Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyarországi autóipari gyár zár be a járvány miatt

2020. március 18., szerda 23:59

Szombattól – a tervek szerint április 5-ig – leáll a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári üzeme, közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A cég kereskedelmi és pénzügyi igazgatója, Szincsák Attila elmondta: a tíz munkanapos leállás 4600 munkavállalót érint, és tulajdonképpen a nyárra tervezett leállást hozták előre, ezzel is hozzájárulva a vírus elleni védekezéshez, dolgozóik egészségének megőrzéséhez.

Szincsák megjegyezte, hogy voltak az alkatrészellátásban fennakadások, de azok egyelőre kezelhetőek voltak, az európai autógyárak leállása azonban megkönnyítette a döntést. Kiemelte: a döntés előtt egyeztettek a munkavállalókkal is, akik a leállás idejére bért kapnak, szabadságon lesznek.

A nyilvános cégadatok szerint az autóipar számára különböző alkatrészeket gyártó, Székesfehérváron 1997-től, a japán Denso leányvállalataként működő cég a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta.

Ahogy korábban az Index is megírta, a koronavírus-járvány miatt egy időre a győri Audi-gyár és a szentgotthárdi Opel-gyár termelése is leáll, a Suzuki esztergomi üzemében pedig többek között törölték az esti műszakot, elküldték a gyakornokokat, valamint a Budapestről és Szlovákiából induló céges buszok sem közlekednek.

Rovatok