Index Vakbarát Hírportál

A bukott autóipari vezér a Renault-val fizettette ki az esküvőjét

2019. február 7., csütörtök 16:15

A Renault francia autógyártó csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós "személyes kedvezményt" kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében – írja az MTI. 

A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki.

"Azonosítottuk, hogy 50 ezer eurós értékben, a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében, Carlos Ghosn személyes kedvezményhez jutott" - olvasható az autógyár közleményében.

A Renault a közlemény szerint úgy döntött, hogy a jogi szervek tudomására hozza ezt a tényt, bár ennek már kisebb a jelentősége azután egy nappal, hogy a Le Figaro című napilap nyilvánosságra hozta a kiszivárgott szerződés tartalmát. Az újság szerint az összeg a volt elnök-vezérigazgató esküvői ünnepségét fedezte, amelyet 2016. október 8-án a Versailles-i Kastélyparkban található Grand Trianon kastélyban tartottak.

A Le Figaro azt írta, hogy a Renault a Grand Trianon 50 ezer eurós bérleti díját a két fél között 2016 júniusban aláírt szponzori szerződés ellentételeként rögzítette. Az esküvőt szervező cég számlája alapján megállapítható, hogy a bérleményt a Versailles-i Kastély "felajánlotta", ami arra utalhat, hogy az ajándékot közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak szánták.

A nehezen értelmezhető kitételt a Renault tavaly novemberben egy belső vizsgálat során találta meg, nem sokkal azután, hogy a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták.

Ghosn ellen december elején emeltek vádat Japánban amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.

A japán cég vezetői posztjától még novemberi letartóztatásakor megfosztották Carlos Ghosnt, a Renault vezetéséről azonban csak január végén mondott le.

Rovatok