Az otthonfelújítási programmal és a 25 év alattiak adómentességével a kirakós utolsó darabja is a helyére került, ám ettől még akad a magyar családpolitikában rendezetlen terület. Ezekről, terveiről és új projektjeiről is beszélt az Indexnek adott nagyinterjújában Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, aki reagált az őt ért, közelmúltbeli vádakra is.
Az ön területe a kormány egyik új bejelentése, a fiatalok személyijövedelemadó-mentessége. Eddig elég szűkszavú volt a kommunikáció a lengyel mintára megalkotott programmal kapcsolatban. Mi az, ami már most biztos belőle?
A 25 év alattiaknak szól majd az szja-mentesség, az érintettek jövő év elejétől érvényesíthetik a kedvezményt. Most készül a vonatkozó törvény, amit a tavaszi ülésszakban fogunk benyújtani. A tavalyi év elejétől élő, négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentességéhez igencsak hasonló koncepcióról van szó, ami a fiatal felnőttek jövedelmében havi 22 százalékos emelkedést fog jelenteni. Továbbá ezzel a diákszervezeteknél munkát vállalók bérét a jövő évtől a járulékok mellett most már adó sem terheli. A korosztály alapbéréből kiindulva az szja-mentességgel akár évente félmillió forintot is megtakaríthatnak majd.
Ha a fiatalok szja-mentessége a koronavírus elleni válságkezelés, a Gazdaság-újraindítási akcióterv része, ahogy az aktuális óriásplakátjaikon is szerepel, akkor miért csak jövőre indul a projekt?
Egy válság után a gazdaság talpra állítása mindig lassú folyamat, amikor folyamatosan kell adni az impulzusokat. Idén és jövőre is. A fiatalok szja-mentességének bevezetése százmilliárdos nagyságrendű kiesés a költségvetésnek. Egy gazdasági visszaeséssel járó év után az idei még a feltételek megteremtéséről szól, hogy aztán a jövő évi büdzsé minden szükséges forrást biztosíthasson.
Ettől függetlenül szilárd az elhatározásunk, mert a gazdaság élénkítésében játszott szerepe mellett ennek a korosztálynak a támogatása eddig a kirakós hiányzó darabja volt. Születéstől kezdve sokféle állami támogatásban részesül minden magyar, majd később a csoktól a babaváróig rendelkezésre áll a családtámogatások teljes arzenálja. Miközben sok fiatal felnőtt a húszas évei első felében még nem találta meg a párját, nem áll készen a családalapításra, ugyanakkor már önálló életet kezdene. Ebben a szakaszban segíti majd őket a 25 év alattiak adómentessége.
Az arzenál egyik veteránja a 12 éve változatlan összegű családi pótlék, amely időközben elveszítette a reálértéke 40 százalékát. A családi pótlék megduplázását szorgalmazó, tavasszal indított petíciót azóta 43 ezren írták alá. Ezek már elég erős érvek a változtatás mellett?
Ismert a politikánk, a véleményünk arról, hogy e téren alapvetően miben különböztetjük meg magunkat a baloldaltól. Meggyőzésem szerint nem változott a magyarok többségének elvárása sem, miszerint továbbra is kössük munkához a családtámogatásokat. Az kapjon, aki kiveszi a részét a közös teljesítményből. Nem szeretek termelési riportokban fogalmazni, pláne százmilliárdokkal dobálózni, ezért vegyünk egy kétgyermekes magyar családot, ahol az egyik szülő minimálbérért dolgozik. A családi adókedvezménynek köszönhetően ők is havi 40 ezer forintot takarítanak meg. És akkor még nem beszéltünk a rászoruló családok gyerekeinek is járó ingyenes, napi háromszori étkezést biztosító menzáról, ami körülbelül havonta újabb 30 ezer forintnyi spórolás a családnak. Tehát a családi pótlék emelése helyett bevezettük, majd duplájára emeltük az adókedvezményt, és jött például az ingyenes étkezés, az ingyenes tankönyvek vagy épp az Erzsébet-táborok.
A munka világát viszont annál jobban érinti, hogy a gyes hároméves intézménye, amely egy pláne letűnt politikai éra terméke, komoly hátrányba hozza a nőket a munkaerőpiacon. Miközben az anyaság időlegesen anyagilag is kiszolgáltatottá tesz. Nem szokott rajta gondolkodni, hogy teljesen újra kellene varrni a rendszert, hozzáigazítva a kor elvárásaihoz?
