A koronavírus-járvány okozta válság sok tekintetben más, mint a korábbi nagy gazdasági válságok.
Az Egyesült Államokban és Hong Kongban egy bizonyos kereset alatt minden állampolgárnak pénzt küld a kormányzat, több európai országban, az Egyesült Királyságtól Csehországig az állam fizeti a csődközelbe jutott cégek dolgozóinak bérét, és már Magyarország is bevezetett egy bértámogatási programot, igaz egy jó adag totojázás után, egyelőre nagyon zavaros és tisztázatlan keretben.
Van viszont egy ország, ahol egy már kipróbált recepthez nyúltak a koronaválság alatt, csak sokkal több embernek főzik sokkal több hozzávalóval.
Ez Németország, ahol a 2008-as gazdasági válság alatt már kipróbált kurzarbeit, vagyis rövidített munkaidő támogatás rendszerétől várják ismét a megváltást, legalábbis részben.
Erről az elmúlt napokban elég sokat hallhattak a magyar olvasók, az Orbán-kormány is részben a német példára hivatkozva alkotta meg a saját bértámogatási rendszerét, ahogy majd' minden másik európai ország is, ahol most kipróbálnák, ami az előző válság alatt a németeknek működött.
Olyannyira népszerű lett a rövidített munkaidő rendszere, hogy vicces kedvű közgazdászok szerint a gyárak leállásával most ez Németország legsikeresebb exportcikke. De mi ez a rendszer pontosan, hogyan működik, és miért csak most kezdi el átvenni mindenki?
Kezdjük az elején: mi is az a kurzarbeit? A rövidített munkaidő rendszer lényege Németországban is és Magyarországon is az, hogy ha valamiért egy cég, tipikusan egy gyár vagy üzem megrendelései elapadnak, és nem tud elég munkát adni a dolgozóinak, akkor átmenetileg csökkenti a dolgozók munkaidejét és a bérét is, amit viszont kipótol az állam.
A német rendszerben az állam a dolgozók kieső bérének a 60 százalékát fizeti ki, illetve 67-et, ha a dolgozónak gyerekei vannak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha van egy gyár, amelynek jelentősen csökkentek a megrendelései, bevezeti a csökkentett munkaidőt, és mondjuk heti 5 nap helyett csak heti 3 napon kell bejárni a dolgozóknak, a többiben otthon maradhatnak, ahelyett, hogy munka hiányában leépítenék őket. Cserébe persze valamivel kisebb fizetést kapnak.
Ez a rendszer már az 1990-es évek óta létezik Németországban, és alapvetően nem is válságkezelő intézkedésként jött létre: számos oka van annak, hogy egy gyárban csökkenhetnek a megrendelések, szezonálisan ingadozhat a kereslet, rossz időjárás vagy hasonló külső ok miatt akadozhat a termelés, stb. Ilyenkor a német cégek szívesebben nyúlnak a rövidített munkaerő eszközéhez, mint hogy leépítsenek és újra fölvegyenek embereket, amikor megint van elég munka és bevétel.
Ennek az az oka, hogy a német cégek tipikusan elég sok pénzt és energiát feccölnek a munkásaik képzésébe, a német szakképzési rendszerben már a képzés jó részét is gyakorlatilag a cégek végzik (ezt a rendszert is próbálja a magyar kormány lemásolni, egyelőre nem túl nagy sikerrel),
így a cégnek egy csomó drága befektetése elvész, ha ki kell rúgnia a dolgozóját.
Ez a német vállalatok életében elég nagy befolyással bíró szakszervezeteknek is megéri, hiszen a dolgozóknak nincs veszélyben a munkája, és a cégekkel, és megéri a szakszervezetekkel sok területen szorosan együttműködő kormánynak is, hiszen bár a dolgozók támogatása pénzbe kerül, a munkanélküliség mégis alacsony szinten tartható. És a gazdaság is jobban pörög, így vissza is jön, amit erre elkölt az állam.
Ráadásul a Kurzarbeitgeld, vagyis az ilyenkor kifizetett bértámogatás a szövetségi munkaügyi hivatal direkt erre a célra félretett alapjából megy, amelyet a jó évek alatt töltöget az állam a dolgozók és munkaadók befizetéseiből, így ez nem jelent hirtelen extra kiadást a költségvetésnek.
Hogy a rendszer mennyire jól működik, az a 2008-as válság alatt derült ki igazán, szakértők szerint ugyanis részben ennek volt köszönhető, hogy Németország viszonylag hamar túl volt a válság legmélyebb hullámvölgyein és hamarabb magára talált a válság után, mint Európa többi része.
Az OECD szerint a válság alatt közel félmillió ember állását védte meg ez a rendszer, és részben ennek volt köszönhető, hogy Németországban lassabban nőtt és alacsonyabb maradt a munkanélküliségi ráta, mint az OECD átlaga. A német munkanélküliségi ráta a válság elején 7,9 százalékos volt, ez 2009 májusára még esett is 7 százalékra, miközben az OECD egészében 3 százalékponttal 8,4 százalékra nőtt.
