Bod Péter Ákos főbb megállapításai:

• Erős indokok szólnak a progresszív jövedelemadózás mellett – de ezt adóemelés nélkül képzelik el.
• A magyar gazdaság „elég jól” teljesített a 2010-es években, de a kormánnyal szemben kritikusabb.
• Gyors gazdasági növekedésű években, 2017 és 2019 között sem volt kiegyensúlyozott költségvetésünk, ami súlyos hiba. 
• Az infláció újra súlyos gond, könnyű megoldást Bod Péter Ákos sem tudna adni, hiszen vannak külső komponensei is.
• „Nem a kiskereskedőket kell kérni, hogy monetáris hatóságként működjenek.”
• A korrupció nem akkor üt vissza, amikor elkövetik, hanem később.
• Nincs kifogása a külföldi egyetemek ellen, sőt! Viszont a tervezett budapesti Fudan nemzetgazdasági előnyeit nem látja.

Professzor úr, ön tagja a Márki-Zay Péter által felkért tanácsadó testületnek. Milyen kérdésekben szokta kikérni a szakvéleményét az ellenzék kormányfőjelöltje?

Ad hoc módon, ha valami történik, felhív két programja között, hogy mit gondolok közgazdászként arról, ha például a kormány bejelent valamilyen árbefagyasztást. Ami igazán munkát ad, azok az online beszélgetéseink a 10-12 közgazdászból álló gazdaságpolitikai körrel. Inkább kör, mint testület, papíros felkérés nem jött, mint ahogy honorárium sincs, mert igazából ez egy szakmai klub, amely legfőképpen a miniszterelnök-jelölt gazdasági programján dolgozik.

Ez a hat ellenzéki párt közös gazdasági programja lesz?

A hat ellenzéki párt már sokkal korábban megkezdte a gazdasági programjaik egyeztetését. Hozzánk, ehhez az említett teamhez már egyeztetett többpárti szövegek jönnek, egészségügyi, mezőgazdasági, önkormányzati, oktatási program, és a többi. A mi feladatunk kettős, mert azontúl, hogy a miniszterelnök-jelölt kormányprogramján dolgozzunk, másrészt megítéljük, beárazzuk a szakbizottságok javaslatainak a költségvetési, gazdasági vonatkozásait. Ha egy szakmai bizottság szerint több pénzt kell adni az ápolónőknek, mert az orvosi fizetéseket már megemelték, de elfelejtkeztek a szakasszisztenciáról, és ez tarthatatlan, akár meg is kell duplázni, akkor a kérdés az, hogy ez mennyibe kerül, befér-e, és ha igen, hova fér be: az első, a második vagy a negyedik évbe? Vagy befér az elsőbe, de nem megduplázással. Ilyen típusú kalibrálási feladatokat is ellátunk.

Ez azt jelenti, hogy rálátnak a kormányprogram-alkotási folyamatra. Az, hogy egy kormány milyen politikai irányzatot képvisel, a költségvetési politikájából derül ki, abból, hogy mire mennyit költ. Önök erre rálátnak, mert önök árazzák be a javaslatokat. Mi tükröződik ezekből a tervekből, milyen irányzatú lesz az új kormány, ha az ellenzék nyeri a választást?

Vannak fix pontok. Olyan állítások hangoztak el, amiket ez az árnyék-pénzügyminisztérium, lehet így mondani házi használatra, adottnak vesz. Például azt mondta Márki-Zay Péter, hogy ő nem akar adót emelni, mert túl van adóztatva Magyarország. Ezzel szakmailag egyet is ért a társaságunk. Ennek vannak következményei, például az szja-ra nézve, amelynél a mai adókulcs nem túl magas, de a minimálbér körüli jövedelmi szinten társadalmilag érzéketlenül nagy, és ezt hibának tartjuk, ezért meg kell találni azt a technikát, ami itt enyhíti a kisebb jövedelműek adóterhét: kisebb adókulcs kell, vagy inkább adó-visszatérítés egy jövedelmi szintig. De hány százalékos legyen a kulcs, vagy milyen legyen az adó-visszatérítés? Mennyibe kerül a költségvetésnek a mai tudásunk szerint? És mennyibe kerül, ha a mai tudásunkról idővel kiderül, hogy a gazdaság teljesítőképessége jobb vagy rosszabb, az infláció tovább nő, vagy csökken. Ezeket – több verzióban – ki lehet számolni.

