Index Vakbarát Hírportál

1717 százalékkal növelte profitját Mészáros IT-cége

2019. május 17., péntek 09:19

Az ide első negyedévben 483 millió forint volt a 4iG Nyrt. üzleti eredményessége, 1717, azaz ezerhétszáztizenhét százalékkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor – írja pénteki közleményében a cég. A vállalat, ami a tavalyi első negyedévben még veszteségesen működött, idén adózás után 280 millió forintos eredményt ért el.

Hogy mi történt a két negyedév között? Hát beszállt Mészáros Lőrinc!

A Mészáros-birodalom két tőzsdei vállalata, a Konzum és az Opus Global tavaly nyáron, vagyis 2018 második negyedévében jelentette be, hogy 50 százaléknál nagyobb befolyást vásárol az informatikai cégben. A 4iG részvényárfolyama már a bejelentés előtti pár hónapban is szárnyalt, valószínűleg azért, mert már sejteni lehetett, hogy Mészárosék kiszemelték maguknak.

Azóta pedig a cég megismétli azt az üzleti csodát, amit már a Konzum, az Opus és az Appeninn részvényeivel is láthattunk, miután a NER első számú üzletembere beszáll.

A vállalat árfolyama egy év alatt 1316 százalékkal, piaci kapitalizációja pedig 1797 százalékkal nőtt. 

(Hogy ez hogy működött korábban, arról a Hol a Pénz? podcast adásában magyaráztuk el). 

A cég a tulajdonosváltás óta persze sorra nyeri az állami tendereket, nemrég egy 4 milliárd forintos informatikai közbeszerzést nyert el. A 4iG vezetését nemrég a Mészáros-cégek talán legfontosabb vezetője, Jászai Gellért vette át, ami sokak szerint azt jelzi, mennyire fontos Mészároséknak a cég.

Rovatok