Index Vakbarát Hírportál

Másfélszeresére emelkedik a fogászati finanszírozás

2021. február 6., szombat 15:02

Másfélszeresére emelkedik a fogászati finanszírozás forrása, több mint 26 milliárd forint többletforráshoz jutnak a fogorvosi ellátást vállalkozói formában végző szakemberek idén – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.

A kormány döntése szerint a fogorvosi ellátás finanszírozása 68,7 milliárd forintra emelkedik, ami több mint hatvanszázalékos emelkedést jelent az előző évhez képest – közölte a minisztérium.

Hozzátették: a fogorvosoknak lehetőségük nyílik az alapszintű, úgynevezett kollegiális praxisközösséghez való csatlakozásra, illetve a háziorvosokkal közösen emelt szintű praxisközösséget is alkothatnak.

Akárcsak a háziorvosoknál, itt is ugyanazok az elvek érvényesülnek. Az emelt szintű praxisközösséget vállalók százszázalékos, az alapformát választók nyolcvanszázalékos többletforráshoz jutnak. Ha nem vesznek részt praxisközösségben, akkor pedig harmincszázalékos finanszírozást kapnak.

Ismertették: a számítási alap a heti harminc órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatra és szakrendelésre vonatkozik, az ennél kevesebb óraszámmal működő szolgálatok időarányosan kevesebb bérkiegészítésben részesülnek.

A szakdolgozók esetében a gyakorlati időt figyelembe véve a bértámogatás összege a tavalyi garantált bérminimum és a szakdolgozói bértábla szerint meghatározott összeg közötti különbség, függetlenül attól, hogy az adott praxis csatlakozik-e a praxisközösséghez.

Az egészségügyi szolgáltató a bértámogatást az orvos, valamint a szakdolgozó gyakorlati idejéhez igazodóan, a 15 és fél százalékos szociális hozzájárulási adó összegével együtt igényelheti meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél. Az első bértámogatást a NEAK az áprilisi utalványozással együtt folyósítja majd 2021 januárjáig visszamenőleg – tartalmazza az Emmi közleménye.

Rovatok