Azt mondta korábban, hogy a minimálbér adójának csökkentése mellett a legmagasabb jövedelműeket magasabb adókulccsal kellene adóztatni. Ez azt jelenti, hogy a magas jövedelműekre kiszabott magas adóból eredő pluszbevétel fedezné a minimálbéreseknél hagyott pénzt?

Fél éve mondhattam, de most is azt mondom, hogy

Kérdés, hogy ez mennyibe kerül a büdzsének. Azt is szóba hoztam korábban, hogy a 27 százalékos áfakulcs brutális mértékű, Európa legmagasabb kulcsa, legalább a svédekéhez menjünk le. Igen ám, de az szja és az áfa levitele együtt nem megy, legalábbis a következő egy-két évben. Mert ha nem emelnek szja-t, márpedig az új kormány nem tervez második, magasabb kulcsot, akkor nyilván lesz egy kieső állami jövedelem, ám semmi vész, meg kell találni ennek a fedezetét. Az viszont biztos, hogy most minden normál áfakulcs alá tartozó terméknél nem tudunk lemenni 27-ről még 25-re sem. Le lehetne viszont menni az élelmiszernél, noha az is százmilliárdos kiesést jelentene, és akkor megint meg kell keresni, hogy hol lehet ezt a kiadási oldalon megtakarítani, vagy a gazdasági növekedés adta többletből kell félretenni erre.

Aztán persze jönnek újabb szakmai kérések, hogy jusson több mondjuk az önkormányzatok támogatására is. A gazdaságpolitikai csoport és a téma szakértői együtt elemeznek, aztán egymás között általában el is jutunk egy közös álláspontra, mert elég egyértelmű néhány probléma. Az persze már nehezebb, hogy mi fér majd bele egy új kormány éves költségvetési tervébe. Ott már kellenek a pártok, kell a kormányprogram. Azt az esetet feltételezve, hogy az egyesült ellenzéknek lesz kellő mandátuma a kormányalakításhoz, akkor 2022 nyarán el kell készíteni a kormány költségvetési és adótörvény-tervezetét, mert mi most csak a kormányra készülési programon dolgozhatunk, Amikor az új kormánytagok átveszik a minisztériumokat, belenéznek azokba a dossziékba is, amiket mi most még nem láthatunk, addigra már fél évvel arrább mennek a gazdasági mutatószámok is, tehát jobban látható a valóság. Szóval akkor év vége felé be lehet terjeszteni az adótörvényt, aminek most egy-két eleméről beszéltem. Ha most rákérdezne, hogy mi hány százalék lesz, és konkrétan hogyan történik majd az adó-visszatérítés, arra most csak azt mondhatom, hogy 2022. november valahanyadikán be lesz terjesztve parlamenti vitára.

Mi a véleménye az Orbán-kormányok elmúlt 10-12 éves gazdaságpolitikai teljesítményéről?

Ez nagyon érdekes időszak volt, mert Magyarország 2010 tavaszán már túljutott egy nagy gazdasági válságon, és megindult fölfelé, és bár törékeny volt a kilábalás, egy ideig még recsegtek-ropogtak a kerekek, de utána jött egy történelmileg is irigylendő aranykor. Akkor is mondtam, most is mondom, hogy 2012 és 2019 legvége között a világon, Európában is erős üzleti konjunktúraív rajzolódott ki, amiből Európa keleti fele, megtolva nemzetközi támogatásokkal és megtámogatva a történelmileg is hihetetlenül mélyre süllyedt kamatszintekkel, az olcsó nyersanyagokkal, soha vissza nem térően kedvező időszakot élhetett meg. Ezt Kelet-Közép-Európa az európai átlagnál nagyobb növekedéssel vissza is igazolta. Magyarország is gyorsabban növekedett az uniós átlagnál.

A válságot anno a szerencsétlen Bajnai-kormány örökölte. És nem egészen értem, hogy most miért került elő az ő neve…

A Városháza-ügy miatt kerülhetett elő.

Amiről én nem tudom, hogy ügy lenne. Nem olvasok olyan újságot, amelyik szerint ügy van, és hogy ha volna valami ingatlanügy, akkor se érteném, hogy ő most miért emelkedett fel sorosi magaslatokra a kormánypropagandában. Tehát azt kell mondanom, hogy az Orbán-kormány szerencsésen egy emelkedő üzleti ciklusba lépett be, amikor ráadásul soha nem látott pénzek dőltek ide. Ezekkel meg lehetett volna Magyarországot újítani.

Azt is mondta korábban, hogy ebből a pluszbevételből gyorsítani lehetett volna az államadósság csökkentését.

Az egyik megoldás, hogy ha nem látnak kiváló pénzelköltési lehetőségeket, akkor a pénzbőség éveiben szabaduljanak meg a velünk hurcolt adósságtól. Persze nem mutatkozott annyira sürgetőnek az adósságmérséklés, mivel igen nyomott volt a nemzetközi kamatszint, Amerikának meg Németországnak nulla körüli, de a magyar államadósságot is 2-3 százalék mellett lehetett finanszírozni. Azért csak sejthető volt, hogy ez rendkívüli és átmeneti kedvező állapot. Most már 5 százalék feletti a magyar állampapírhozam. Ha a miniszterelnök legalább egyszer betartja a gyakran ismételt ígéretét, hogy kiegyensúlyozott költségvetés lesz – ezt tizenkét éve minden második évben meghirdette, de egyszer sem csinálta –, akkor most Magyarországon az a helyzet lenne, mint Csehországban vagy Lengyelországban, ahol az államadósság rátája az uniós átlag fele. A miénk az osztrák–német szint körüli, csakhogy ezek az országok, vagy éppen Szlovákia, nulla kamatszint körül finanszírozzák az adósságukat. A mienk nagy, az eurózónába való belépéshez is túl sok.

Az elmúlt 12 évben volt pár év, amikor nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bevezethessük az eurót. Ön is így látja?

Igen. 2001-ben az államadósság jóval 60 százalék alatt volt, onnan indult meg sajnos felfele. Gyors gazdasági növekedésű években, 2017 és 2019 között sem volt kiegyensúlyozott költségvetésünk, ami súlyos hiba. De vissza az alapkérdéshez: az a gazdasági modell, ami lépésenként kialakult, nekem már 2010-től fogva nem nagyon tetszett.

Mi nem tetszett?

Annyi időnk most nincs, hogy az összes kifogásomat kifejtsem, három könyvet és rengeteg publicisztikát közzétettem ezekben az ügyekben – láthatóan különösebb eredmény nélkül. De hogy az elején kezdjük: nem a legkritikusabb ugyan, ám már az induláskor nem tetszett a kormánystruktúra. Eleve nem arra volt kitalálva 2010-ben, hogy leképezze az európai uniós konfigurációt.

Beszéltek szuperkórházakról meg ezermilliárdos kórházépítésekről – hol maradt az európai mércéjű egészségügy? Mi lett a vidékfejlesztéssel a 2004-es csatlakozás óta? Elmondható persze, hogy az utóbbi 12 év az uniós pénzköltés tekintetében eredményes volt, mert rengeteg európai pénz bejött. És lám, mégis a nyakunkon maradt minden, amitől eddig is féltem: az államadósság, mellé jött az infláció, a magyar gazdaság duális szerkezete, a területi szétszakadás. Amúgy a magyar gazdaság átlagban nem teljesített rosszul, de a szerkezetével vannak óriási gondjaim. Eleve szerencsétlen válasz volt a 2008-as pénzügyi válságra a meghirdetett újraiparosítás. Ez itt nem Hellász, nekünk nem újraiparosításra volt szükségünk, hanem egy sokkal ütőképesebb és termelékenyebb gazdaságra.

