Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc jobbkeze lett a 4iG vezérigazgatója

2019. március 14., csütörtök 15:56

A 4iG Nyrt. igazgatóságának elnöke, Jászai Gellért lesz a cég új vezérigazgatója március 18-i hatállyal. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett  tájékoztatás szerint az eddigi vezérigazgató, Zibriczki Béla közös megegyezéssel távozik posztjáról, munkájára azonban továbbra is számítanak, és igazgatósági tisztsége is megmarad. 

Az igazgatóság másik tagja, Hetényi Márk március 13-i hatállyal távozott a testületből. Utódját az éves közgyűlésen választják meg, a testület addig 4 taggal működik - olvasható a közleményben.

Tavaly nyáron jelentették be, hogy a Mészáros-érdekeltségeket egybefogó két tőzsdei cég, az Opus és a Konzum megvásárolja az informatikával foglalkozó 4iG vállalatot. A több komoly informatikai vállalkozást tömörítő, 400 főt foglalkoztató 4iG-csoport 2017-ben 16,9 milliárdos forgalmat tudott, de az elmúlt két üzleti évében veszteséges volt. 

Jászai Gellért már évek óta a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb menedzsere, ő vezette a Konzum és az Opimus, később Opus tőzsdei terjeszkedését, a cégháló integrálását, vagyis gyakorlatilag Mészáros majd minden bizniszéhez köze van. Részletesebben ebben a cikkben írtunk róla. 

Rovatok