Persze meg kell jegyezni, hogy nem Németország az egyetlen ország, ahol létezett már korábban is ilyen rendszer, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Dániában, Spanyolországban, Japánban és még több más országban működött hasonló a 2008-as válság előtt, és volt olyan ország, például Szlovákia és Csehország, ahol a válság idején vezették be. Sok országban viszont nem tudott olyan hatást kifejteni, mint Németországban, részben a programok, részben a gazdasági rendszer különbségei miatt.
A német IZA kutatóintézet tanulmánya szerint sok más országban is lassította a munkanélküliség növekedését egy ideig, hosszabb távon viszont ez csak egy ideig tartott. Abban is elég nagy különbségek voltak, hogy a dolgozók hány százaléka tudott bekerülni a rövidített munkaidő programokba. Sok európai országban, például Lengyelországban, Szlovákiában, Franciaországban vagy Spanyolországban a dolgozók kb. 2 százalékát segítette a program, míg ez az arány Németországban és Olaszországban ennek a duplája volt. (Ez a néhány százalék az összes dolgozóhoz képest ugyan kevésnek tűnhet, de a veszélyben lévő munkahelyek számához képest jelentős.)
A rövidített munkaidő leginkább a jól képzett, határozatlan idejű szerződésekkel dolgozó munkásokon tud segíteni, míg az idénymunkásokat, megbízási szerződéssel dolgozókat, közvetített alkalmazottakat, szabadúszókat nem segíti ki a mély vízből.
Az IZA szerint ráadásul leginkább azokban az országokban tud jól működni egy ilyen rendszer, ahol szigorúbb munkajogi szabályozások vannak érvényben, amelyek nehezebbé teszik, hogy a cégek csak úgy lerövidítsék a dolgozók munkaidejét.
Azért a német kormánynak is valamennyire új terep a mostani válság, hiszen bár a kurzarbeit rendszere már egyszer bizonyított, most jóval nagyobb mértékben kell alkalmazni, mint 2008 után. Míg akkor összesen 1,4 millió dolgozónak fizetett valamekkora támogatást, most a német kormány számításai szerint úgy 2,35 milliónak kell majd fizetni, ami 10,4 milliárd euróba kerül majd a munkaügyi hivatalnak.
Ennek viszont majdnem a dupláját tudná finanszírozni az állam, a hivatal alapjában ugyanis több mint 26 milliárd euró gyűlt össze. A támogatásra eddig már 470 ezer vállalat jelentkezett, kisvállalkozásoktól olyan óriásokig, mint a Volkswagen, a Puma vagy a Lufthansa.
Nemcsak a program mérete változott, de az is, hogy kik veszik föl: a járványt első körben a turizmus és a vendéglátás szenvedte meg, így a tipikus feldolgozóipari kliensek helyett most sok étterem, szálloda és hasonló cég jelentkezett a német államnál a támogatásért. A kormány pedig több fontos ponton lazított is a program elvárásain a járvány miatt. Többek között
Ahogy már említettük, a német modellt most szinte minden kormány igyekszik átvenni valamilyen formában, többek között a magyar is. Kérdés viszont, hogy hogyan fog működni ott, ahol nincs akkora hagyománya, olyan kiépített és bejáratott rendszere, és ahol nem illeszkedik annyira a gazdaság szerkezetéhez, mint Németországban.
Svédországtól Spanyolországig, Nagy-Britanniától Romániáig vezettek be hasonló lépéseket. Ezek között van, ami bőkezűbben is adja a támogatást, mint a német eredeti, a spanyol és a magyar kormány programja (legalábbis amennyit ez utóbbiról tudni lehet) például a kieső fizetés nagyobb részét, 70 százalékát adná meg a cégeknek, a brit kormány pedig akár még a 80 százalékig is elmenne egy március végén bejelentett terv szerint.
A Deutsche Bank Reutersnek nyilatkozó szakértője szerint viszont több probléma is lehet azzal, ahogy más országokban bevezették ezeket a programokat:
Kérdés, hogy a magyar program hogy teljesít majd, amit kritikusai szerint nagyon megkésve jelentett be a kormány, főleg, hogy ha hozzávesszük, hogy arra csak májustól jelentkezhetnek a cégek, és az eddig megjelent részletek szerint úgy tűnik, hogy jóval kevesebb céget érint majd, mint ahányan abban reménykedtek.
Szintén kérdés, hogy hogyan működik majd a német példát tényleg nemzetközi szintre emelő, az Európai Bizottság által kidolgozott program, amelynél egyelőre nem a kivitelezés, hanem a finanszírozás jelenti a legnagyobb kérdést: mivel az EU-nak nincs a német kormányéhoz félretett alapja, és a költségvetésében sincs akkora mozgástér, hogy csak úgy bevezessen egy 100 milliárd eurós bértámogatási programot, a közös uniós tervet ezért hitelből kellene fizetni. Felmerült ennek finanszírozására a közös uniós kötvények kibocsátásának ötlete is, erről viszont bizonyos államok - köztük kiemelten a német kormány - hallani sem akar.
(Címlap és borítókép ilusztráció: szarvas / Index)