2008 előtt persze szarvas gazdaságpolitikai és szabályozási hibákat követtek el, amikből tanulnunk kell. De 2010 után is sorra jöttek rossz válaszok, amelyek kezdettől fogva nem kvadráltak az uniós együttműködés logikájával. Amint említettem, már a minisztériumok kiválasztása jelzés volt nekem, nem beszélve arról, hogy a 21. században „nemzetgazdasági minisztérium” nevet adtak a pénzügyminisztériumnak. Na, azt végre korrigálták. Nemzetgazdaság? Németország jóval nagyobb nálunk, de német nemzetgazdaság sincsen. Németországon belül is vannak német és nem német tulajdonú cégek, az utóbbiak a németországi GDP-nek a negyedét állítják elő, Magyarországon a nem magyar tulajdonú cégek a GDP-nek mintegy az 50-52 százalékát állítják elő. Nemzetgazdaság utoljára a kommunista időkben volt nálunk.

Az ellenzéknek, ha kormányra kerülnének, milyen gazdaságpolitikai lépéseket kellene megtenniük szinte azonnal, például az infláció megfékezésére? A választási kampány idején kiszórt állami pénzek miatt szükség lesz-e kiigazításra?

Az infláció újra súlyos gond. A fenyegető ár-bér spirál a megelőző másfél évtizedben már joggal feledésbe merült, mert a rendszerváltozást követő nagy ármozgások lecsillapodásával az inflációs ütem ment lefele, ahogy hazánk visszaszokott a piacgazdaságba. Amikor én utoljára hivatalt töltöttem be, akkor bizony két számjegyű inflációk voltak, de akkor az addigi hatósági árak feloldása, liberalizálása és a piacgazdasági árstruktúra kialakulása felfele vitte az árindexet. Utána, ha a piacgazdasági normák beállnak és nincs külső ársokk, akkor már nincs más teendő normális időkben, mint hogy ne legyen túl nagy a költségvetési hiány. A közös európai fiskális szabályokra úgy-ahogy ügyelt az Orbán-kormány; nem mindig, mert amikor tehette, nem tartotta be. 2011-ben azt gondolta, hogy a magánnyugdíjpénztár államosításával szerzett pénzből jó nagy deficitet vállalva belökik a gazdaság motorját, megtolják költségvetési kiadásokkal. Az Európai Bizottság protestált, ezért jött egy csendes megszorítás 2012-ben, majd 2013-tól a kormány, hogy távol tartsa a bizottsági kellemetlenkedőket, hosszú évekig belül maradt valamennyivel a 3 százalékos korláton; most persze három hatalmas deficites évet produkál ismét. Egyébként az uniós költségvetési keretek betartása idején az inflációs nyomás kezdett is enyhülni, noha nem tűnt el. Most azonban komoly gond a pénzromlás. Megjegyzem, az inflációs mutatók nem az elmúlt fél évben szaladtak föl. 2016-ban a fogyasztói árindex, a maginflációs mutató egy pillanatra nulla körül volt, ám az indexek öt éve mennek folyamatosan felfelé. A most januári 7,9 százalékos árindex a megelőző évkezdethez: ez valóban komoly feltörést okozó méret.

