Index Vakbarát Hírportál

Jókora tömegek jöttek össze az áruházaknál megint

2020. április 11., szombat 17:16 | aznap frissítve

Több olvasónk jelezte nekünk szombaton, hogy a fővárosban és vidéken is tömegek vannak az áruházakban. Emellett voltak, akik arról is panaszkodtak, hogy nem ellenőrzik az áruházba belépők életkorát.

Minden tele, a soroksári Auchanban bárki vásárolhat, nem ellenőriznek

– írta egyik olvasónk. Volt, aki szerint a Balaton mellett lévő boltokban még nyáron sem szokott ekkora tumultus lenni:

Fonyódon a Lidlbe nem volt semmilyen korlátozás, volt, aki kisgyerekkel jött boltba. Felháborító, nyáron nincs ekkora sor a pénztáraknál.

Megkérdeztük az Országos Kereskedelmi Szövetséget, hogy ők is azt tapasztalják-e, hogy a járványhelyzet ellenére kifejezetten sokan mentek ma bevásárolni.

Előre lehetett tudni, hogy csütörtökön és szombaton a szokásosnál nagyobb lesz a forgalom, hiszen a négynapos ünnep miatt pénteken, vasárnap és hétfőn nincsenek nyitva a boltok – erről beszélt Vámos György, a szövetség főtitkára. Ugyan a költekezés kisebb a szokásosnál, kevesebb sonkát és egyéb ünnepi hozzávalót vásárolnak az emberek, de szombaton ettől függetlenül mindenkinek legalább három napra kell bevásárolnia – tette hozzá.

Azonban mindezeken kívül a szombat délutáni torlódást növelte az is, hogy a vásárlók többsége nem intézte el az ünnepi nagybevásárlást reggel 9 előtt, viszont 9 és 12 között meg sokaknak nincs is rá lehetősége, hiszen ekkor csak a 65 év felettiek mehetnek vásárolni. Ezért nagyon sokan 12 óra után indultak boltba – részletezte Vámos György.

Korábban is voltak már problémák abból, hogy hétvégén 12 óra után túlságosan nagy tömeg torlódott fel a boltokban, ami járvány idején nem igazán szerencsés dolog. Akkor arról beszélt Vámos György, hogy a 9-12-es idősáv nem biztos, hogy megoldást jelent hétvégén, és most is megerősítette, hogy a kereskedelmi szövetség szerint az idősáv rövidítése lenne célszerű.

A Tesco egyébként már csütörtöktől korlátozza a beengedhető vásárlók számát, egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó. Csütörtökön a boltoknál és piacoknál is megnéztük, hogy az emberek tartják-e a megfelelő távolságot.

Néhány boltot lerohantak a húsvéti vásárlók

Vámos György szerint a Tesco mellett már sok kisboltban is hasonló korlátozásokat vezettek be. A szövetség elnöke szerint egyébként a vásárlók könnyebben viselik a beengedhető vásárlók számának korlátozását, mint azt, hogy a 9-12-es idősávban csak 65 év felettiek mehetnek be a boltokba.

A kereskedelmi szövetség szerint problémát jelent az is, hogy néhány önkormányzat megtiltotta a húsvéti időszakban a 65 évnél idősebb lakosoknak otthonaik elhagyását. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerüzlet, drogéria és a gyógyszertár 9-12 óra között üresen fog tátongani, hiszen a központi országos előírás szerint ebben az időszakban 65 év alattiak nem tartózkodhatnak ott, de a helyi előírás miatt 65 év felettiek sem – tette hozzá Vámos György.

Az idősávos bevásárlás bevezetése sok helyen problémába ütközött, a Lehel téri piacra mi is kimentünk, hogy megnézzük, mennyire tartják be az emberek a szabályokat, és mit szólnak a szigorú intézkedésekhez.

Nem olyan vész, mama! Hát, magának nem, kapja is el akkor!

Rovatok