Index Vakbarát Hírportál

Most akkor mikor és kinek jár a védettségi igazolvány?

2021. március 19., péntek 18:53

A kormány vélhetően a legutóbbi, nyitásról szóló nemzeti konzultáció eredményére vár, ezért nem mondja el, pontosan mire jogosít fel, vagy épp milyen mentességet ad a koronavírus elleni védettséget bizonyító igazolvány. Összegyűjtöttük az eddig tudható információkat.

A kormány még február 11-én döntött hivatalos nevén a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. Egy Magyarország-specifikus, itthon érvényes okmányról van szó, amely nem összekeverendő az utóbbi időben sokat emlegetett nemzetközi vakcinaútlevéllel.

A koronavírus elleni védettséget igazoló vakcinapasszport egyelőre az ötlet szintjén mozog, amellyel az elképzelések szerint például az Európai Unión belül lehetne utazni, repülni. Az uniós oltási igazolvány, hivatalos nevén a digitális zöld tanúsítvány létrehozására egyelőre javaslatot tett az Európai Bizottság.

Nekünk addig is itt van a saját, magyar gyártmányú védettségi igazolványunk, amellyel kapcsolatban az Index összegyűjtötte az eddig megismerhető összes legfontosabb tudnivalót. 

Hivatalosan mikor kaphatok koronavírus elleni védettségi igazolványt?

A kormányrendelet alapján háromféleképpen lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget. 

  1. Ha megkaptam a védőoltást.
  2. Vagy igazoltan átestem a koronavírus-fertőzésen.
  3. Ha vélhetően átestem a fertőzésen, de akkor nem tudtam erről, vagy nem készült teszt, ám az utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy voltam korábban koronavírusos.

Ha valaki megkapta a védőoltást, külön már nem kell igényelnie az igazolványt, az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát.

Abban az esetben, ha igazoltan átestem a koronavírus-fertőzésen, a felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. Ez hivatalosan az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyilvántartott dátum, amikor a korábbi pozitív eredmények után már negatív volt a PCR-tesztem vagy az antigéngyorstesztem.

Ha csak egy pozitív tesztem volt, de több nem készült, mert például már tünetmentes vagy enyhe tünetes voltam az otthoni karanténban, akkor a teszt utáni tizedik nap a felgyógyulás hivatalos napja. A védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő hat hónap.

A kártya ebben az esetben is ingyenes, az állam hivatalból postázza, annak kiállítását külön nem kell kérni. 

Hogyan juthatok védettséget igazoló kártyához, ha vélhetően átestem a fertőzésen?

Ekkor is igazolhatom a fertőzésen való átesést ellenanyag-vizsgálattal.

Ilyenkor a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras, melynek összege 11 ezer forint – írja a kormány.hu. Pluszköltségként ki kell fizetnem a védettségi igazolvány kiállításnak 3000 forintos összegét is. Az eredményről ekkor a laboratórium állítja ki a igazolást, amelynek szolgáltatásait igénybe vettem. (Ha már nincs ellenanyag a véremben, akkor nem kaphatom meg az igazolványt.)

Amennyiben az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy korábban valóban fertőzött voltam, a védettségi igazolvány érvényessége négy hónap. A védettségi igazolványt elektronikus úton (a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon), vagy személyesen is lehet igényelni bármely kormányablakban.

Oltakozás után meddig érvényes a védettségi igazolvány?

Egyelőre a szakemberek sem tudják pontosan, hogy meddig védenek a koronavírus elleni vakcinák, de fél évig biztosan. Az igazolványban szerepel a beoltás dátuma. Ha valaki meggyógyult, és ezért élvez védettséget, a fertőzöttség végétől fél éven át tart a védettség – mondta el a legutóbbi, csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mi szerepel pontosan az oltási igazolványon?

Ahogy az Index is hírt adott róla korábban, március elejétől kezdte el kézbesíteni a posta az első vakcinaigazolványokat. 

Ami a plasztikkártyán szerepel:

A kártya hátoldalán az a szöveg szerepel, hogy a vakcinaigazolás csupán útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal együtt érvényes, valamint az, hogy másra nem átruházható.

Az oltás típusa azonban nem szerepel a védettséget igazoló magyar okmányban. Többen ezzel kapcsolatban aggodalmukat fejezték ki, hogy a magyar plasztikkártya így nem lesz érvényes az EU-ban.

Mire való a védettségi igazolvány? Mit nyerünk, mire vagyunk jogosultak egy ilyen kártya birtokában?

Erről továbbra sem áll rendelkezésre további információ, a kormány egyelőre nem döntötte el, hogy pontosan mire jogosít fel, vagy épp milyen mentességgel jár majd az oltásigazolvány.

Gulyás Gergely még egy január eleji kormányinfón vetette fel, hogy a védettséget élvezőkre például nem vonatkozna az este 8 utáni kijárási korlátozás, ám ez máig csupán ötletszerű felvetés maradt, konkrét szabályként azóta sem került bevezetésre. 

Gulyás Gergely a március 11-i kormányinfón egy olyan példát is felhozott, hogy felmentést kaphatnának a hatósági karanténkötelezettség alól azok, akik védettségi igazolvánnyal bírnak. Ám egyelőre erről sem született konkrét kormányzati döntés.

Várhatóan a kormány itt a legutóbbi, újranyitásról szóló tegnap lezárult nemzeti konzultáció eredményeire, és a kitöltők véleményének összegzésére vár. 

Ebben egész pontosan a következő kérdés szerepelt a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban:

Azok, akik beoltatják magukat vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól. Ön mit gondol erről?

A felvetést a kitöltők támogathatták vagy ellenezhették.

Ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott ma reggeli interjújában elmondta, lesznek olyan szakaszai a nyitásnak, amikor a védettségi igazolvánnyal több szolgáltatás lesz elérhető.

Már az első oltás után jár a védettségi igazolvány, vagy meg kell várni a másodikat?

A március 11-én tartott Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki Gulyás Gergely, hogy függetlenül attól, ki melyik típusú vakcinából kap, már az első oltás után jár az új okmány.

A miniszter akkor hozzátette, akit márciusban beoltanak, még ebben a hónapban meg is kapja az igazolványát. Kiderült, hogy már az első Astra Zeneca-vakcinával való első oltás után is küldik a plasztikkártyát, hiába kell ennél az oltástípusnál újabb 12 hetet várni a második dózisra.

Mi a teendő akkor, ha valami nem stimmel a vakcinaigazolványommal?

Erre van egy külön űrlap, a Koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés e-papírt kell kitölteni és elektronikusan beküldeni.

Ha ön a fentiekkel szemben mást tapasztalt, vagy úgy érzi, hogy indokolatlanul kapott, vagy épp jogosult lenne, de mégsem kapott koronavírus elleni védettségi igazolványt, akkor ne habozzon, az alábbi e-mail-címre küldje el történetét: indexugyelet@mail.index.hu .

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok