Index Vakbarát Hírportál

A jövőben akár minden negyedik dolgozó otthon maradhatna

2021. március 25., csütörtök 09:32

Egy felmérés szerint a magyarországi cégvezetők kissé kedvezőbbnek ítélik meg a gazdasági helyzetet, mint a világátlag. A hazai cégek többsége új termékkel vagy szolgáltatással állt elő a válság során, ami sokszor a túlélés kulcsa volt.

A Wyser Managers' Perceptions kiadványa alapján a hazai menedzserek 35 százaléka szerint rosszabb a gazdasági helyzet jelenleg, mint a koronavírus-járvány okozta válság előtt és mint tavaly tavasszal volt. Ezzel szemben a globális vezetők 41 százaléka pesszimista. A több mint 500 vezető megkérdezésével készült felmérés alapján tehát

a többség már látja a fényt az alagút végén.

A legtöbben arra számítanak, hogy 2021-ben kilábal a gazdaság a járvány miatti kedvezőtlen helyzetből, azonban 27 százalékuk úgy véli, hogy a krízist nem hagyjuk magunk mögött 2022 előtt. A világátlaghoz hasonló a helyzet hazánkban is, Magyarországon a menedzserek egynegyede szerint fogunk még 2022-ben is a koronavírus-válságról beszélni, miközben tízből csaknem hárman azt várják, hogy már idén nyárra túl leszünk a válságon.

A tanulmány szerint a cégek, amelyeknek a túlélés érdekében nehéz döntéseket is meg kellett hozniuk, különböző lépéseket tettek a járvány időszakában:

Nem csak a turizmust érintették a leépítések: a válságtól kevésbé érintett cégek 14 százaléka is létszámcsökkentésre kényszerült.

Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője szerint

a világjárvány megmutatta, hogy a munkák 20-25 százaléka végezhető teljes mértékben otthonról, ami négyszerese annak, mint amit a pandémia előtt otthonról végeztek.

Ugyanakkor az is megmutatkozott szerinte, hogy egyes munkák nem végezhetők távolról semmilyen mértékben, ezeken a területeken csökkent a legnagyobb mértékben a produktivitás.

Már most új munkaerőben gondolkodnak

A felmérés szerint a magyar vállalatok 60 százaléka már munkaerő-felvételben gondolkozik. A cégeknek leginkább speciális tudással rendelkező dolgozókra, tapasztalt munkavállalókra, illetve közép- és felső vezetőkre lesz szükségük.

Magyarországon a válaszadók közel 80 százaléka specialistákkal bővítené a csapatot, 40 százaléknak tapasztalt munkatársakra van szüksége, 17 százalék pedig menedzsereket venne fel. Rónai szerint a felvételi szándék nem jelenti azt, hogy már túl lennénk a válságon, de a vállalatok megtanultak együtt élni a helyzettel, és már nem olyan nagy a bizonytalanság, mint a járvány első hullámában volt. Mostanra mindenki tudja, hogy mivel állunk szemben, miközben szeretnének növekedési pályára állni a cégek.

(Borítókép: Nő otthonról dolgozik a laptopjánál Bern városában, Svájcban 2020. augusztus 23-án. Fotó: Stefan Wermuth / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok