A BÉT-en jegyzett OTP óriási esésen van túl, a csütörtök hajnali inváziót követően az orosz–ukrán fegyveres konfliktus mozgatta a bankpapírt, amely története egyik legnagyobb zuhanásán van túl. Az OTP Csoport az Index megkeresésére közölte, hogy ugyan üzleti tevékenységük Ukrajnában jelentős, de az egész csoporthoz viszonyítva a most felértékelődő üzleti kockázat is kezelhető mértékű.
Csütörtökön története egyik legnagyobb esését produkálta az OTP a BÉT-en, a bankpapír árfolyama a kereskedés végén 14,69 százalékos csökkenést követően 13 010 forinton zárt, miután hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát – a bankcsoportnak mindkét országban jelentős érdekeltségei vannak.
Az orosz–ukrán fegyveres konfliktus árnyékolta be a kereskedést a magyar és a nemzetközi piacokon egyaránt – fogalmazott az MTI-nek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. A BÉT-en elért „rettenetesen” magas, több mint 59 milliárd forintos forgalom is jelzi, hogy eladói nyomás alatt volt a budapesti tőzsde. Az elemző szerint a befektetők lényegében menekülnek a részvénypiacokról, és inkább olyan eszközök felé fordulnak, mint például a dollár, a svájci frank, illetve a japán jen.
Folyamatosan elemezzük az eseményeket, és a havaria forgatókönyvek az éppen aktuális helyzetnek megfelelően lépnek életbe. Ahol harci események vannak, a fiókokat nem nyitjuk ki
– válaszolta az Index megkeresésére a cégcsoport. A készpénzellátás folyamatos, és az online szolgáltatásaik is megfelelően működnek – tudatosan törekednek arra, hogy ez így is maradjon.
Az OTP közölte azt is, hogy ahol a körülmények lehetővé teszik a biztonságos működést, ott folyamatos a fióki szolgáltatás is, és amíg ennek a feltételei adottak, munkatársaik és az ügyfeleik biztonsági érdekeinek figyelembevételével ezt fenn is tartják. A bankcsoport válaszolt az árfolyamesést firtató kérdésünkre is:
Az OTP Csoport üzleti tevékenysége Ukrajnában jelentős, az egész csoporthoz viszonyítva azonban a most felértékelődő üzleti kockázat is kezelhető mértékű. Tőke, likviditás, de még profit szempontjából sem látunk olyan forgatókönyvet, amely drámaian érintené vállalatunkat.
(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images Hungary)