Július 1-jétől ezért is emeljük a csecsemőgondozási díjat, amitől így a szülés utáni első fél évben sokkal több marad a korábban dolgozó nők zsebében, mint eddig. Sőt, a korábbi keresetüknél is többet visznek majd haza támogatásként. Én is tudom, mennyit árthat a női önbecsülésnek, amikor az embernek évekig nincs önálló keresete, és milyen több év kihagyás után visszatérni a munka világába.
Egyébként személy szerint nem hiszek abban, amikor ex cathedra kijelentjük, hogy csak az a jó anya, aki három évig otthon marad a gyerekével. Ahogy az ellenkezőjében sem.
Nem hiszek a társadalom mérnökösködésben sem, mi nem szabjuk meg, hogy ki milyen életformát választva mennyi időt töltsön otthon a gyerekeivel. Hagyjuk meg mindannyiunknak a döntés szabadságát! Ha jól megnézzük, a mi rendszerünk inkább arra ösztönöz, hogy az édesanya menjen vissza dolgozni. Erről szól például a gyed extra, a nagyszülői gyed, akárcsak a folyamatos bölcsődeépítések, ahogy ma már ugyanúgy lehetőség az apukák otthon maradása is.
Idillien hangzik. Ehhez képest visszatekintve az elmúlt tíz évre, amelyből hét személyesen az ön felelőssége, van olyan projektjük, amire utólag azt mondja, erre nem lehetünk büszkék?
Most nyilván jó lenne azt mondani, igen, van ilyen, erősítve a benyomást, hogy milyen önkritikusan szemlélem a munkánkat. Például az otthonteremtési támogatások sorában az otthonfelújítás volt az utolsó, hiányzó darab, mára otthonfelújítási kölcsönnel kiegészítve. Úgy érzem, a történetnek ez a része most kerek. Az én tarsolyomban legalábbis most nincs újabb otthonteremtést célzó javaslat. Ettől függetlenül úgy fogalmaznék, hogy a családpolitika területén még találok ügyeket, amelyekkel foglalkozni kellene.
Például hol látja ezeket az elmaradásokat, hiányosságokat?
Régi vesszőparipám a rugalmas munka kultúrájának erősítése, beleértve a távmunkát, a részmunkaidős foglalkoztatást, a csúsztatott munkavégzést vagy a job sharing műfaját (állásmegosztás, amikor egy teljes munkaidős állást két személy tölt be – a szerző) és társait. Eddig hiába tárgyaltunk, próbáltunk ösztönzőket adni, biztosítottunk komoly anyagi támogatást például munkahelyi bölcsődék létrejöttéhez, süket fülekre találtunk.
Máig keresem az okát és az új megoldásokat, hogy a munkáltatói oldal egyelőre miért nem vevő a kisgyermekes családoknak bizonyítottan nagy segítséget nyújtó foglalkoztatási formákra.
Hamarosan indul az új munkahelyibölcsőde-pályázatunk, egyszerű szabályokkal, bő finanszírozással. Hátha a borzalmas koronavírus váratlan pozitív hatása kitart, és a munkaadók átmentenek valamit a most kényszerből bevezetett rugalmas munkaformákból, és az új ötletekre is jobban rezonálnak majd.
Szerintem itt kell megemlítenünk az örökbefogadás ügyét is. Mi igaz abból, hogy mostantól Novák Katalin „személyes kegyén” fog múlni, hogy valaki egyedülálló szülőként fogadhat-e örökbe?
A kormányzati felelősséget ebben a vonatkozásban miniszterként én látom el március 1-től. Jelenleg közel kétezer gyermek vár örökbefogadásra a gyermekvédelemben, és ennél több család szeretne örökbe fogadni. A 2019-es volt az első olyan év, amikor részben a határidők lecsökkentése miatt több gyereket fogadtak örökbe, mint ahány bekerült a rendszerbe, így most az elsődleges célkitűzésem, hogy az örökbefogadásra váró gyerekek számát a lehető legkisebbre csökkentsük. Illetve a csapatommal egyenként megvizsgáljuk, hogy miért nem találnak örökbe fogadó szülőt az adott gyermeknek.
