkrét kormányzati intézkedések is segítenek majd:
A konvergenciaprogram ugyanakkor kockázatokkal is számol, konkrétan hárommal. A gazdasági szereplők várakozásait mutató konjunktúraindexek nagyobb optimizmust mutatnak, mint amit a valódi gazdasági adatok indokolnának, tehát túl bizakodóak az üzleti élet szereplői a világban. Az elmúlt nyolc és fél évben nőnek a tőzsdei árfolyamok, és
ilyen hosszú növekedési periódusra az 1929-33-as nagy gazdasági világválság óta nem volt példa.
Ebbe a történetbe könnyen belerondíthat az amerikai jegybank, ha komolyabb kamatemelésbe kezd majd, amit a jegybankoknak világszerte le kell majd követniük. A tőzsdei részvényeknek a magasabb kamatok nem tesznek jót, hiszen ilyenkor a befektetők a kevésbé kockázatos pénzügyi eszközök felé fordulnak, ami nem tesz jót az tőzsdei árfolyamoknak.
A harmadik kockázat pedig az, hogy világgazdaság magas eladósodottsága a kamatkörnyezet szigorodásával a fogyasztás visszaesését eredményezheti majd (erről itt írtunk részletesebben).
A négy százalék feletti éves GDP-növekedéshez a kormány várakozásai alapján a fogyasztás viszonylag stabilan 2 százalékpont körül fog hozzájárulni. A beruházások az uniós források kifutásával együtt lecsökkennek majd valamelyest 2020-ig, ugyanakkor attól az évtől kezdve 2022-ig az export felpörgése fogja négy százalék felett tartani a növekedést a beruházások kiesését ellensúlyozva.
A beruházások ugyanakkor megint felpörögnek 2020-tól, ami elég merész feltételezés a kormány részéről, ugyanis az uniós források és a csok által hajtott lakáspiaci boom is nagyjából ekkora fut majd ki, miközben az újabb uniós költségvetési ciklus támogatásairól semmit nem tudunk még, csak annyit, hogy a brexit miatt valószínűleg kevesebb pénzre számíthatunk (és akkor arról még nem beszéltünk, hogy mi miatt számíthatunk még kevesebb pénzre).
Ez a kormányt nem is igazán zavarja, viszont itt jön be a konvergenciaprogram egyik legrizikósabbnak látszó célkitűzése:
olyan jelentős termelékenységnövekedést várnak addig, amiből 2020 utánra már komoly pluszberuházásokra lesznek képesek a cégek,
miközben pedig úgy akarják a jelenlegi 3,3 százalékról 5 százalék fölé tornászni a hazai forrásból pénzelt állami beruházásokat, hogy közben 2021-re 1,2, 2022-re pedig 0,5 százalékra akarják lefaragni a költségvetési hiányt.
Mindez jól látszik az alábbi ábrán is.
A piros vonal mutatja, hogy jelentős mértékben nőni fog a terv szerint a gazdaság potenciális növekedése. A potenciális növekedés azt jelenti, hogy hosszú távon, fenntartható mértékben milyen maximális kibocsátásra képes a gazdaság egésze. A sötétkék és a világoskék oszlop növekedése pedig azt jelzi, hogy a növekedés forrása egyre nagyobb mértékben vállalatok termelékenységének növekedése, és a már a már emlegetett állami forrásokból megvalósuló beruházások lesznek.
Az ábrán a szürke oszlop csökkenése pedig azt jelenti, hogy bár valamennyire még számítanak a foglalkoztatás bővülésére és a munkanélküliség csökkenésére, most
már inkább a munka minőségének javulásától, és nem a mennyiségének növekedésétől várják a gazdasági növekedés felpörgését.
Három konkrét dolgot is megemlítenek: az egyik, hogy a feldolgozóiparban komoly beruházások voltak az elmúlt időszakban (Mercedes, Audi, Hankook), de arra is számítanak, hogy a munkaerő drágulása hatékonyságjavító beruházásokra és automatizálásra ösztönzi a cégeket. Harmadrészt pedig arra is számítanak, hogy a munkaerőpiacra csak nemrég bevont alkalmazottak gyakorlatszerzésével, a technológia beáramlásával, és a minimálbér emelésének hatásaként is javulhat a hatékonyság.
Az állami költések és a termelékenység növekedése pedig nemcsak külön-külön, hanem egymást erősítve is magasabb növekedést eredményezne a kormány tervei szerint. Ezt két program segítségével érnék el:
A tervek tehát elég ambiciózusak, ugyanakkor az elemzők azért jóval óvatosabban beszélnek arról, hogy mekkora a realitásuk. Ennek egyébként az is az oka, hogy
5 évre előre nagyon visszafogottan lehet csak bármi biztosat állítani,
ezért azok az elemzők, akiket erről kérdeztünk, inkább csak felvetettek néhány problémát, konkrét jóslatokba nem igazán bocsátkoztak.
Az egyik ilyen probléma az lehet, hogy a kormány a termelékenység növekedésére alapozza a tervét. Ezzel az a baj, hogy a mérésével kapcsolatban elég nagy viták vannak a közgazdaságtanon belül jelenleg is, így a termelékenység növekedésének az előrejelzése is egy nehézkes dolog. Egy másik elemző felvetése alapján viszont még ha ebbe bele is megyünk, az elmúlt évek magyar oktatásra vonatkozó felméréseinek pocsék eredményei alapján nem várható akkora javulás, amekkorát a kormány vizionál. A jól képzett munkaerő kivándorlása miatt amúgy is probléma, hogy a növekvő bérek mellett egyre inkább a minőségi munkaerővel lehetne idevonzani a befektetéseket, de amíg az oktatás nem javul jelentősen, ez egy korlátozó tényező marad.
A nagy multik fejlesztéseire viszont lehet számítani - erre a konvergenciaprogram alapoz is -, ugyanakkor az nem egyértelmű, hogy az ilyen beruházásoknak hogy lesz pozitív hatása a magyar cégekre, ugyanis a gazdaság dualitása - a multik szigetszerű beágyazódása a magyar gazdaságba - még mindig egy létező probléma, és ez is akadályozhatja azt, hogy összejöjjenek a kormány tervei.
Szintén kockázatot jelent, hogy 2020 után a jelenleginél sokkal kevesebb uniós pénzt kapunk, ugyanakkor - ahogy azt Suppan Gergely, a Takarék Csoport makrogazdasági vezető elemzője a Portfolio kérdésére elmondta - most nem várható az, mint 2016-ban, amikor uniós pénzek kifogyásával hirtelen 2 százalék alá lassult a magyar gazdaság. Suppan szerint ennek az az oka, hogy sok uniós projekt csak a 2020 utáni időszakban fog hozzájárulni a növekedéshez, ráadásul egy csomó másik állami projektet is megemlített (4000 milliárd forint összegben valósulnak meg út- és vasútépítések, Egészséges Budapest program 700 milliárdért, Liget Projekt 200 milliárdért), ami alapján a kormány várakozásai reálisabbnak tűnhetnek.
Suppan tehát jóval optimistább a piaci konszenzusnál, arról beszélt, hogy vásárlóerő-paritáson Magyarország 4-5 év alatt utolérheti Portugáliát egy főre jutó GDP-ben, 10-15 év alatt pedig Olaszországot. Mindehhez persze az kell, hogy ne jöjjön be Zsiday Viktor felvetése, aki pont az alulbecsült termelékenységnövekedésre alapozva vetette fel, hogy 2020 után akár még egy egész gazdaságot veszélyeztető ingatlanbuborék is kialakulhat.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd