Index Vakbarát Hírportál

Kezd magához térni Ferihegy

2021. július 15., csütörtök 18:09

Összesen 603 585 utast kezelt az első félévben a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér, a felét a nyár első hónapjában. Júliusban és augusztusban várhatóan folytatódni fog az utasforgalom dinamikus visszaépülése – tájékoztatta az MTI-t a Budapest Airport.

A vállalat közleménye szerint jól látszik a nyári szezon kezdete a budapesti repülőtér utasforgalmi adatain. A növekvő forgalomban közrejátszik az átoltottság mértéke, az utazási korlátozások enyhítése és a magyar fővárosba induló repülőjáratok száma is.

Az első negyedévben tapasztalható stagnálást mérsékelt növekedés követte áprilisban és májusban, júniusban viszont már 266 ezer feletti volt az utasforgalom a budapesti légikikötőben, ami a háromszorosa a májusi összforgalomnak.

A társaságok által kínált kapacitás megduplázódott a második negyedévben a tavalyi évhez képest, a népszerűnek számító célállomások tekintetében 500 százalékkal is nőtt. Az év első három hónapjában két-három ezer fő között alakult a napi utasforgalom, júniusra pedig megközelítette a tízezres napi átlagot.

Azt is közölték: a légitársaságok rugalmasan reagáltak az utazási korlátozások enyhítésére, járataikat fokozatosan építették vissza vagy éppen sűrítették. 

Ahogy korábban az Index is megírta, a kormány nemrég ajánlatot tett a Budapest Airport Zrt. megvásárlásra. 

Rovatok