Index Vakbarát Hírportál

Félmillió ember várja, az MNB engedné, a Revolut kivár

2022. január 18., kedd 15:18

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatása ellenére továbbra sem szerzett itthoni banklicencet a Revolut Bank, pedig az ügyfelek biztonsága érdekében a jegybank ezt folyamatosan szorgalmazza.

Az MNB közleményében arról ír, hogy Magyarországon már hitelezési és betétgyűjtési tevékenység elvégzésére is van lehetősége a Revolutnak, ahogy erre korábban már egy másik uniós tagállamban, Litvániában is szerzett engedélyt. A jegybank arra is felhívta a figyelmet, hogy a Revolut üzleti megbízhatósági (prudenciális) és fogyasztóvédelmi felügyeletét a litván nemzeti bank látja el a magyar helyett.

Mint írják, az MNB-t jelenleg korlátozott jogosítványok illetik meg fogadó országbeli felügyeletként, e jogszabályi keretek között ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor határozottan fellép, egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot a felmerülő kockázat vagy jogsértés gyanúja esetén.

Ezen a helyzeten az sem változtatna, hogy egyes sajtóhírek szerint a Revolut a továbbiakban az Európai Központi Bank (EKB) engedélyével nyújtana banki szolgáltatásokat Európa-szerte.

A magyarországi leánybankok esetében viszont a hazai Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vállalja ezt a garanciát. A litvániai betétbiztosító (Deposit and Investment Insurance – DII) rendelkezésre álló vagyona jelentősen elmarad az OBA vagyonától.

Egy-egy hazai ügyfél elszámolási, fogyasztói vagy betétbiztosítási problémája esetén emellett az érintett hazai fogyasztók (a nemzetközi békéltetési eljárás mellett) alapvetően csak Litvániában, vélhetőleg litván vagy angol nyelven kereshetnek majd saját ügyeikkel kapcsolatban jogorvoslatot.

Az MNB az ügyfelek védelmének érdekében ezért határozottan fenntartja azon álláspontját, hogy a Revolut Banknak minél hamarabb itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, tőkeerővel és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét.

A jegybank többszöri kezdeményezése ellenére a Revolut Bank még nem indította el a hazai leánybanki engedélyezési eljárását 

– fogalmaz az MNB az MTI-nek eljuttatott közleményében.

(Borítókép: Michal Fludra / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok