Index Vakbarát Hírportál

Harcba száll a Xiaomi az Egyesült Államokkal

2021. február 1., hétfő 10:43 | aznap frissítve

Feljelentést tett a Xiaomi egy washingtoni kerületi bíróságon az Egyesült Államok védelmi és pénzügyminisztériuma ellen. A kínai mobilgyártó törvénytelennek és alkotmányellenesnek nevezte a döntést, amely szerint a „kommunista Kína katonai cégek” közé sorolták, így amerikai állampolgár vagy szervezet nem rendelkezhet tulajdonnal benne, és az ilyen cégek befektetőinek novemberig el kell adniuk a tulajdonrészüket – közölte a Reuters.

A védelmi minisztérium január közepén, még Donald Trump hivatali ideje alatt vett fel kilenc vállalatot a feketelistájára, köztük a Xiaomit is.

Az ezzel járó korlátozások 2020. március 15-én lépnek hatályba, amelyek azonnali és helyrehozhatatlan károkat okoznának a kínai cégnek, tehát addig kell elérnie a Xiaominak, hogy más döntés szülessen.

A vállalat szerint a kínai hadsereg nem áll mögötte, sőt, a hadsereg vagy ahhoz köthető személyek, szervezetek sincsenek a tulajdonosi körben, így a döntésnek sincs alapja, ellenben a legnagyobb befektetői közül három csoport is amerikai.

A vállalat stratégiai kapcsolatai az amerikai pénzintézetekkel jelentős károkat szenvednek, pedig kritikus fontosságúak a Xiaomi számára ahhoz, hogy továbbra is hozzájusson a tőkéhez a piaci növekedés érdekében

– írta a cég a Joe Biden által kinevezett Lloyd Austin védelmi miniszternek és Janet Yellen pénzügyminiszternek eljuttatott panaszában.

Az amerikai minisztériumok egyelőre nem reagáltak rá.

Rovatok