Én sem tudnék könnyű megoldást adni, hiszen vannak külső komponensei is. A mostani súlyos külpolitikai bizonytalanságok az olajárra meg sok egyéb termék árára kihatnak, és a világgazdasági újraindulás egyszeri költségei is adtak egy inflációs lökést. Ha azt nem tompítják, akkor az inflációs sokk átfut a gazdaságon. Az olajár növekedésével nem lehet sokat csinálni. Észtországnak ragyogó a gazdaságpolitikája, most mégis 8-9 százalékosra futott fel az inflációja: ha többe kerül az olaj, az áram, az élelmiszer, akkor többet kell fizetni a piacon. A nyersanyagok, élelmiszerek árai miatti infláció nem „home made”, nem otthon gyártják: felmegy, és majd Isten kegyelméből vissza is fog menni. Ezt tudálékosabban úgy mondják a nagy jegybankok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek: a 2021-es áremelkedés mögött sok egyszeri tényező van, ezek megszűntével a pénzromlás üteme visszatér a trendre. A világpiaci olajárakról tudjuk, hogy ha ezek fölmennek, beindul egy csomó olyan kitermelés, ami egy év múlva, talán fél év múlva visszanyomja az árát, ha nem is 40 dollár per hordóra, de nem lesz 95 dollár a nyersolaj hordója. Ha nem Magyarországon lennénk, nem is aggódnék az inflációs időszak tartóssága miatt.

A fejemet fogom: a bolti kiskereskedő az étolajjal, a benzinkutas a tankpisztolyával fogja megállítani az inflációs hullámot? Abszurdum. Az infláció azonban valóban komoly dolog. Ha nem tudjuk megfékezni, márpedig nem tudjuk súlyos mellékhatások nélkül elfojtani a gáz, az áram, az alapvető élelmiszerek átmeneti drágulását, akkor arra kell ügyelni, hogy ne legyen energiaszegénység, hogy ne éhezzenek gyerekek a hazánkban. Nagyon kellemetlen, ha az étolaj 700 forint helyett 800, és ha annyit kellene fizetni a gázolajért, mint Szlovákiában, de őszintén szólva az ilyet a társadalom zöme megemészti. A törékeny élethelyzetűeket viszont okosan, célzottan támogatni kell, annyit bizonyosan kibír a büdzsé. De a hatalmas költségvetési hiány maga is fűti az inflációt. Ezt látjuk a mostani nagy állami kiköltekezés heteiben.

És hát nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy az emberek ne költsék el mindazt a pénzt, amit egyszeri juttatásként most a kormánytól kaptak, hanem inkább stabilizálják a családi költségvetésüket, fizessék vissza az adósságuk egy részét, vagy képezzenek egy kis tartalékot maguknak a nagy pénzosztást követő hónapokra, az akkori árnövekedésre.

Bárki legyen is itt kormányon, a korrupció évtizedek óta jelen van Magyarországon, a mértéke, a súlyossága változó, és abban is vannak különbségek, hogy milyen hivatali, kormányzati szintet ért el az egymást váltó kormányzatok alatt. A korrupció milyen hatással van a gazdaságra?

Ez nagyon fontos és izgalmas kérdés. Elhangzott a legmagasabb helyről, hogy „ugyan kérem, hol van itt korrupció, hát dübörög a gazdaság, nézzék meg a GDP-t”. Akkor még nem lehetett tudni, hogy nem 6,9, hanem 7,1 lesz a tavalyi GDP-index, ami valóban szép mutató, még akkor is, ha a megelőző év csaknem ötszázalékos csökkenéséhez kell hozzámérni. De örülök, hogy rákérdezett a korrupció nemzetgazdasági vonatkozására, és itt is elmondhatom: él nálunk egy olyan naiv vélekedés, hogy széplelkek sopánkodhatnak a közpénzek megdézsmálásán, de a gazdaságnak az egész nem is árt; lám, az adatok szerint a magyar gazdaság egészen szépen növekszik. Ám több baj van ezzel a gyakori bölcsességgel. Mert mi is történik akkor, ha egy állami beruházást direkt túlszámláznak, és nem azért, mert többe kerül az acél és felmentek a bérek, hanem mert elbírja a büdzsé, és mert jó baráthoz jut a pénz? Mi lesz a nemzetgazdasággal, ha nálunk mondjuk kétszer annyiba kerül egy kilométer autópálya, mint Horvátországban? Holott nálunk nincsenek nagyobb hegyek... A GDP – köszöni szépen – ettől a túlárazástól nő: ha annyiba került az államnak, hát annyit ér. Pedig lesz itt nagy veszteség, de

