Index Vakbarát Hírportál

Budapest-Belgrád vasút: Szél Bernadett feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt

2020. május 23., szombat 13:02

Feljelentést tett a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával Szél Bernadett független parlamenti képviselő, írja a képviselő sajtóközleményében.

A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni.

A képviselő kiemeli, hogy a kormány 82 milliárdot csoportosított át nemrég a projektre, amit Szél a "Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékának" nevez. 

A Fidesz legyen szíves ne merjen minket szuverenitásból oktatni. A friss törvénymódosítás nyomán csak "A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve" dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás iratainak nyilvánosságáról.

– írja a képviselő, ugyanis a projekt titkosítását úgy egészítették ki, hogy csak akkor lehet belenézni a szerződésekbe, ha arra Kína is rábólint. 

Az tehát a dolog egyik fele, hogy a kínai kommunista párt diktál a kormánynak, miközben az minket tele szájjal hazaárulózik, de mindeközben mi - a magyar adófizetők és választópolgárok - nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Fizethetünk, de nem kérdezhetünk.

– írja Szél a közleményben. A projektről számos cikkben írtunk már, ez minden idők legnagyobb vasúti beruházása Magyarországon, összértéke a 700 milliárd forintot is meghaladhatja. A nagy részét kínai hitelből építjük majd, és minden jel arra mutat, hogy a megépítéséhez is elsősorban a kínai félnek fűződik érdeke.

A projektet magyar részéről Mészáros Lőrinc cégcsoportja fogja lebonyolítani, Semjén Zsolt egyik salátatörvény-javaslatában pedig a beruházás szerződéseit tíz évre titkosítanák külgazdasági és külpolitikai érdekekre hivatkozva. Részletesebben itt írtunk a projektről, a keleti nyitás eddigi eredményeiről pedig ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Rovatok