Index Vakbarát Hírportál

Nyereséges cégek is kaptak a Szeviép-károsultaknak járó milliárdokból

2019. április 30., kedd 08:59 | aznap frissítve

2,4 milliárd forintot fizetett ki az állam Lázár János közbenjárásával a Szeviép-ügy nyomán azzal az indoklással, hogy a szocialisták által tönkretett kisvállalkozókat és magánembereket segítik, ám a pénzből olyan cégek is kaptak, amelyek a Szeviép-csőd idején nyereségesek voltak – írja a 24.hu.

Beszédes, hogy a pénzosztást bonyolító kormányhivatal nem adja ki a kártalanított cégek teljes listáját, de néhány vállalkozásról így is lehet tudni, hogy kapott a pénzből, ezek közt van olyan, amelynek a felügyelőbizottságának tagja volt az az ügyvéd, aki sokáig a Lázárral összefüggésbe hozott kastélyt tulajdonolta.

A kormányoldal évek óta igyekszik szocialista botrányként tálalni a 2009-es Szeviép-csődöt és a cégvezetők pénzügyi manipulációit, illetve rásütni Botka Lászlóra, hogy személyesen felelős "több száz" alvállalkozó tönkretételéért. Az ügyben végül Lázár János kibrusztolt egy kormányrendeletet, amely alapján tavaly 2,4 milliárd forintos kártalanítási keretet osztottak szét állítólag 150-160 cég között. 

A kormányhivatali titkolózás miatt összesen három cégről tudni csak, hogy kaptak a pénzből, róluk is csak azért, mert vagy nyilvánosan beleszálltak a szocialista pártba, vagy köszönetet mondtak a kormánynak a segítségért. Az egyik cég, a HÓDInvest-FAKTOR Kft. ügyvezetője, Gémes Péter azt nyilatkozta tavaly fideszes hátterű Promenádnak, hogy csak most lélegezhet fel a Szeviép-csőd után, holott a társaság a cégnyilvántartás szerint 2009-ben 43 millió forintos adózott eredménnyel zárt, még osztalékot is fizetett. 

A HÓDinvest pénzügyi cégként eredetileg nem is tartozott a kárpótlásra jogosultak körébe, de Gémes az interjúban maga mondja el, hogy Lázár közbenjárása révén 2018 nyarán módosították a kormányrendeletet, hogy megkaphassák a 60 milliós, maximális összeget. A cég felügyelőbizottságának korábban nyolc éven át tagja volt Kulik Jenő Ervin, aki a Lázár János és családja földjeivel körbevett kastélyt birtokolta

Egy másik kártalanított cég a Pannon Útépítő Kft., amelynek tulajdonosa, Borgulya Géza szerepelt Lázár egy kampányvideójában is, amely a Szeviép-ügyről szólt. A cég ugyanakkor 2009-ben és 2010-ben is nyereséges volt, és a Szegedi Járási Ügyészség vádiratában szereplő követelői listában az áll, hogy a cég mindössze 200 ezer forintnyi igényt nyújtott be a felszámolási eljárásban. A harmadik cég, amiről tudni lehet, a Csavarker Plusz Kft. nevű szerszámkereskedő, ami 3 millió forintot várt a Szeviéptől, de végül csak a felét kapta meg, a másik feléhez a kormányrendelet nyomán közpénzből jutott hozzá. Egyébként ez a vállalkozás is nyereséges volt az üzletkötés évében és azután is. 

Az első fokú bíróság tavaly novemberben megállapította: a Szeviép nagy tételben adott kölcsönöket különféle vállalkozásoknak. A pénzek eltűnéséért a három cégvezetőt vonták felelősségre. Baranyi Sándor első fokon hat év letöltendő börtönt, a két másik vezető pedig öt év szabadságvesztést kapott. Azt azonban nem találta komolyan vehetőnek a hatóság, hogy Botka Lászlónak köze lenne az ügyhöz, az ezt érintő feljelentét elutasították

Rovatok