Index Vakbarát Hírportál

Bártfai-Mager növelné az állam szerepét a gazdaságban

2018. május 14., hétfő 15:34

Sok más miniszterjelölttel együtt bemutatkozott a parlamentben Bártfai-Mager Andrea, akit nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek jelölt negyedik kormányába Orbán Viktor. A miniszter röviden elmondta, hogy mit is gondol, hogyan kellene kezelni a nemzeti vagyont, majd hosszasan beszélt arról, hogy milyen jól teljesítenek azok az állami cégek, amelyekért 2016 óta felelős volt. 

A sajtóban Bártfai-Magerről kapcsolatban a kinevezésének híre óta leginkább azt lehetett olvasni, hogy rózsadombi lakásába egy, az államot lehúzó cégháló van bejegyezve, fiának cége pedig méretéhez képest nagyon nagy hitelszerződést írt alá, kormánybiztosként általa felügyelt takarékszövetkezettel. Erről annyit mondott, hogy gyermekei apjával, Balogh Sándorral (akihez az adótartozókat is összekötő cégháló kapcsolódik) 1998 óta nem él együtt, nincs semmilyen üzleti kapcsolatuk, ő maga pedig nem adóhátralékos. 

A nemzeti vagyonról azt mondta, hogy folytatni szeretné a 2010 óta elindult vagyonpolitikát, amelynek a célja szerinte az állami vagyon ésszerű gyarapítása. A miniszter-jelölt itt ki is használta a lehetőséget, hogy elmúltnyolcévezzen egy jót, már ami a 2010 előtti elmúlt nyolc évet illeti, mert szerinte 2010 előtt elszórták az állami vagyont, nem gyarapították. 

Bártfai-Mager szerint miniszterként az lesz a célja, hogy növekedjen a most 16 ezer milliárd forintra tehető állami vagyon, ez hozzájáruljon a versenyképesség növekedéséhez. Ennek részeként például a miniszter-jelölt szerint

növelni kellene az állam szerepét a feltörekvő iparágakban,

bár hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki. Azt is célnak nevezte, hogy "találjuk meg a nemzeti bajnokokat", azokat az állami cégeket, amelyek a gazdaság húzóerejévé válhatnak, és azonosítsák azokat a cégeket is, amelyektől meg kellene válnia az államnak. 

Emellett azt is célként említette, hogy a közműszolgáltatások állami kézben maradjanak, meggátolják a magyarok külföldi függését és a profit kiáramlását. Bártfai-Mager kormánybiztosként eddig is felügyelte a Nemzeti Közmű Zrt.-t, amelyet nagyon dicsért beszédében, mert pár év alatt egy projektcégből "modern, innovatív vállalat" lett, ami már majdnem az egész országot lefedi. Dicsérte emellett a Magyar Postát, a takarékszövetkezeti integrációt és a Magyar Fejlesztési Bankot, amelyekért szintén felelős volt eddig. 

Rovatok