Index Vakbarát Hírportál

Rekord profitot hozott az Amazon

2018. július 27., péntek 14:55

Több év stagnálás után meredeken kezdett emelkedni az Amazon nyeresége - írta a Bloomberg. A tech óriás azzal lepte meg a befektetőket, hogy kétszer akkora profitot könyvelt el a második negyedévben, mint amire az elemzők számítottak. Az Amazon persze a 2014 óta már nem volt veszteséges, de a világ vezető e-kereskedelmi cége eddig a legtöbb pénzét fejlesztésekbe forgatta vissza, így nem sok profit maradt a befektetőknek. Idén viszont úgy tűnik, beérett Jeff Bezos stratégiája és az Amazon elkezdett nagyon nyereséges lenni. 

Az Amazon rekordnak számító 2,53 milliárd dolláros (703,41 milliárd forintos) profitot ért el a második negyedévben,

ez pedig 5,07 dollár (1409,59 forint) részvényenként. Az értékesítési bevétel elmaradt a várt 53,4 milliárd dolláros (14 846,59 milliárd forintos) összegtől, a második negyedév végén “csak” 52,9 milliárd dollár folyt be. A Bloomberg adatai alapján az Amazon ennek az évnek az első felében több nyereséget ért el mint az utóbbi hét negyedévben összesen.

Mitől nő a profit?

A cég megtanulta, hogy hogyan kompenzálja a nagyobb kiadásokat igénylő gyors kiszállítást és streaming-szolgáltatást a kiadások minimalizálásával és a nagyobb profitot hozó üzletágak felfuttatásával. Ez lehetővé tette, hogy Bezos vállalata folyamatosan fejlesztésekbe fektesse a pénzét.

Első sorban a felhő szolgáltatások és a hirdetések váltak a húzóágazatokká. A hirdetési bevételek az első negyedévben 134 százalékkal növekedtek és 2,2 milliárd dollár profitot hoztak, a második negyedévben sem sokat lassult a növekedés, 129 százalékos volt a Reuters és a Bloomberg adatai szerint. Sok olyan hirdető vesz felületet az Amazonon, akiknek eleve elérhetőek a termékei a webáruházban, ez piaci előny a konkurenciával szemben. Ezen felül az Amazon Web Services, a vállalat felhő és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó ága, ami általában a legnagyobb profitot hozza az Amazon üzletágai közül, 49 százalékkal nőtt és 6,1 milliárd dollárt hozott a kasszára a második negyedévben.

A kiskereskedelmi üzletág is egyre nyereségesebb, mert az automatizáció miatt sok ember munkáját gépek váltották fel. A raktárakban robotok mozgatják a készletet, leltáraznak és algoritmusok hozzák meg a nagyobb szabású döntéseket a fehérgalléros dolgozók helyett. A vállalat így sok embert átcsoportosíthatott a növekvő üzletágakhoz és nem kellet sok alkalmazottat kirúgni vagy felvenni. Az Amazon ezzel még a nemzetközi vállalatának a veszteségeit is csökkentette és befektetett az indiai, ausztráliai, közel-keleti és brazíliai ágazataiba. 

Mi várható a jövőben?

Az Amazon jó érzékkel vásárolja fel a kisebb vállalatokat, múlt hónapban megvette a PillPack nevezetű online gyógyszertárat. Előtte a WholeFoods nevű egészséges élelmiszereket áruló üzletláncot vásárolta fel, ami rengeteg új előfizetőt hozott a Prime szolgáltatásra. A cég egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy ilyen ütemben sosem növekedett még az előfizetők száma. A második negyedévben 55 százalékkal növekedett az ebből befolyó bevétel, 3,4 milliárd dollár volt.

A cég elemzői 1,4 és 2,4 milliárd közötti profitokat jósoltak a következő negyedévekre.

A tech óriás szélsebesen halad afelé, hogy a világ első 1 billió dollár értékű vállalata legyen.

Most valamivel kevesebb, mint 900 milliárd dollárt ér, ezzel  egyelőre ez a második legtöbbet érő cég az Apple mögött. Az Amazon részvényeinek értéke az utóbbi három évben több mint megháromszorozódott Jeff Bezos-t a világ leggazdagabb emberévé téve. Az EMarketer szerint az Amazon  az idén  az online kereskedelem közel felét fogja fedezni az Egyesült Államokban.

Rovatok