Index Vakbarát Hírportál

A könyvelők szerint velük fog kiszúrni a kataszigorítás

2020. július 1., szerda 12:18 | aznap frissítve

Közleményben reagált az Adótanácsadók Egyesülete a kata szerint adózókat érintő új törvényjavaslatra, miszerint ha valaki ugyanannak a cégnek hárommillió forint fölött állít ki számlát, akkor a határösszeg fölötti rész után 40 százalék adót kell befizetnie. 

 Az Adótanácsadók Egyesülete nem ért egyet azzal a tervezett törvényi változással, hogy az ugyanazon kisadózó vállalkozások (katások) éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit minden esetben (kvázi fűnyíró elv szerint) 40 százalék adóval terheljék

– írta nyilatkozatában Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

Az egyesület álláspontja az, hogy ez a szabályozásváltozás rendkívül hátrányosan érinti az adótanácsadói és könyvelői szakma egy jelentős részét.

Azok a kata szerint adózó tanácsadók és könyvelők, akik egyébként a kata szabályrendszerét mindenben betartva, a hosszú távon kiszámítható, kedvező adózási lehetőséget választva tisztességesen adóznak és végzik el több ezer vállalkozó adózási feladatait, szintén az adórendszer, ezen belül is a katás adózás kijátszói közé sorolódnak!

– olvasható a közleményben.

Az egyesület egyetért azzal, hogy a kata ellenőrzése olyan irányba módosuljon, amely szankcionálja és ezzel megakadályozza a munkaviszony helyett a színlelt vállalkozási jogviszonyos foglalkoztatást, azonban úgy vélik, hogy a törvénymódosítással azok is rosszul járnak, akik tisztességesen adóznak, köztük maguk a könyvelők.

Határozottan kijelentjük azonban, hogy egyesületünk tagjai nem tartoznak abba a körbe – mint ahogy a többi, egyesületünkön kívüli adótanácsadó és/vagy könyvelő, vagy más szakmákban tisztességesen dolgozó/adózó vállalkozás sem – akikkel szemben (egyébként helyesen!) fel kívánnak lépni.

Az egyesület véleménye az, hogy a tervezett módosítás romboló hatású a tisztességes vállalkozások körében, és azokat a szabálykövető vállalkozásokat hozzák hátrányos helyzetbe, amelyek valódi vállalkozásként – kata szerint adózva – végzik tevékenységüket.

Egy egyszerű példán szemléltetve, ha egy katás könyvelő iroda ugyanazon ügyfelének éves szinten több mint 3 millió forintos éves könyvelési díjat számláz, a 3 millió Ft feletti rész azonnal bekerül a 40%-os „büntető adó” alá, holott ezzel a tevékenységgel kapcsolatban sem most, sem korábban fel sem merülhet a munkaviszony kijátszásának lehetősége.

Az Adótanácsadók Egyesülete szerint az általános büntetés helyett a meglévő szabályok hatékonyabb betartása lenne a megoldás. A beadott törvénytervezetben egyébként annyit lazítottak az eredeti elképzelésen, hogy azok a jövedelmek nem számítanak bele a hárommilliós limitbe, amelyeket:

Ugyanis másként a kata szerint adózó ügyvédeket, kirendelt igazságügyi szakértőket, orvosszakértőket is büntette volna a szigorítás. 

Rovatok