Index Vakbarát Hírportál

Beengednek az osztrák szállodába, ha keleti vakcinával oltottak?

2021. június 27., vasárnap 18:19

Mi tévők legyünk, ha van oltási igazolványunk, de német úti célt néztünk ki magunknak? Olaszországban hol mozoghatunk korlátozás nélkül? Érdemes-e a szálláshelyek honlapját böngészni, ha biztosra akarunk menni, beléphetünk-e orosz vagy kínai oltással a karunkban? Megpróbáltuk összeseperni a fontosabb infókat azok számára, akiket Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm vakcinájával oltottak be, de azok is találnak majd szemezgetnivalót, akik más oltóanyagot kaptak, de népszerű üdülési célpontot néztek ki maguknak.

Naponta érkeznek hírek azokról a módosításokról, amelyek alapján beutazhatunk turistaként egy-egy országba. A sulinak, az érettségiknek vége, kezdődik a hardcore nyaralási szezon, így érdemes megtömni a fejünket a fontosabb, a pandémia elleni védekezésről szóló információkkal, mielőtt úti célt választunk és szállást foglalunk.

Nekünk, magyaroknak kivételezett a helyzetünk, ugyanis több százezer honfitársunkat nem EU-s beszerzésből származó orosz és kínai vakcinával oltották be, amelyeket több országban sem fogadnak el védettségi feltételként. Ilyen például Lengyelország és Németország is, ott sem a Szputnyik V, sem a Sinopharm oltóanyaga nincs rajta az elismert vakcinák listáján, míg Ausztriában vagy Spanyolországban a Szputnyikra mondott nemet a kormány. (Az európai gyógyszerhatóság által elfogadott vakcinákkal oltottak a legtöbb országban a második dózis beadása utáni 14. naptól számítanak védettnek.)

Különböző módokon, például negatív PCR-teszttel ezekbe az országokba is simán beutazhatunk, ám továbbra is bizonytalanságot okoz, hogy ha át is jutottunk a határon, nem utasítanak-e el bennünket egy szállodában vagy múzeumban, ha a Szputnyik V vagy a kínai oltás nevét látják az oltási igazolásunkon.

Jogos a kérdés. Ausztriában járt magyaroktól a közelmúltban több alkalommal is jött olyan jelzés, hogy az országba ugyan be tudtak lépni, de a szállodában például szigorúbb Covid-szabályozással szembesültek, mint a határon, és emiatt más szálláshelyet kellett lefoglalniuk

– magyarázta az Index megkeresésére Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke. Vagyis ha utazunk, bizony készülnünk kell rá, hogy van minden országban egy egységes, a turisták védettségét előíró szabályozás, ám helyben a különböző turisztikai szolgáltatók és kulturális helyszínek ettől eltérhetnek és időnként el is térnek. A MUISZ elnöke úgy véli, az emberek pontosan emiatt térnek vissza egyre nagyobb számban az utazási irodákhoz, mert ők a mostani bizonytalan helyzetben kettős ellenőrzést csinálnak, és még a szálláshelyek előírásait is külön megnézik, nehogy valakit akár az oltás típusa miatt kizárjanak egy szolgáltatásból.

Ahogy megyünk bele a nyárba, folyamatosan jönnek a változások a biztonsági rendelkezésekben, rohamosan enyhülnek az eddig szigorú rendelkezések, és ez várható a következő hetekben is. A július 1-jétől érkező uniós oltási igazolvány egy sor bizonytalanságot megszüntet, egységesíti a szabályokat, nagyon várjuk. A dokumentumot itthon a kormányablakokban lehet majd átvenni vagy digitálisan le lehet tölteni az ügyfélkapun keresztül

– rögzíti Molnár Judit. A Sinopharmmal vagy Szputnyikkal oltottaknak azokat az országokat javasolja üdülési célpontként, amelyekkel a magyar külügy már megállapodott a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról. Mivel több, tengerparttal rendelkező ország is van közöttük (Törökország, Szlovénia, Montenegró, Horvátország, Ciprus), így ezek is csábítók lehetnek. Ahogy Szardínia is, amely ugyan Olaszország része, de a szigeten nincs beutazási korlátozás. Ha viszont valakinek ez a lista nem elég hosszú, marad a PCR-teszt.