Egyelőre az alapállításom, hogy azért, mert az örökbefogadásra jelentkezők igényei nem feltétlenül találkoznak a realitásokkal. Például hiába szeretne valaki háromévesnél fiatalabb gyermeket, mikor belőlük viszonylag kevés van a rendszerben. De ha csak egy olyan gyerek is lesz, akinek találunk olyan szülőket, akik újragondolják az eredeti elképzeléseiket, és örökbe fogadják annak ellenére, hogy van például valami betegsége vagy valamivel idősebb, már nem dolgozunk hiába.
Ön szerint rendben van, hogy a mostani szabályozás alapján annak a gyermeke nem örökbe adható, aki vér szerinti szülőként eleget tesz az úgynevezett kapcsolattartási kötelezettségének, vagyis havi egy alkalommal hajlandó egy órára találkozni a gyerekével?
Egyetértek abban, hogy a lehető legszigorúbban kell eljárni, ha valaki gyakorlatilag már lemondott a gyerekéről, csak formálisan nem tette meg. Gyorsan hozzáteszem, hogy minden gyermek legfőbb érdeke az lenne, hogy a vér szerinti szülei neveljék fel szeretetben, ám ez sajnos nem mindig sikerül. Viszont, ha már így alakult, mielőbb jussunk el oda, hogy a gyermek örökbe fogadó szülőkhöz kerülhessen.
A fordított bizonyítási teher alapján, ha valaki egyszer már otthagyta a vér szerinti gyerekét, már bocsánat, ne abból induljunk ki, hogy ő egy felelősen gondolkodó, jó szülő. Épp ellenkezőleg, innentől bizonyítson, küzdjön meg ő. Most azt is átnézzük, hogy hány olyan eset fordul elő, amikor azok a szülők, akik még nem hivatalosan, de gyakorlatilag már lemondtak a gyerekükről, később hány alkalommal találnak mégis egymásra. Ha ez nem jellemző, akkor ne várjunk a csodára, hanem juttassuk a gyermeket olyan örökbe fogadó családba, ahol tisztességesen, szeretetben felnevelik.
Gondolom, önnel is szembejött a „Család az család” kampány a közösségi oldalakon, ami a magyar szivárványcsaládokat teszi minden eddiginél láthatóbbá. A melegek örökbefogadása ezek után mennyire szerepel újraszabályozásért kiáltó területként az asztalán?
Még a 2009-es, élettársakról szóló törvény mondja ki, hogy a homoszexuálisok Magyarországon nem fogadhatnak örökbe. Ennek ellenére vannak, akik jogi kiskapukat keresve megpróbálták, próbálják kijátszani a szabályozást.
Lehet vitatkozni arról, hogy mi mindent, illetve mit nem tesznek lehetővé a törvényeink, azonban jelenleg a szabály az szabály, és mi ezt tartatjuk be.
Rögzítsük: itt nem arról van szó, hogy ki kit szerethet, hogyan élhet, kihez vonzódhat, hanem arról, hogy azokról a teljesen kiszolgáltatott gyerekekről, akikről lemondtak a vér szerinti szüleik, hogyan gondoskodik az állam. Ez nagy felelősség. Ki merem jelenteni, hogy a homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése pillanatnyilag nem szerepel a magyar emberek első száz problémája között, és mi eszerint állunk a kérdéshez.
Kiskapu alatt gondolom, azt érti, amikor a meleg pár tagja mint egyedülálló szülő iratkozott fel az örökbefogadási listára. Mostantól ellehetetlenülnek az egyszülős örökbefogadók?
Egy évben nagyságrendileg ezer örökbefogadás történik, ebből 70 alkalommal egyedülálló szülőknél. Mi elsősorban azt szeretnénk, ha van olyan házaspár, akik készek örökbe fogadni azt a gyermeket, ők elsőbbséget élvezzenek. Ebben változtak valamelyest a szabályok, újabban nemcsak területi alapon, hanem országosan is megnézzük, hogy találunk-e ilyen házaspárt. Ha nem, akkor jöhetnek az egyedülállók. Olyanok, akik valóban egyedül élnek, nem trükköznek.
Hiába telepítenek minden jogkört adott miniszterhez a közigazgatásban, a nap végén a konkrét örökbefogadási ügyekben továbbra is a szakemberek hozzák meg a döntéseket. Ha egy gyermek érdeke, hogy őt egyedülálló szülő fogadhassa örökbe, már most megígérhetem, hogy ez nem rajtam fog múlni. A gyerekeket a mindenkori legjobb helyre, legnagyobb biztonságba szeretnénk juttatni, nekem pedig meggyőződésem, hogy egy egyedülálló szülő is csodálatos szülője lehet egy gyermeknek.
