Index Vakbarát Hírportál

Korlátozza a Tesco a beengedhető vásárlók számát

2020. április 8., szerda 13:31

Fontosnak tartja a Tesco a vásárlók és a munkavállalók biztonságát, ezért csütörtöktől az áruházakban egy időben csak „előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat” – írják közleményükben. 

A cég a koronavírus-fertőzés miatt több intézkedést is bevezetett, melyek célja a vásárló és munkavállalók védelme. Mint írják, az egyes áruházakban már ma is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó.

A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók – a más szolgáltatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve – minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó. Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.

A Tescónak a koronavírus-fertőzés hazai megjelenése óta jelentősen megnövekedett a terhelése, március közepén például ideiglenes munkavállalókat toboroztak, hogy ki tudják elégíteni a vásárlói igényeket. Ilyen például a házhoz szállítás: ahogy március 17-én megnéztük, két hétnél korábbra nem tudtunk volna kiszállítást kérni a boltból, és akadt olyan cím, ahol három hetet is várni kellett, ha valaki házhoz kérte a termékeket.

A cég közben jutalmakkal igyekszik tartani a lelket a munkavállalókban, akik április elejétől kicsit talán többet pihenhetnek, miután a Tesco a megváltozott vásárlási szokásokra és a munkavállalói tehermentesítésre hivatkozva rövidítette a nyitvatartást.

Rovatok