Ahol ne mutogassuk az oltási igazolványt

A magyarok top 10-es, többnapos utazási célpontjai 2019-ben – a Covid miatt ez volt az utolsó „teljes” utazási évünk – így festettek népszerűség alapján a KSH kimutatása szerint:

  1. Németország
  2. Ausztria
  3. Románia
  4. Szlovákia
  5. Olaszország
  6. Csehország
  7. Horvátország
  8. Szerbia
  9. Görögország
  10. Ukrajna

Ha a szputnyikos és a sinopharmos „számkivetettek” szempontjából nézzük a listát, Romániába korlátozások nélkül mehetünk, a külügyminisztérium kétoldalú megállapodásai alapján pedig az összes hazai vakcinát elfogadják megfelelő védettségként Csehországban, Horvátországban, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában. Ám ezek közül akad több olyan ország is, ahol a magyar védettségi igazolvány mellett egyéb dokumentumot (regisztráció, biztosítás, papíralapú oltási igazolvány) is fel kell mutatni, az infókat ebben a cikkünkben összesítettük.

A listáról marad tehát Németország, Ausztria, Olaszország és Görögország.

Mielőtt végignézzük, hol milyen ellenőrzés vár ránk, lássuk az elmúlt napok Covid-esetszámait: a cseheknél és a horvátoknál látunk emelkedést, a többiek stagnálnak vagy esik az új fertőzöttek száma. 

A kormány konzuli szolgálatának oldalán országokra bontva megtaláljuk az aktuális szabályozást. Ha Szputnyikkal vagy Sinopharm-vakcinával oltottak bennünket, akkor Olaszországban az oltási igazolványt ne mutogassuk, azt kell igazolnunk, hogy átestünk a fertőzésen vagy van 48 óránál nem régebbi negatív antigén/PCR-tesztünk. Vigyázat, angol, francia, spanyol vagy olasz nyelven kiállított papír vagy elektronikus formátumú igazolás kell erről! Ám magát a tesztelést a belépésnél azok sem ússzák meg, akik be vannak oltva vagy covidosok voltak. Hatéves kor alatt nincs teszt.

Ausztriába azok utazhatnak, akiknek van

Közúton korlátozás nélkül mehetünk be Németországba, de ha hajóval vagy repülővel érkezünk, 48 óránál nem régebbi in vitro antigénteszt vagy maximum háromnapos PCR-teszt szükséges, vagy „uniós” oltás (a második dózis utáni 14. naptól lehet beutazni), de az is elég, ha igazoljuk 28 napnál nem régibb PCR-teszttel, hogy voltunk covidosok, sőt az is jó, ha van igazolás a korábbi fertőzöttségről és van mellé egy unióban elfogadott oltásunk. Szputnyikosok, sinopharmosok, ti tehát az antigénteszttel vagy PCR-teszttel mehettek, az igazolást papíralapon vagy digitálisan német, angol, francia, olasz vagy spanyol nyelven lehet bemutatni.

Görögországba (12 év felett) akkor utazhatunk, ha van három napnál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi rapid/antigéngyorstesztünk. Ez sem kell, ha van magyar oltási vagy védettségi igazolványunk (a szputnyikosok és a sinopharmosok is mehetnek). Indulás előtt érdemes ellenőrizni, hogy az általános utazási szabályok alól kivétel-e a sziget, ahová tartunk.

Ha nem a fenti top 10-es listáról választunk célpontot,

mindenképp érdemes ellátogatni szállásfoglalás és indulás előtt a konzuli szolgálat oldalára, hiszen Európában a már említett lengyelek mellett például a dánok és a franciák sem fogadják el a keleti vakcinákat, míg a spanyolok a kínait elfogadják, az oroszt nem.

Bármelyik országba is indulunk, a konzuli szolgálat oldalán megtalálható linkről töltsük le a belépésre feljogosító formanyomtatványt (ha ez előírás), és töltsük ki, illetve ugyanezen az oldalon ellenőrizzük, be kell-e jelentkezni a tartózkodási hely szerinti egészségbiztosítónál.

(Borítókép: Turisták Innsbruckban, Ausztriában 2020. július14-én. Fotó: Tim Graham / Getty Images)

 

Rovatok