Mert mi is történik? Az, hogy adva van a magyar adókból vagy az uniós támogatásból egy keret, amiből lehetne építeni ezt meg ezt, de csak ez épül meg, mert a többi pénzből valakinek a szuperprofitja lesz. Amit az illető luxusfogyasztásként felél, kivisz az országból, vagy akár céget vesz rajta és így tisztára mossa a korrupcióval szerzett milliárdokat. Bármelyiket választja a szerencsés nyertes, mindegyikkel közgazdasági károk járnak együtt. Ha feléli a hozzá dőlő pénzt, akkor az import elkezd nőni, dúsgazdag magyarok jelennek meg napsütötte helyeken. És most direkt nem mondom azt, hogy Marbellán… Ha céget vesz belőle, akkor megjelenik egy fizetőképes, politikailag motivált politikai vállalkozó, a maga fizetőerejével a gazdasági életben, ahol mások keményen dolgozva építettek fel cégeket, de nem azért, hogy valaki elvigye az orruk elől. És ha az a vélemény, hogy ez megeshet Magyarországon, és bizony megeshet, akkor ez azt is jelenti, hogy a vállalkozó igyekszik innen elszivárogni, ha egy mód van rá. Ha nem tud elmenni, akkor igyekszik a cégét olyan méretűnek megtartani, hogy ne legyen nagyon feltűnő, ne szúrjon szemet, ne kívánja meg valamelyik oligarcha.

Természetesen ez az egész az Audit, Samsungot nem érdekli, mert nem érinti. A korrupciónál a külföldi tulajdonosok helyzete speciális: nem szeretik, sőt van olyan cég, amelyik emiatt egyáltalán nem jön ide, aki pedig itt van, látja, hogy ez a szokás, és talán azt mondja, hát istenem, nem szép, majd pedig beárazza… Akit megöl a korrupció, az az, akitől én harminc éve várom a magyar gazdaság felemelkedését. Antall József óta azt gondoltuk, hogy majd a szociális piacgazdaságban erőteljes, dinamikus középvállalkozások jönnek létre, a versengésben kiemelkedik sok olyan rátermett ember, aki félreteszi a pénzt, aki tud kalkulálni, nem szakadt még el a munkavállalótól sem. Tehát az a fajta kapitalizmus alakul itt ki, aminek még megmaradt az emberi vonása, mert különben a piacgazdaság tud személytelen és akár embertelen is lenni.

Nem vagyok naiv, de remélem, hogy a vagyonok, állami megrendelések politikai osztogatása és közben a verseny lefojtása, a kisember félretolása – mindez egyszer véget ér. A korrupció tehát nem csak etikai kérdés. Nem csupán az érzékenységünket sérti. Látható, jelen van, egy évtizede romlik a helyzet. Ne mondja, hogy nem mérhető, mert nagyon is sokféleképpen mérhető az üzleti normák romlása. A helyzet romlását érzékeli a külvilág, látják a mi uniós szövetségeseink is, akik egyben a donoraink. A nemzeti érdek súlyos megsértése, hogy valaki azért, hogy az úgynevezett hazai vállalkozói kört kinevelje, kockáztatja a belső körön kívüli összes többi magyar vállalkozót illető fejlődési forrásokat. Kockáztatja Magyarország külső renoméját, ami nem presztízskérdés csupán, hanem pénzkérdés is, hiszen a nettó befizető országok közvéleménye és politikai osztálya joggal kérdi, miért adjanak nekünk ennyi pénzt. Szóval azt gondolom, hogy a korrupció nem néhányak mániája, és több annál, mint erkölcsi ügy. Higgyék el az olvasók, hogy a korrupció betáblázza a jövőt.