Még mindig a rendbetételre váró családi ügyek nyomvonalán haladva, egyik kiemelt partnerük, az Egyszülős Központ vezetője, Nagy Anna is sűrűn hangoztatja, hogy gondok vannak a tartásdíj ügyében. Nagyon leegyszerűsítve, ma az fizet tartásdíjat itthon, aki akar. Várható előrelépés az ügyben?
Tudok róla, hogy az elvált családokban a tartásdíj kérdése valós probléma. Pont ezért kezdtük el nem rég Varga Judittal közösen kidolgozni, hogy miként tudjuk segíteni azokat az egyedülálló szülőket, akikhez nem jut el időben a gyermekeiket jogosan megillető tartásdíj. Épp átnézzük a szabályozást, és igyekszünk szigorítani, mert az nem fordulhat elő, hogy valakinek a valóságban nagyobb a jövedelme, mint ami alapján a gyermekei tartásdíjfizetési kötelezettségét megállapítják, vagy valaki egyszerűen nem fizet. Vagyis itt egyszerre találunk jogszabályalkotási, de legalább annyira jogszabály-érvényesítési feladatokat. Már csak azért is jóval határozottabb fellépésre van szükség tartásdíjügyben, mert nem várhatjuk el egy eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő, elvált szülőtől, hogy egyedül küzdjön a jogai érvényesítéséért.
Varga Judit kolléganője tavaly januárban emlékezetes, samponreklámszerű videóban állt ki a családon belüli erőszak ellen; ön feltűnően csendben van a témában a magyar családok jóllétének felelőseként. Tudatos döntés, hogy tartózkodik a hasonló látványos akcióktól?
Bizonyos baloldali politikusok rengeteget ártanak az ügynek azzal, hogy minden egyes alkalommal elmondják, hogy az állam magukra hagyja az áldozatokat, nincs segítség, nem történt semmi ezen a téren. Lehet és kell is kritizálni a kormányt, ám ez a kifogás pont nem jogos. Ráadásul azt üzeni az áldozatoknak, hogy felesleges segítséget kérniük. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem veszek részt ebben a parttalan politikai csatározásban, és a színfalak mögött dolgozom tovább.
Az utóbbi években például több mint hárommilliárd forintot fektettünk az áldozatsegítő hálózat bővítésébe, hogy minden, a legtöbbször gyerekekkel menekülő bántalmazott anyának legyen szállása egy védett házban, ahol a bántalmazója nem találja meg.
A kríziskezelő ambulanciák létrehozása, a titkos menedékházak, a krízisközpontok és a félutas kiléptetőházak számának jelentős bővítése mellett tavaly emeltük négyszeresére az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) finanszírozását, hogy egy áldozatoktól jövő telefonhívás se maradjon megválaszolatlanul.
Ha már a politikai támadásoknál tartunk, mennyire ment mélyre az ominózus videótámadás-cunami, amit a tavaly decemberi, elhíresült, Mennyire lehet sikeres egy nő? című animációs videója után kapott?
Volt benne egy félreérthető mondat, félre is értették, sőt tudatosan félremagyarázták. Ami inkább meglepett, hogy milyen bántóan személyeskedő lett a támadásoknak a jellege. Károsnak tartom, hogy a közéletben egyre több a személyt, sőt sokszor a családot is érintő becsmérlés, sértegetés. Ezt én elítélem, jöjjön bármely politikai oldalról is. Amióta politikus vagyok, emlékeim szerint senkire semmi sértőt nem mondtam az illető személyére vonatkozóan.
A tartalmi, érdemi kritikának van helye, a gyalázkodásnak nincs. A videót érintő tartalmi kifogásokra visszatérve, mutasson bárki egyetlen olyan döntést az elmúlt tíz évből, amelyik azt támasztja alá, hogy én nem azért küzdök, hogy egy nőnek ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint egy hozzá hasonló adottságokkal rendelkező férfinak. Természetesen továbbra is ezért dolgozom, azt pedig bízzuk a nőkre, hogy akarnak-e versenyezni, s ha igen, mikor és kivel. Azt javaslom, ne keltsünk feszültséget ott, ahol magától is lenne, ott pedig pláne ne, ahol egyébként nem is lenne.
(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Sóki Tamás / Index)