Index Vakbarát Hírportál

Vajon kárpótolja-e a kormány „nagylelkű cselekedete” a csalódott vállalkozókat?

2021. július 15., csütörtök 10:23 | aznap frissítve

Gyors, és a kínálkozó opciók közül a legegyszerűbb megoldást választotta a kormány a hétfőn mindössze 4 perc alatt kimerített, az első ütemben 100 milliárd forintos keretű GINOP-pályázattal kapcsolatos vállalkozói felháborodás csitítására:

megemelik a keretet még 100 milliárd forinttal. 

Ezt egy kora reggeli, közösségimédia-videóban György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára jelentette be. Ezzel lényegében a teljes, e célra rendelkezésre álló keretet – amelyből 50-50 milliárdot két későbbi pályázati körben terveztek a kkv-k rendelkezésére bocsátani – már az első ütemben kiszórják. Ezen túlmenően az államtitkár bejelentette azt is, hogy

Az persze kérdéses, hogy mennyire lesznek ezzel a megoldással elégedettek azok, akik eleve későbbi időpontban szerettek volna technológiaváltáshoz uniós támogatást szerezni, illetve azok a pályázók, akik az eddig a feltételek közt nem szereplő – egyébként a versenyképesebb pályázókat előnybe hozó – sorba rendezés miatt kimaradnak majd a támogatásból, holott az eredeti kiírásnak megfeleltek volna (azaz a beérkezési sorrend a döntő szempont). Még nagyobb kérdés, hogy tesz-e bárki jogi lépéseket az érdekei érvényesítése érdekében, és hogy ennek milyen hatása lesz a támogatások kifizetésére. 

Rovatok