Index Vakbarát Hírportál

Egy karintiai asztalos vásárolhatja meg a brazil korrupciós botrányba belebukott céget

2022. január 9., vasárnap 12:30 | aznap frissítve

Egy karintiai asztalosmester vásárolhat meg egy brazil óriáscéget, a jelenleg Novonor néven futó Odebrechtet, amelynek központi szerepe volt a 2015-ben kitört brazíliai korrupciós botrányban.

Az Odebrecht – amelynek működése csúcspontján 130 ezer alkalmazottja volt és ezzel Latin-Amerika legnagyobb építőipari vállalatának számított – összesen 12 különböző államban fizetett le elnököket és kormányzati tisztviselőket azért, hogy közbeszerzéseket nyerjen (a becslések szerint körülbelül 788 millió dollárt szántak vesztegetésekre). A cég vezetőjét, Marcelo Odebrechtet 2015 júniusában vették őrizetbe és utóbb tíz évnyi börtönbüntetésre ítélték. 

A cég 2019-ben már 20 milliárd dollár mínuszban jelentett csődöt. Az Odebrecht ügyeibe rengeteg politikus belebukott, köztük Brazíliában, Panamában és Peruban elnökök és korábbi elnökök is. 

Ennek a cégnek lehet most új tulajdonosa a titokzatos osztrák asztalosmester, Edwin Oberressl személyében, akinek LinkedIn-profilja ugyan van, de az interneten egyetlen fotó sincs róla. Oberresslnek korábban már Oroszországban és Kazahsztánban is voltak megrendelései, többek közt a Kreml újjáépítésén is dolgozott állítólag.

Ezen kívül Németországban a nevéhez kötődik egy építkezéssekkel foglalkozó cég alapítása is, amelyet egy német vállalkozóval, Jürgen Schneiderrel együtt hozott létre. Később ez a cég egy kiterjedt korrupciós ügyben volt érintett Németországban, viszont Oberressl megúszta a felelősségre vonást, miközben Jürgen Schneider hat év kilenc hónapnyi börtönbüntetést kapott az eset miatt (ebből végül négy és fél évet töltött le, utána elengedték).

A karintiai asztalos most a Kronen Zeitung szerint új kihívásokat keres és azon dolgozik, hogy a tulajdonába kerüljön a Odebrecht/Novonor. A tárgyalások állítólag már a végső fázisban vannak, de azt nem tudni, hogy pontosan mennyi lesz majd a vételár. Az osztrák lapnak sikerült elérnie Oberressl üzleti tanácsadóját is, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést. 

Az Odebrecht-ügynek egyébként korábban volt már osztrák szála is, ugyanis felmerült, hogy részben az egyik osztrák bankon fizették ki a kenőpénzeket. Annak a banknak a vezére ellen tavaly májusban emeltek vádat.

(via krone.at)

(Borítókép:  Marcelo Odebrecht 2014. november 12-én. Fotó: Kiyoshi Ota / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok