Index Vakbarát Hírportál

Az Aldiban és a Lidlben is lehet már műhúsos hamburgert venni

2019. november 25., hétfő 17:32 | aznap frissítve

Magyarország nem marad ki a világ fejlettebb részein végigsöprő műhúsmániából, sőt, most már a Burger Kingig sem kell elmenni, ha valaki vegán burgert szeretne enni, mert már az Aldi és a Lidl is előállt a saját vegán húsutánzataival. 

Először az Aldi Wonder Burger nevű, szójafehérje alapú terméke jelent meg a piacon, hétfőn pedig a Lidl jelentette be, hogy Next Level Meat nevű termékeivel, hamburgerrel és „darált hússal” száll be a versenybe. Ez utóbbi az áruházlánc közleménye szerint zöldborsó-, búza- és szójafehérjéből készül, 100 százalékban vegán.

Sőt, a közlemény szerint a Lidl termékei 100 százalékban karbonsemlegesek is, vagy legalábbis nagyon igyekeznek a gyártás során minimalizálni a környezetterhelést, így a klasszikus marhahúsos húspogácsa előállítása során kibocsátott szén-dioxidnak mindössze 9 százaléka jut egy húsmentes hamburgerre. A cég ezen kívül a karbonsemlegesség érdekében a ClimatePartner szervezettel együttműködve klímavédelmi projekteket támogat.

Ezeket a termékeket még nem kóstoltuk, a Burger Kingben kapható Rebel Whopert viszont igen, hogy milyen volt, és mit érdemes erről az egész műhúsjelenségről tudni, azt itt olvashatja el

Rovatok