Index Vakbarát Hírportál

Soros György megmondja, hogyan kellene kimenteni az amerikai gazdaságot

2020. április 15., szerda 14:55

Kevésnek és lassúnak tartja az amerikai kongresszus által megszavazott és a Trump-kormány által már bevezetett, 2000 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagot Soros György, aki szerint az amerikai kormány feladata lenne, hogy minden egyes amerikai dolgozónak biztosítsa a fizetését. 

A milliárdos befektető és filantróp a Los Angeles Timesban megjelent véleménycikkében fejtette ki javaslatait a Soros által támogatott Institute for New Economic Thinking nevű kutatóintézet vezetőjével, Eric Beinhockerrel közösen. Amint írják, közel 17 millió amerikai már elveszítette az állását, ám a kutatóintézet előrejelzése szerint az amerikai munkahelyek akár 24 százaléka is veszélybe kerülhet a járvány okozta válság miatt a következő hetekben. Ez sokkal mélyebb válságot jelentene, mint a 2008-as pénzügyi krízis, amikor csak a munkahelyek 3,3 százaléka veszett el, és inkább az 1929–33-as nagy világválsággal lesz összemérhető, amikor 37 millió amerikai maradt munka nélkül. 

Egy ilyen helyzetben Soros szerint „alvó módba” kell tenni a gazdaságot azzal, hogy az amerikai kormány garantálja minden amerikai fizetését a válság végéig.

Soros és szerzőtársa szerint  a CARES névre keresztelt, rekordösszegű élénkítő program bizonyos rendelkezései is ebbe az irányba mutatnak, de ez még nem elég ahhoz, hogy el lehessen kerülni a gazdasági katasztrófát. Mint arról korábban írtunk, a már elfogadott program részeként bizonyos éves jövedelmi szint alatt minden amerikai polgárnak 1700 dollárt fizet a szövetségi állam. Emellett pedig az 500 főnél kevesebb embert alkalmazó vállalkozások kedvezményes hitelt vehetnek fel, hogy abból állják a dolgozóik fizetését, így nem kell nekik felmondani. Soros viszont azt írja, hogy ez túlságosan leszűkíti a megsegített dolgozók számát, ráadásul a hitel felvételének folyamata túl lassú és bürokratikus. 

De van egy másik javaslat, amelyet Pramila Jayapal demokrata képviselő nyújtott be, és amely szerint a kormány nemcsak a kkv-knál dolgozó 60 millió amerikai dolgozó bérét állná, hanem mind a 152 millió munkavállalóét. A javaslat szerint dolgozónként 100 ezer dollárt állna a szövetségi állam, a dolgozók és családtagjaik egészségbiztosításával együtt. Emellett pedig arra ösztönöznék a cégeket, hogy vegyék vissza azokat a dolgozókat, akiktől március 1. óta megváltak. 

Mindez persze nem lenne olcsó, az INET számításai szerint havi szinten 115 milliárd dollárba kerülne az államnak. De Soros és szerzőtársa szerint ez nem sokkal drágább, mint egyéb lépések, amelyeket a CARES program részeként bevezettek, cserébe a többi programnál hatékonyabban segítene elkerülni, hogy a koronaválság történelmi mélységekbe süllyessze az amerikai gazdaságot. 

(Borítókép: Brendan Smialowski / AFP)

Rovatok