A gyermeket nevelő szülőknek visszatérített szja-összeg mintegy fele, 306 milliárd forint szolgálhatja a háztartások pénzügyi tartalékainak feltöltését.
Mint korábban megírtuk, a Pénzügyminisztérium adatai szerint csaknem 2 millió szülő összesen 600 milliárd forintot kap vissza szja-visszatérítésként. Ennek mintegy felét a háztartások megtakarítanák, míg a fennmaradó 294 milliárd forintot elköltenék – derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megrendelésére készített kutatásból.
A kutatásból kiderült, hogy a jogosultak fele 400 ezer vagy azt meghaladó, 16 százalékuk 800 ezer forint feletti támogatásra számít.
A jogosultak mintegy egyharmada már idén felhasználná valamilyen célra a teljes visszatérítést, viszont 14 százalékuk minden fillért félretenne. A többség, 52 százalék az összeg egy részét elköltené, a másik felét megtakarítaná.
A megtakarítók több mint fele készpénzben vagy folyószámlán tartja majd a visszakapott összeget, klasszikus megtakarítási, befektetési terméket – állampapírt, megtakarítási számlát – csaknem negyven százalékuk választana.
A járvány felértékelte az öngondoskodás szerepét. A megtakarítást is tervezők 10 százaléka biztosítási termékekbe fektetné a pénzét, többen most szeretnének először új élet- vagy nyugdíjbiztosítást kötni
– idézi Gönczi Erikát, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetőjét a közlemény.
A meglévő tartozásaik kifizetését, hiteleik végtörlesztését a pénzt azonnal elköltők körében 13 százalék jelölte meg célként. A válaszadók 4 százaléka új lakás vásárláshoz – az önerő kiegészítéseként – használja fel az összeget
– hívta fel a figyelmet Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.
A visszatérítést már idén elkölteni tervezők körében
a válaszadók 43 százaléka jelölte meg, hogy a pénz egészét vagy egy részét lakásfelújításra, -bővítésre vagy energetikai korszerűsítésre szánná,
de magas, 14 százalék azok aránya is, akik bútor és háztartási gép vásárlására költenének.
Mindennapi kiadások fedezésére a megkérdezettek közel 30 százaléka fordítana az összegből.
Az ötven év felettiek esetében az átlagnál nagyobb hangsúlyt kap az egészségügyi kiadások fedezése: 19 százalékuk költene erre, szemben a 9 százalékos átlaggal.
A reprezentatív, országos kitekintésű felmérést az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. idén januárban készítette 1000 fős válaszadói mintán – számolt be az MTI.