Index Vakbarát Hírportál

Az ügyészség is vett Microsoft szoftvereket a botrány idején

2019. augusztus 30., péntek 08:27

Az ügyészség is vásárolt szoftverlicenceket a Microsofttól akkoriban, amikor az amerikai IT-óriás magyar leányvállalata épp nagyon csalásgyanús üzleteit kötötte magyar kormányzati szervekkel, így most végső soron a saját beszerzéseivel kapcsolatban is nyomoz a hatóság - írja a Hvg.hu. A portál a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól kikért adatok alapján azt írja, az ügyészség 2014-ben 237 millió forintért vásárolt szoftvereket. Sőt, az Igazságügyi Minisztérium is vett ezt-azt, igaz sokkal kevesebbért, mindössze 26 millióért. Persze ez még nem jelenti azt, hogy az ügyészségi beszerzéseknél is fölmerül a csalás gyanúja, de a portál szerint minimum illett volna szólni, hogy az ügyben nyomozó hatóság is érintett az ügyben és indíthatott volna egy belső vizsgálatot. 

Mint azt korábban írtuk, a Microsoft magyar leányvállalata közvetítő cégeken keresztül évekig úgy adott el szoftverlicenceket kormányzati szerveknek, hogy az amerikai anyacégől hatalmas árengedményeket kért a termékekre, amelyek viszont a vételi árban nem érvényesültek. Felmerül a gyanú, hogy azért nem, mert a Microsoft termékeit közvetítő cégek az így szerzett pénzt arra használták, hogy kormányzati tisztviselőket fizessenek le, így biztosítva, hogy a Microsoft termékeit választják. Mindez az amerikai hatóságoknak is szemet szúrt, nyomoztak is az ügyben a tengeren túlon, júliusban pedig az amerikai tőzsdefelügyelet jókora büntetéssel is sújtotta emiatt a Microsoft magyar leányvállalatát.

Ahogy azt korábban írtuk, a NAV szoftverbeszerzése verte ki a biztosítékot az amerikaiaknál, de ebben a időszakban, 2013-15 között volt egy nagyobb szoftverlicensz-beszerzése az Országos Rendőr-főkapitányságnak is. A Hvg.hu azt írja, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adatai szerint állam intézmények összesen bruttó 22,2 milliárd forint értékben 334 darab Microsoft-szoftverlicenc-megrendelést rögzítettek a központosított közbeszerzési portálon 2013-ban és 2014-ben.

Itthon viszont nem nagyon volt nyomozás az ügyben, egy feljelentés érkezett akkor, amikor először hallani lehetett a botrányról, de ezt formai okokra hivatkozva hamar ejtette az ügyészség. Végül augusztus végén indult nyomozás  „különösen jelenős kárt okozó csalás és más bűncselekmények” miatt. 

Rovatok