Index Vakbarát Hírportál

Csalással gyanúsítják a Huawei pénzügyi vezetőjét

2018. december 7., péntek 20:50 | aznap frissítve

Péntek estére hivatalossá vált, hogy a kínai Huawei néhány nappal ezelőtt Kanadában letartóztatott pénzügyi vezetőjét, a cégalapító lányát, Meng Van-csóut csalással gyanúsítják a hatóságok - írja a BBC.

A Bloomberg azt írja, hogy a Huawei a Hong-Kong-i székhelyű Skycom nevű cégen keresztül üzletelt Iránnal, ezzel megszegte az ország ellen érvényben lévő szankciókat, ráadásul a banki ügyintézések során Van-csóu azt mondta, hogy a Skycom és a Huawei két külön cég, ami nem fedi a valóságot. Üzleti tárgyalások során azt mondta, a Huawei iráni tevékenységét az Egyesült Államokkal koordinálva végzi, vagyis ügyel arra, hogy semmiképpen se jusson be Iránba amerikai technológia. Annak ellenére ugyanis, hogy a Huawei kínai cég, az eszközeiben vannak amerikai alkatrészek, ezekre pedig vonatkozik az Irán elleni gazdasági szankció.

A gyanú szerint Van-csóu személyesen vett részt viszont abban, hogy különféle pénzintézeteket meggyőzzenek arról, hogy a Skycom és a Huawei között nincs kapcsolat, de később bebizonyosodott, hogy a Skycom a Huawei titkokban tartott leányvállalata. Van-csóu ráadásul 2013-ban már érintett volt egy hasonló esetben, amikor kiderült, hogy a Skycom Hewlett-Packard alkatrészeket akart eladni a legnagyobb iráni telefontársaságnak.

Van-csóut a döntés után Kanada nagy valószínűséggel ki fogja adni az Egyesült Államoknak, Kína pedig természetesen azt szeretné, ha inkább szabadon engednék, az ottani álláspont szerint a Huawei vezetője semmilyen törvényt nem sértett meg.

Arról egyelőre nem született döntés, hogy Van-csóut előzetes letartóztásba helyezik-e vagy szabadlábon védekezhet majd.

Az egyik legfontosabb kínai cég, a Huawei körül régóta gyűlnek a felhők, az amerikaiak gazdasági és nemzetbiztonsági okokból is erősen kifogásolják a cég működését, a washingtoni álláspont szerint Kína többek között a Huawei termékein keresztül hallgatja le például a fél világot. Ezzel szemben Kína azt állítja, hogy éppen az Egyesült Államok az, amelyik a lehallgatásokért felelős.

A péntek esti bejelentés előtt néhány órával Donald Trump egyébként pont arról posztolt egy rövid üzenetet, hogy a kínai tárgyalások a legjobb mederben zajlanak.

(Borítókép: David Becker / Getty Images)

Rovatok