Index Vakbarát Hírportál

A pandémia miatt kétszer annyian halhatnak meg mellrákban

2021. március 25., csütörtök 16:55

A járványhelyzet alatt egyfelől leálltak a szűrővizsgálatok, másfelől ha van is lehetőség erre, komoly dilemma most a betegek számára, hogy elinduljanak-e az előírt éves szűrővizsgálatokra.

A koronavírus-járvány miatt számos ország leállította az emlőrákszűrési programokat, és ez a jövőben jelentősen emelheti a mellrák okozta haláleseteket – állítja az összefoglaló tanulmány, amelyet a közelmúltban megrendezett 12. európai emlőrák-konferencián mutattak be.

A kutatók ekkor olyan vészforgatókönyvet is bemutattak, mely szerint az elmaradó emlőrákszűrések miatt akár a 2,35-szorosára is növekedhet a 100 ezer főre jutó halálesetek száma az elkövetkező tíz évben.

Ha sikerül is bepótolni a kimaradt szűrővizsgálatokat, valamivel még akkor is emelkedni fog az emlődaganatos halálozások száma – állapították meg szintén a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjában készült matematikai modellek.

Ugyanakkor a kutatók hiába beszélnek 0,1 százalékos évtizedes emelkedésről, hozzáteszik, a legtöbb európai egészségügyi intézmény aligha lesz képes arra, hogy időben ledolgozza az összes adósságát a mellrákban érintett nők javára.

Az első koronavírus-hullám idején értelemszerűen itthon is leálltak a szűrővizsgálatok, köztük az emlőrákszűrések is, és utána is egy darabig inkább konkrét panaszokkal jelentkeztek a páciensek. Majd lassan, fokozatosan visszaállt a rendszer, amely a második hullámot kevésbé érezte meg. Az év eleje szintén átlagos volt, ám a harmadik hullám felszálló kritikus időszakában, közel három hete ismét jelentős a csökkenés a mellrákszűrő vizsgálatokra jelentkezők létszámában

– mondta el az Indexnek Barna Krisztina, az Affidea Magyarország emlőrák-diagnosztikával foglalkozó radiológus szakorvosa.

Sokan vannak, akik a koronavírustól való jogos félelmükben már legalább egy éve halogatják, tologatják maguk előtt az évente javasolt szűrővizsgálatokat. Miközben érthető a dilemma, hogy mikor teszünk jót magunkkal, én mégis azt javaslom mindenkinek, hogy ne hanyagolják el a szűrővizsgálatokat, az emlőrákszűrés mellett a tüdőszűrést és a vastagbélrákszűrést sem. Egy-két hónapos csúszás még belefér, de egy teljes szűrési ciklust kihagyni igen veszélyes lehet

– figyelmeztet Barna Krisztina.

A doktornő hozzáteszi, a mellrák esetében már csak azért sem elhanyagolható a szűrővizsgálat, mert kezdeti stádiumban, relatíve kisméretű elváltozás esetén igencsak tünetszegény betegség az emlődaganat. Azaz sokáig nem tűnhet fel, hogy valami nincs rendben.

Ezen túl nagyban megkönnyíti a nők dolgát, ha havi rendszerességgel végzik az emlő javasolt önvizsgálatát, hiszen ők ismerik legjobban a mellük állapotát, formáját és tapintását, így már egy kisebb elváltozás is feltűnhet.

A nők feladata, hogy vegyék észre a változásokat, minden mást bízzanak a szakorvosokra. Rendelkezésünkre áll a kellő eszköztár, a mammográfia, az ultrahangvizsgálat, a mintavétel, esetleg az MR-vizsgálat, amelyekkel mind meg tudjuk határozni, milyen elváltozásról van szó. Sajnos jellemző, hogy a nők egy része fél ezektől, és eleve ezért nem jön el a szűrővizsgálatra. Tény, hogy a mammográfia nem a világ legkellemesebb dolga, de cserébe életet menthet

– emeli ki radiológus.

Barna Krisztina azt tanácsolja, a változókor előtt mammográfiára és MR-vizsgálatra a legmegfelelőbb időszak a menstruáció kezdetétől számított második-harmadik hét közti idő, amikor a mell kevésbé érzékeny és alacsonyabb a mirigyek aktivitása. Ez utóbbi ráadásul az MR értékelésénél is fontos tényezőnek számít. Menopauza után azonban nincs szükség különösebb időzítésre. A doktornő szerint a pandémia idején azzal is érdemes tisztában lenni, hogy

a koronavírus elleni védőoltások megduzzadt nyirokcsomókat okozhatnak, amely álpozitív vizsgálati eredményhez vezethet, ezért érdemes a mammográfiát az oltást megelőzően vagy pár héttel utána elvégeztetni.

Még mindig a magyar nők leggyakoribb daganatos betegsége

Magyarországon élete folyamán minden nyolc-kilencedik nőt érint a mellrák valamilyen formában. Ez azt jelenti, hogy itthon évente több mint kétezer életet követel a túl későn megtalált rosszindulatú emlődaganat. Bizonyos becslések szerint Magyarországon évente közel tízezer új emlőrákos esetet diagnosztizálnak – szerepel a Mellrákinfó és a Nemzeti Rákregiszter adatsoraiban.

Éppen ezért nem véletlen, hogy a röntgen-mammográfiát mint az emlőrákszűrés alapvető vizsgálati módszerét negyven év fölött évente javasolják a nőknek. Azonban akinek a családjában több fiatalkori emlőrák fordult elő, annak tanácsos már öt évvel azelőtt elkezdeni a rendszeres mammográfiai vizsgálatokat, mielőtt a családtagnál az igazolt megbetegedés történt.

(Borítókép: Mammográfia. Fotó: BSIP / UIG / Getty Images)

Rovatok