A hétvégén kezdődik Glasgowban a ENSZ klímacsúcsa, azaz 26. Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek Konferenciája (CoP26). 2015-ben ezen a fórumon dolgozták ki Párizsban a párizsi egyezményként elhíresült klímaegyezményt, amely az üvegházkibocsátás mérséklésének és a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodásnak a legjelentősebb nemzetközi megállapodása. Hat nappal az egyesült királyságbeli találkozó, és öt nappal a G20 csúcs előtt jeles nemzetközi szakértők értékelték a párizsi egyezmény végrehajtását és a klímaváltozás alakulását, elemezve a találkozó várható kimenetelét.
Az eseménnyel kapcsolatos várakozásokat meghatározta a G20 országok vezetőinek közelgő találkozása is. A globális gazdasági együttműködés október 30-31-én tartja Rómában éves csúcstalálkozóján, amelyen biztosan szó lesz az éghajlatváltozás elleni küzdelemről, így az esemény kihatással lehet a CoP26-ra is.
A Párizsi Egyezmény volt az első átfogó nemzetközi éghajlatváltozási megállapodás, eddig 195 ország írta alá.
A megállapodás fő célja, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
A globális cél elérése érdekében az államok egyéni vállalásokat tesznek. Ezeknek a vállalásoknak a végrehajtásának sikerességével is foglalkozik a konferencia. Annak ellenére, hogy az államok az egyezményben kijelentik, hogy elkötelezettek a célok elérése érdekében, a gyakorlatban nem minden állam tett konkrét lépéseket az elmúlt öt évben. A legnagyobb szennyezők között Kínát, Indiát, Oroszországot és az USA-t tartják számon, melyek közül az utóbbi 2020 november 4-én kilépett az egyezményből. A Biden-kormányzat jelezte azonban a visszalépési szándékát 107 nappal a kilépés után.
Hat nappal a konferencia kezdete előtt online nemzetközi sajtótájékoztató keretében három jeles nemzetközi szakértő mérlegelte a találkozó várható eredményeit. Az eseményen Christiana Figueres, az ENSZ Éghajaltváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) korábbi főtitkára, Farhana Yamin, környezetvédelmi jogász, tanácsadó, Climate Vulnerable Forum, az IPCC (Intergovernemantal Panel on Climate Change, Éghajlatváltozási Kotrmányközi Testület) jelentések egyik korábbi vezető szerzője, valamint Laurence Tubiana, a párizsi klímaegyezmény egyik kovácsaként számon tartott szakértő, a European Climate Foundation vezérigazgatója vettek részt.
Christina Figueres négy pont köré csoportosította nyitó gondolatait, melynek elején hangsúlyozta, hogy
a klímadiplomácia egy olyan terület, amelyben a felek kevés konkrétumot osztanak meg előzetesen abból, mit szeretnének elérni a találkozón.
Az első a legfeljebb 1,5 Celsius fokos átlaghőmérséklet növekedés elérése, amelyet álláspontja szerint hibásan értelmeznek az egyezményben részes felek, mert ezt korábban nem célként, hanem plafonértékként fogalmazták meg. Elsősorban mielőbbi cselekvést sürgetett, kifejezetten azoknak az államoknak az esetében, akik nem léptek érdemben a célok elérése érdekében.
Másodikként a CoP26-ra készített ötpontos akciótervet értékelte, amelyet a részes államok fele támogatott, és főként a kisebb, fejlődő országok sürgettek. Ebben a kérdésben Figueres az államok szavahihetőségét kérdőjelezte meg a közös fellépés terén, mivel az akciótervben szereplő 100 milliárd dolláros alap létrehozásáról sem tudtak eddig megegyezni.
Az előadó kiemelte a további önkéntes együttműködések fontosságát a környezetvédelem több területén, amelyről az erdőirtások elleni fellépések fontosságát hangsúlyozta. Ezeknek a létrejöttéhez a kormányközi kapcsolatok, illetve a kormányok és más szervezetek közös munkájának optimalizálásáról beszélt.
Nyitó gondolatait azzal zárta, hogy bár számos jó kezdeményezést lát mind a nemzetközi, mind a részes államok vállalásai között, ezek nem elegendők a valódi és gyors változás eléréséhez 2030-ig álláspontja szerint.
Farhama Yami, környezetjogász jogi szempontból értékelte a klímaegyezményeket, amelyek az elmúlt 30 évben álláspontja szerint nem értek el jelentős eredményt sem a széndioxid-kibocsátás, sem a globális felmelegedés világszintű mérséklésében. Ebben a kérdésben azt kifogásolta, hogy
a politikai döntéshozóknak a közös fellépésre való elhatározásban is több mint egy évtizedre volt szükségük.
Megoldásként többek között a legnagyobb szennyezők, az olajvállaltok és a G20 államok fellépését sürgette.
Laurence Tubiana a G20 és a G7 országok klímaegyezményben tett vállalásait értékelte, amelyeket jó iránynak tart, azonban azok szerint nem elégségesek a 2030-as célok elérése szempontjából. A késések okaként a pandémiát is megemlítette, de hiányolta a közös finanszírozási megoldásokat, a közpénzek és a magánforrások bevonása mellett érvelt a fejlesztések kivitelezéséhez.
Az egyezmények kikényszeríthetőségének nehézségéről is beszélt. Megoldásként az egyezményben részes államok környezetvédelmi törvényalkotását és
szigorúbb állami szankciók alkalmazását javasolta, mivel nincs olyan nemzetközi szervezet, ami szankciókat alkalmazhatna a vállalt kötelezettsége elmulasztása esetén.
A meghívottak az energiaszektor nehézségeire is kitértek, mivel az európai és ázsiai országok nagyban függenek az olaj és más energiaforrások importjától, amelyek nem csak gazdasági, de környezetvédelmi nehézségeket is okoznak. A szél és napenergia elterjedésének kedvező tendenciáiról is beszámoltak, kiemelve a megújuló energiák fontosságát, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a klímasemlegesség elérésében és a helyi energiatermelés és energiafüggetlenségre való törekvésben.
A Covid-19 világjárvány klímavédelemre vonatkozó tanulságaival kapcsolatban Christiana Figueres két tanulságot fogalmazott meg:
Az egyik fontos tanulság, hogy mi, társadalomként képesek vagyunk radikális változásra nagyon rövid idő alatt. Ugyanerre lenne szükségünk a klímaváltozással kapcsolatban.
A másik fontos tanulságként az előadó elmondta, hogy a járványhelyzet azt is megmutatta, hogy ilyen célok érdekében a kormányzatok képesek a gyors forrásátcsoportosításra. Negatív tapasztalatként fogalmazta meg azonban, hogy a kormányok nem vonnak párhuzamot a két eset között és a klímaváltozást egy távoli kihívásként kezelik.
(Borítókép: Christiana Figueres, Ban Ki Moon, Laurent Fabius és Francois Hollande a CoP21 klímakonferencián 2015. december 12-én. Fotó: Arnaud BOUISSOU / COP21 / Anadolu Agency / Getty Images)