Szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt szüntették be a kereskedelmi célú halászatot a hazai természetes vizeken, ami, nem csoda, mára a szakma lassú kihalásához vezetett. A halász mint mesterség azonban itthon sem tűnt el teljesen, máig vannak, akik űzik az ökológiai halászatot.
A százezrek által űzött horgászat előretörésével csak felgyorsult a folyamat, mire megszületett a törvény, addigra mindössze 100-150, leginkább részmunkaidőben dolgozó hivatásos halász volt az országban, főként olyanok, akik a családi tradíciókat követve, apáiktól örökölték a mesterséget
– mondta el az Indexnek Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője.
Azonban a szakember hozzáteszi, az ökológiai célú halászatnak köszönhetően továbbra sem veszett ki a halászat műfaja, amely teljesen legálisan, ráadásul védve a környezetet, máig aktívan működik. Már csak azért is szükség van rá, mert a túlhasznált hazai természetes vizek lassú pusztulása húsz-harminc éves folyamat.
A tógazdálkodással is foglalkozó profi halászok által űzött ökológiai halászat mindenekelőtt arról szól, hogy a megfelelő mértékben szorítsák vissza az ökoszisztémára veszélyes, invazív halfajokat – ezek a törpeharcsa, az ezüstkárász, illetve a busa.
Hogy a természetes vizek fajgazdagságát megőrizzék, tavaly a helyi halászok speciális eszközökkel csak a Tisza két területén közel 80 tonna, apró, szinte semmire sem használható törpeharcsát fogtak ki, amely ivadékfalásával és élettérfoglalásával tönkreteszi a természetes vizeket
– említi a példát Lévai Ferenc.
Elsősorban a globális felmelegedéssel összefüggésben a következő nagy lépés a természetes vizeinkben egyre gyakoribb busa kifogása lesz. Mint a szakember mondja, a főleg sekély, gyors folyású, felmelegedő folyószakaszokon ívó halak már a Dunán is találnak maguknak kellemes szaporodóhelyet.
Így már a Duna busaállományának visszaszorítását is ideje elkezdeni. Ennek ellenére leginkább a Tisza elbusásodása nevezhető igazán aggasztó jelenségnek, ahol szintén az történik, hogy a busa kifalja a táplálékot az őshonos, ugyanakkor nála jóval gyámoltalanabb, kisebb testű keszegfélék elől.
Újdonság az is a felmelegedés okozta problémák sorában, hogy a halak 25-28 százalékkal hosszabb ideig táplálkoznak, mint harminc éve. Vidáman esznek még novemberben is. Régebben ekkorra már belefagytunk a halászatokba, az ország karácsonyi halellátása pedig a jég alól történt
– emlékszik vissza a MAHAL szóvivője.
Mivel a halak változó testhőmérsékletű állatok, teszi hozzá Lévai Ferenc, az étvágyuk a vízhőmérséklettől függően nő vagy csökken. Ahogy az első fagy megérkezik, lelassult állapotba kerülnek. Lemerülnek a jég alá, a legmélyebb fenékrészeken várják a víz melegedését, hogy újból beinduljon az életciklusuk.
Szintén mára kicsúcsosodó probléma, hogy a kormoránok évi 3500–4000 tonnányi halat falnak ki Magyarország tógazdaságaiból és természetes vizeiből. Ezért Lévai Ferenc és kollégái most imádkoznak, hogy legyen a tavakon olyan vastag a jégpáncél, hogy a kormorán ne tudjon alámenni.
Ennyi kormoránt, mint tavaly ősszel és az idén, még életében nem látott senki az országban. Nem tudjuk, miért érkeztek meg ekkora tömegekben északról a ránk törő fekete seregek. A minisztérium már lőszertámogatást ad, hogy visszafogjuk a kormoránokat, és szerencsétlen halaink ne a fákon, ürülék formájában végezzék az életüket
– panaszolja Lévai Ferenc.
A március óta nálunk is pusztító koronavírus-hullámok kevés gazdasági nyerteseinek egyike mindenképpen a horgászkellék, a horgászokat támogató háttéripar. A horgászatot mint sportot, szabadidős tevékenységet különösebben korábban sem kellett népszerűsíteni, a regisztrált horgászok létszáma már öt évvel ezelőtt is 350-400 ezer körül mozgott.
A koronavírus betörése azonban igazi robbanást hozott, mára 700 ezer körül tartják számon a hazai horgászösszlétszámot, akik az itthoni 200 ezer hektárnyi természetesen vízen, a Dunán, a Tiszán és a Balatonnál pecáznak. Köszönhetően annak, hogy a horgászatot a járványidőszakban sem tiltották be, mert a horgászok jellemzően békeidőben sem csoportosulnak, legfeljebb a szűkebb családdal.
A Covid-járvány mindeközben azzal is járt, hogy a tavasszal leálló export miatt a magyar haltermelők palettáján beszorult 1200 tonnányi ponty, amit kormányzati segítséggel, mintegy 800 millió forintból sikerült végül kihelyezni a magyar állami tulajdonú természetes vizekbe. Így a magyar horgászok kétszer akkora telepítési sűrűséggel találkozhattak.
A hazai halastársadalom egyébként megközelítőleg 1700–2000 tonnányi halat helyez ki évente a Magyar Országos Horgász Szövetség hatáskörébe tartozó vizeken, hogy a kellő horgászfogás meglegyen. Különben természetes vizeink eltartóképessége nem bírná a tempót, nem biztosítaná a kellő haltermelést, horgászzsákmányt, miután a magyar horgásztársadalom évente több mint ötezer tonnányi halat fog ki belőlük.
Borítókép: Pontyokat eresztenek a Balatonba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai Keszthelyen, 2016. február 9-én. MTI-fotó: Varga György