Azt se tessék mondani, hogy az már csak így volt ezen a vidéken, és így is lesz, amíg világ a világ. Lehetséges sikerrel küzdeni ellene. Az észtek szovjet tagállamban éltek három évtizede, aztán építettek egy hatékony és korrupciótól nagymértékben mentes új nemzetet. Máshonnan indulva, de a románok is igyekeznek, és a szlovákok is. Tehát itt nem arról van szó, hogy korrupció mindig volt, és mindig lesz. Fontos gyakorlati lépés, hogy csatlakozunk az európai ügyészséghez, és ha elfogadjuk a szakmai segítségüket, akkor hatékonyabbá válhat az állam kifosztása elleni küzdelmünk.

Mérhető-e a költségvetés bevételi oldalán a keleti nyitás gazdasági sikere?

A külkereskedelmi szerkezetünk egy évtizede lényegében nem változott, a magyar gazdasági teljesítmény döntő hányada az európai cégek által szervezett értékláncokba épül bele.

Rendszeresen szóba jönnek többmilliárdos tervek, nagy keleti, állami vagy félállami szereplőkkel – de hogy abból mit profitál a magyar gazdaság, pláne annak a hazai tulajdonú kis és közepes méretű vállalati szektora, az több, mint kétséges. Néhány nagy volumenű projekttel kapcsolatban az embernek óriási fenntartásai vannak. Ezekkel a projektekkel az új kormánynak, ha az ellenzék kerül kormányra, lesznek teendői. Ennél többet nem tudok most mondani, mert ahogy Márki-Zay Péter is elmondta, el kell olvasni a ma még titkos szerződéseket annak megállapítására, hogy mit lehet azokkal kezdeni. Vegyen-e magára egy óriási költségvetési terhet Magyarország, hogy megépítsen egy olyan vasútvonalat, amelyiken kínai áru jön Európába: a kínaiaknak jó, az európai barátaink előtt nem tesz minket sokkal népszerűbbé, az építés kínai technológiával fog történni, és a pénzügyi teher meg ránk marad: bárhogy rakom össze, ez nem a magyar nemzeti érdek.

A Fudan Egyetem tervéről mit gondol egyetemi professzorként?

Én minden nemzetközi nyitásnak örülök, ahol tanítok, ott is futnak már évek óta fudani programok. Jöjjenek, persze.

Ez nem a magyar nemzeti érdek. Valakinek biztos jó. Nekem nincs kifogásom a külföldi egyetemek ellen, sőt! De tudjuk, hogy kormányzati nyomásra egy amerikai egyetem elment innen, A Fudan-ügy ebben a konstrukcióban akkor sem állja meg a helyét, ha most itt lenne még másik két amerikai egyetem. Hozzanak ide pénzt, építsenek maguknak egy kampuszt, ha Budapest erre alkalmas, szerintem alkalmas, de ne mi építsünk nekik egyetemet.

Az adatok alapján egyébként nem látom a keleti nyitásnak a gazdaságélénkítő hatását. A keleti külkereskedelmi deficitünk nagyon nagy volt, és nagyon nagy maradt. E mellé most jön egy politikai deficit is, mert a keleti barátkozás mellett súlyos árnyak vetülnek a szövetségeseinkhez fűződő viszonyra. És maradva a gazdasági vonatkozásoknál: egy sor olyan ügyet látni, amelyek megtérülési alapon értelmetlenek, de hát mégis kell lennie valami olyan vonatkozásnak, amiben ezek értelmesek. Közgazdászként, a magyar nemzeti érdeket nézve, azt kell hogy mondjam, jó néhány nagy projektben a bottom line, a nyereségesség nem stimmel.

(Borítókép: Bod Péter Ákos. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)