Index Vakbarát Hírportál

Elérték a járvány előtti forgalmat a budapesti fürdők a tavalyi év utolsó heteiben

2022. január 10., hétfő 09:49

Hat és fél milliárd forintos bevételt értek el a fürdők tavaly.

Az elmúlt két évben több mint 21 milliárd forinttól fosztotta meg a koronavírus-járvány a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t (BGYH), ugyanakkor a tavalyi év utolsó néhány hetében a cégnek sikerült elérnie a járvány előtti forgalmát – erről a BGYH vezérigazgatója beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában.

Szűts Ildikó elmondta, hogy a földgáz és a villamos energia drágulása csak az idén mintegy 340 millió forintos pluszköltséget jelent, egy 2020. decemberi kormányrendelet pedig megtiltotta az áremelést az önkormányzati cégeknek, aminek a hatályát 2022. június 30-ig hosszabbították meg nemrég, 

ami azt jelenti, hogy nyárig nem változtathatnak az árakon, ami a vezérigazgató szerint a bevételkieséssel együtt nagy problémát jelent a vállalatnak.

Szűts Ildikó az interjúban arról is beszélt, hogy a vírus miatt lényegében egy teljes év bevétele kiesett, a kasszából több mint 21 milliárd forint hiányzik, ennek oka a nyolc hónapnál is hosszabb zárva tartás, valamint a drasztikusan lecsökkent bel- és külföldi vendégforgalom.

A BGYH tavaly már 6,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, ami 10 százalékkal, mintegy 600 millió forinttal több az előző évinél, de csak az egyharmada a 2019-es forgalomnak.

Szűts Ildikó ennek ellenére úgy látja, hogy sokkal jobban sikerült a 2021-es év az általa vezetett cégnek, mint a szintén jól indult 2020-as esztendő, amikor az éves bevétel fele a járvány előtti januári–februári időszakból származott.

A cégvezető az interjúban elárulta, hogy fokozatosan újra elkezdett beindulni az élet a fürdőkben, és a múlt év végére visszatértek a régi telt házas napok is.

November óta csak védettségi igazolvánnyal, illetve uniós Covid-igazolvánnyal fogadnak vendéget a BGYH egységei.

„A fürdők látogatóinak és dolgozóinak biztonságát szolgáló szigorítás bevált, a törzsvendégek maradtak, forgalmat pedig emiatt sehol nem veszítettek” – fogalmazott az interjúban Szűts Ildikó. 

(Borítókép: Medencék a Palatinus strandon, a Margitszigeten 2020. május 21-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok