Miután hétfőn önálló államokként ismerte el Oroszország Kelet-Ukrajna szakadár régióit, egy iparilag leépült, félig működésképtelen államot vett a nyakába Moszkva. A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok gazdasága már így is az orosz segélyektől függött, most annyi változik, hogy nem kell az orosz költségvetésen belül elrejteni, hogy pénzt pumpálnak a szakadárállamokba.
A Donbasz régió a nyolc évvel ezelőtti Euromajdan-tüntetések, majd az azt követő háború előtt Ukrajna erősen iparosodott, városiasodott térsége volt. Donyeck és Luhanszk bányaipari központoknak számítottak, a teljes ukrán export 25 százalékát, valamint Ukrajna teljes GDP-jének 15 százalékát adták 2014-ig. Akkor viszont a Krím félsziget elszakadásával együtt lényegében megszűnt Ukrajna kontrollja a térség felett, eközben Oroszország sem tudta teljesen kiterjeszteni rá a hatalmát, ami oda vezetett, hogy egy vadnyugati stílusú, valódi kontroll nélküli gazdasági térséggé vált. Most ez változhat meg azután, hogy hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, Moszkva elismeri független államoknak a két népköztársaságot.
Viszont a teljes ország GDP-jében ez azért nem jelentett ekkora érvágást, mert bár erősen szeparálódtak a területek, a szakadár államok és az anyaország közötti kereskedelmi kapcsolatok nem szűntek meg, a lakosság a szigorú határellenőrzések, tűzharcok dacára át-átjárt egyik oldalról a másikra – derül ki a Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche bécsi székhelyű, posztszovjet térséggel foglalkozó kutatóintézet elemzéséből.
A háború, valamint a szakadár katonák jelenléte, az állandó háborús fenyegetettség hamar hozzájárult ahhoz, hogy a térség gazdasága zsugorodásnak induljon, elpusztult több gyár, a bányákban a kitermelés és a nyersanyag-feldolgozás szinte lehetetlenné vált. Szép lassan pedig a térség ukrán lakossága Nyugatra indult – akár országon belül, akár Lengyelországban keresve a boldogulását –, az oroszok pedig a határ túloldalán próbáltak új életet kezdeni. Becslések szerint 1,5 millió ember hagyta már a térséget 2014 óta, de pontos adatot senki sem tud. Vélelmezhető csak, hogy már közel 1 millió ember települt át Oroszországba, de erre is csak a hivatalos útlevél-kibocsátási statisztikák alapján lehet következtetni.
Emellett az ukrán és a szakadár kormányok számos olyan szabályozást vezettek be, amelyek negatív hatással voltak a helyi gazdaságra. Annak ellenére, hogy az ukrán kormány megpróbálta elszigetelni a donyecki és a luhanszki szakadárokat, számos csatorna tartotta őket kapcsolatban mind az ukrán, mind a külső piacokkal. 2016-ig a kormány ellenőrzése alatt álló donyecki és luhanszki területek továbbra is szállították mind a vizet, mind az áramot a térségbe kevés vagy bármilyen ellenszolgáltatás nélkül. Ahogy annak sem szabtak gátat, hogy a nyersanyagok, a termékek bejussanak a Kijev által ellenőrzött területekre, sőt fedőcégek révén ezek még a nemzetközi kereskedelembe is eljutottak.
Ráadásul a legnagyobb a térségben működő vállalatok továbbra is az ukrán jogterületen működtek – egészen a 2017. márciusi de facto államosításukig –, árukat szállítva az ukrán „anyaországba”, és megtagadva az adófizetést a szeparatista „hatóságoknak”. Vagyis a szeparatisták nem nyertek rajtuk, miközben Ukrajna nem veszített el minden bevételt az első években, amikor ezek a cégek – főleg bányák és nyersanyag-feldolgozó üzemek – az oroszbarát önjelölt államok kezére kerültek.
Eközben 2014-től Oroszország földgázt és villamos energiát szállított a régióba, és finanszírozta a helyi állami kiadások túlnyomó részét. Elemzők szerint több helyi vállalkozás korlátozások nélkül hozzáférhetett az orosz piachoz, a határon keresztül értékesítették áruikat, vagy Oroszországban alapítottak/használtak cégeket, hogy harmadik országokba exportáljanak árukat. A régió egyik sajátossága a vertikálisan integrált vállalatok elterjedtsége volt, amelyek a térség különböző országaiban egyszerre rendelkeztek üzleti vagyonnal. A fejlett vasúthálózat a bányák, a feldolgozóipari vállalkozások és a kikötők közötti egyszerű értékesítési csatornák fennmaradását is biztosították.
A Minszk-II. megállapodás a vállalatok egy részét meghagyta abban a háromlaki állapotban, hogy egyszerre voltak ukrán, orosz és szeparatista államokban működő cégek:
a széntermelő bányák többsége a szeparatisták ellenőrzése alá került, míg a nagy szénfogyasztók (főként a hőerőművek) és Mariupol városa – amely a régió egyetlen kikötőjével rendelkezik – az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területeken maradt, cserébe mindkét helyen nagyjából ugyanaz a cég működhetett. A szakadás a hagyományos értékláncok felbomlását idézte elő, ami arra kényszerítette a vállalatokat, hogy vagy alternatív ellátási útvonalakat keressenek, vagy homályos ügyletek révén férjenek hozzá a régi csatornákhoz.
A fent említett tényezők – a fennmaradó kapcsolatok Ukrajna többi részével, a negatív tovagyűrűző hatások és a külső piacoktól való részleges elszigeteltség – miatt azonban nehéz megbecsülni a két szakadár állam tényleges gazdasági helyzetét. Következtetni meglepő módon a műholdas felvételek éjszakai fénykibocsátási adataiból lehet következtetni: ezeken látszik, hogy mekkora lakosság maradt, az ipari létesítmények miként termeltek.
A fényadatok elemzéséből pedig az látszik, hogy a szeparatisták által ellenőrzött területek erősebb gazdasági visszaesést tapasztaltak, mint az ukrán kormány által ellenőrzött régiók. A donyecki régió esetében 38, Luhanszk esetében ennél is nagyobb, 51 százalékos volt a visszaesés 2018-ig. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a konfliktus okozta vagy a gazdasági szankciók kiváltotta kereskedelmi zavarok jelentős szerepet játszanak a megfigyelt gazdasági visszaesésben. A donyecki vállalkozások elleni kereskedelmi tilalom második fordulója azt eredményezte, hogy a helyi gazdasági tevékenység 20 százalékkal visszaesett – legalábbis erre utal, hogy a szankciók bevezetése után jelentősen csökkent a térségben az éjszakai fénykibocsátás.
Azt pontosan, hogy a helyi bevételkiesés mekkora részét pótolta ki Moszkva, lehetetlen megmondani. Sajtójelentések szerint a sérült szeparatista harceszközöket orosz javítóüzemekbe szállították, valamint számos élelmiszer-adományt küldtek a térségbe, amiket papíron belföldi jótékonysági célokra szállítottak. Az orosz költségvetésben nincs olyan tétel, ami jelezné, hogy pénzügyi támogatást adtak volna, de fedőcégek sora révén, valamint a Krím fejlesztésére folyatott források jelentős része a szeparatistákhoz kerülhetett az elemzők szerint.
Most, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a területek függetlenségét, ezek a költségek megjelenhetnek.
Washington hétfőn este eltiltotta az amerikai személyeket és a bankokat attól, hogy bármilyen gazdasági tevékenységet folytassanak a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokban. Tilos kereskedniük, hogy pénzügyi műveleteket hajtsanak végre. A fent vázolt „senki földje” állapotban kérdés, hogyan hathat ez az amúgy is padlón lévő szakadár államoknak.
(Borítókép: Alexander RekaTASS / Getty Images)