Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus ellenére is nagyot nőtt az Opus

2021. április 21., szerda 21:02

Az Opus Global Nyrt. 2020-ban a világjárvány okozta nehezített gazdasági környezet ellenére is majd 228 milliárd forintos működési bevételt ért el, amely 20,5 milliárdos növekedést jelent a 2019. évi korrigált bevételi mutatókhoz képest – közölte szerda este a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég.

Az Opus konszolidált szinten 227,8 milliárd forintos működési bevétel mellett közel 22,8 milliárdos EBITDA-ról számolt be

2020. évi, IFRS szerinti konszolidált éves jelentésében, ami egy év alatt jelentős, 5,4 milliárdos emelkedést jelent a 2019. évi, módosított 16,8 milliárd forinttal szemben.

A közleményből az is kiderül, hogy az eredmények és az elkövetkező évek gazdasági kilátásai megalapozták az Opus Global vállalati BB/Stabil minősítését, amelyet a független Scope Rating GmbH német hitelminősítő 2021 márciusában immár harmadik alkalommal erősített meg, csakúgy, mint a tervezett akvizíciókra és beruházásokra fordított kötvényforrás bevonáshoz a BBB-minősítést. Európa egyik legjelentősebb, tőkepiaci vállalatait elemző hitelminősítője indoklása szerint a minősítéseket a cégcsoport az energetikai szektorban bejelentett (Tigáz, Titász) akvizíciói is alátámasztják.

A társaság igazgatósága szerint az Opus stabil pénzügyi és piaci helyzetben működik, a vállalatcsoport diverzifikáltsága okán továbbra is kellően képes ellenállni az olyan makrogazdasági visszaeséseknek, mint amelyet például a koronavírus-válság váltott ki – olvasható a közleményben.

Rovatok