Index Vakbarát Hírportál

A pártállás határozza meg, mennyit látunk az egyenlőtlenségekből

2019. április 12., péntek 12:18 | öt éve frissítve

Ha a gazdasági egyenlőtlenségekről van szó, alig számít valamit, ki hol él, hány éves, vagy mit végzett. A pártszimpátia alapján ellenben rendesen széttartanak a vélemények: az ellenzékiek már-már harmadik világbeli állapotokat vizionálnak, a kormánypártiak szerint rózsás minden, de egyébként sem akkora baj, ha egyesek mégis lecsúsznak. A gazdagoknak viszont alig adna valaki jobb egészségügyi ellátást a pénzükért, és elméletben akár a többkulcsos adót is helyeselhetnénk (csak bele ne essünk a magasabb kulcsba).

Magyarországon az elmúlt években nőtt a különbség a társadalom teteje és alja között. A vagyoni egyenlőtlenség mérésére szolgáló Gini-index az utolsó elérhető évben, 2017-ben 4,4-en állt; ez ugyan még mindig alatta van az európai átlagnak, de 2010-hez képest 0,5 pontos emelkedésnek felel meg. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb kimutatása szerint a 2014 és 2017 között a háztartások alsó 50 százalékában a nettó vagyon növekedési üteme kicsit magasabb volt, mint a felső 50 százaléké, ugyanakkor a felső 10 százalék vagyona bőven az átlag felett, 56 százalékkal nőtt.

Az egyenlőtlenségek növekedése világjelenség, ahogy az erre adott egyre vehemensebb reakciók térnyerése – például a jobb- és baloldali populista pártok megerősödése – is. A Závecz Researchcsel és a Demnet Alapítvánnyal közösen végzett felmérésünkben arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a témáról a magyarok.

Sötét fellegek az ellenzékiek feje fölött

Első körben azt akartuk tisztázni, hová sorolják saját magukat anyagi helyzet alapján az emberek, és hogy szubjektív megítélésük szerint hogyan változott a pozíciójuk az elmúlt években.

A besorolásnál erőteljes középre húzást látni, a teljes minta közel 80 százaléka átlagos helyzetűként írja le magát, és már itt megmutatkozott az az egész kérdéssort végigkísérő jelenség, hogy a szokásos demográfiai változók mentén alig-alig szóródtak a válaszok.

Ez azt jelenti, hogy nincsenek igazán jelentős, trendszerű különbségek aszerint, ki hány éves, milyen településtípuson, melyik országrészben lakik, vagy milyen nemű (éppen ezért ezeket a dimenziókat itt nem is ábrázoltuk külön). Ennél a kérdésnél az iskolai végzettség még elég jól működött választóvonalként – logikus módon a 8 általánost vagy kevesebbet végzetteknél 33 százalék az átlagnál rosszabb helyzetűnek érzi magát, az arány a végzettséggel fordítottan arányosan csökken–, de a későbbiekben ez sem nagyon szórta meg a mintát.

Markáns különbségeket láthatunk viszont szinte minden kategóriában akkor, ha pártállás alapján rendszerezzük a válaszadóinkat.

A helyzetértékelés esetében az ellenzékiek közül majdnem kétszer annyian (17 százalék) gondolják magukat rossz helyzetűnek, mint a kormánypártiak (9 százalék), a legelégedetlenebbek pedig a pártnélküliek (23 százalék). Az összevont ábrán nem látszik, de ha egyesével végigvesszük, némileg meglepő módon a főleg fiatal, városi, középosztálybeli szavazóbázisra lövő Momentum támogatói érzik magukat a legnagyobb arányban (30 százalék) depriváltnak. Igaz, közülük került ki a legtöbb (11 százalék), saját magát jó helyzetűnek besoroló is.

Azt is meg akartuk tudni, jó vagy rossz irányba alakult-e a magyar emberek helyzete általában, illetve a válaszadóink helyzete a saját megítélésük szerint. Itt is a pártállás alapján váltak el egymástól a legélesebben az eredmények. A fideszes szavazók több mint fele javulást érzékel, míg az ellenzékieknél csak 21 százalékról mondható el ez, romlást viszont közel nyolcszor akkora arányban látnak a maguk életében. Érdekesség, hogy jelentős arányeltolódásokat találunk akkor, ha nem a saját helyzetre, hanem másokéra kellett reflektálni.

Minden csoportban azt látni, hogy a válaszokban az eleve meglévő trend erősödött fel, amikor az emberek általános helyzetét kellett megítélni: a magukon nagyobb arányban lecsúszást érzékelő kormányellenesek több mint fele szerint az emberek átlagban is rosszabbul élnek, a fideszesek közül viszont többen vélnek felfedezni pozitív változást másokon, mint ahányan saját magukon.

Ha csak annyit látnánk, hogy pártpreferencia szerint szétválnak a jobban és rosszabbul élők, a lefelé és a felfelé mobilok, abból akár arra is következtethetnénk, hogy a magyarázó tényező az emberek anyagi valósága, vagyis a rendszer vesztesei, az állam által magukra hagyottak húznak az ellenzék felé.

Azonban a tavalyi választási eredményekből tudjuk, hogy a Fidesz egyáltalán nem szerepelt rosszul az ország legelmaradottabb, legrosszabb helyzetű régióiban, sőt. Az ellenzék erősebb bástyái pedig pont azok a nagyobb városok, amelyeket a legerőteljesebben érintett az elmúlt évek bérfelzárkózása.

Ezek alapján sokkal valószínűbbnek tűnik az a magyarázat, hogy a pártpreferencia meghatározza a valóságérzékelést.

Aki ellenzéki érzelmű, az szívesebben mondja – és vélhetően érzi is – azt magáról és másokról, hogy a helyzete romlik. Aki viszont fideszes, az adott esetben akkor is pozitívan nyilatkozhat, ha objektív tényezők alapján nem tűnik olyan rózsásnak a helyzete.

Pontosan ez a mintázat figyelhető meg a magyar gazdaság állapotának megítélésére vonatkozó kérdésnél is, ami megerősíti a fenti hipotézist. A teljes mintában 73 százalék szerint nem változott vagy javult a helyzet, a fideszeseknél ez az arány már 94 százalék, az ellenzékieknél viszont csak 53 százalék, miközben pontosan ugyanarról az egyébként mutatószámokkal egészen jól leírható, konkrét dologról  beszélnek. 

Nagy az egyetértés, hogy ki mindenki tegyen érte

Módszertan

A felmérés 1000 fős országos reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel készült március közepén az Index és a Demnet Alapítvány megbízásából, a maximális hibanagyság +/- 3 százalékos. A Závecz Research rendszeresen készít telefonos közvélemény-kutatásokat az Index megbízásából.

A következő kérdések részletesebben boncolgatják az egyenlőtlenségeket és a velük kapcsolatos attitűdöket. A válaszok alapján ismét beigazolódott a régóta ismert jelenség, hogy a magyarok (papíron legalábbis) nagy arányban egyenlőségpártiak, sokan kifejezetten igénylik, hogy az állam beavatkozzon a gazdaságba a túlzott különbségek mérséklése érdekében. Sőt, más szereplőktől is elvárná a többség – pártállásra való tekintet nélkül –, hogy a segítsen összébb húzni a gazdagok és a szegények közötti szakadékot.

A legnagyobb egyetértés abban van, hogy a kormánynak feladata beavatkozni ezen a fronton, de a nagyvállalatoktól a milliárdosokon és az EU-n át az átlagemberekig mindenféle aktoroknak nagy arányban szántak szerepet a válaszadók az egyenlőtlenségek mérséklésében. Itt még a pártállás sem szórta meg igazán a mintát, de néhány helyen azért szembeötlő a világnézeti különbség a fideszesek és a többiek között:

a jobboldali értékrend megnyilvánul abban, hogy a kormánypárti szavazók nagyobb része szerint van ezen a téren feladatuk az átlagembereknek és a maguknak a szegényeknek.

Amikor ezek után megkérdeztük, hogy mennyit tesz a magyar kormány azért, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek, akkor még a Fidesz-szavazók is csak 3,2 pontosra értékelték a kormány tevékenységét az 5-ből. Ez kevésbé lesz meglepő, ha majd hozzánézzük a következő szekció eredményeit, amelyekből kijött, hogy sokuk szerint ez nem is annyira feladata az államnak – ami viszont különös inkonzisztenciára világít rá a vélekedésekben, hiszen egy korábbi kérdésnél még a fideszesek 92 százaléka azt vallotta, hogy az államnak feladata az egyenlőtlenségek csökkentése. 

Az ellenzékiek és a párt nélküliek esetében tisztább a kép, szerintük fontos lenne a fellépés, de egészen lesújtó véleményt alkottak ezen a téren a kormány működéséről: 5-ből csak 1,7 pontot adtak, míg a pártnélküliek 2,1-et. A teljes mintán pedig így néztek ki az arányok:

Senkinek nem tetszik, ha a gazdagok jobb ellátást kapnak

Politikai szimpátia szerint szétválogattuk azt is, mit gondolnak az emberek bizonyos sarkosabb, társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos állításokról. Itt is majdnem minden esetben jól elkülöníthetők a fideszes és az ellenzéki szavazók világnézeti különbségei, a bizonytalanoknál pedig az látszik, hogy legtöbbször a két pólus között, de az ellenzékiekhez közelebb helyezkednek el.

A fentebb vázolt eredményekkel összhangban a kormánypárti szavazók kevésbé egyenlőségpártiak a többieknél, kisebb gondnak és feszültségforrásnak tartják a nagy vagyoni különbségeket, és nem szánnak akkora szerepet az állami fellépésnek. Érdekes módon nagy volt a különbség egy olyan, inkább ténykérdésnek tűnő állítással való egyetértésben, mint a nők és a férfiak közti fizetésbeli különbség, a fideszesek közül kevesebben gondolják azt, hogy az igaz lenne. Az az állítás, amivel a legnagyobb arányban egyetértettek a fideszesek és nem fideszesek is, az egészségügyre vonatkozott:

a válaszadók átlaga alapján elképesztően nagy arányban gondolják azt az emberek, hogy igazságtalan, ha valaki jobb ellátást kaphat, ha van pénze ezt megfizetni.

Szintén egészen kicsi a különbség az arányos közteherviselésre vonatkozó állításnál, amivel ideológiai/párthovatartozástól függetlenül nagyon sokan egyetértenek. A teljes mintából 62 százalék értett nagyon egyet ezzel az állítással.

Ez abból a szempontból érdekes, hogy közben tudjuk: igen népszerű a kormány egykulcsos adórendszere és a jómódúakat aránytalanul jutalmazó adókedvezményei. A válasz valószínűleg ott keresendő, hogy azok, akik helyeselnék, hogy a „gazdagabbak” adózzanak többet, magukat többnyire nem sorolják ilyenkor ebbe a kategóriába, holott előfordulhat, hogy sokan közülük már magasabb adókulcs alá esnének, ha többsávossá alakítanák az adórendszert.

(Borítókép:  A Magyar Szocialista Párt, a Jobbik és Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP VIII. kerületi polgármesterjelöltjének választási plakátjai a Kerepesi úton. 2010-ben – fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok