Index Vakbarát Hírportál

23 milliárdot kapnak az önkormányzatok

2021. május 6., csütörtök 13:31

Az önkormányzatok kieső bevételének egy részét kompenzálja az állam. Több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. Gulyás Gergely szerint nincs politikai motiváció a döntés mögött.

Az önkormányzatok támogatásáról is döntött a kormány – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy korábban jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának maximálásával. Ezzel 150 milliárd forint maradt a cégeknél, viszont az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett – a miniszter szerint ezért tárgyaltak velük.

Gulyás bejelentette, hogy a kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatásról döntött: a 25 ezer fő alatti települések automatikusan kapják majd a támogatást, míg a nagyobb településekkel külön egyeztetnek. A 23 milliárdból 1,7 milliárd forinttal az egyes településeken bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá a kormány.

A tárcavezető elmondta, hogy nincs politikai motivációja a döntésnek, a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg:

Több mint 100 milliárdtól estek el az önkormányzatok

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az Indexnek március közepén arról beszélt, hogy „még bírják, tudnak üzemelni, üzemeltetni az önkormányzatok, még úgy is, hogy sokan jelenleg is a tartalékaikat élik fel”. Portálunknak elmondta, hogy

összesen 150 milliárdtól esnek el az önkormányzatok az iparűzési adó csökkentése miatt.

Hasonló nagyságrendről beszélt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is: az Indexnek januárban elmondta, hogy számításaik szerint 150 milliárd a kieső adóbevétel önkormányzati szinten, és akkor még azzal számoltak, hogy 50 milliárd forintot szánhatnak a költségvetésben a kompenzációra. Tehát az önkormányzati rendszerből 100 milliárd forintot vontak ki.

Az Országgyűlés előtt a 2022-es büdzsé

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány benyújtotta a költségvetést a 2022-es évre. Gulyás szerint ez dinamikus gazdasági növekedést fog biztosítani. A Kormányinfón beszélt arról is, hogy

év végére érhetjük el azt a szintet, ahol a járvány előtt jártunk.

A kormány 2022-ben 5,2 százalékos növekedéssel számol. A miniszter szerint fontos volt, hogy Magyarországnak a járvány előtt sikerült csökkenteni az államadósságot, és bár ez a védekezés alatt 10-12 százalékkal megnőtt, de folytatódni fog a csökkentés.

(Borítókép: Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. október 1-jén. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok