A Magyar Fejlesztési Bank Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről.
A vezérigazgatói feladatokat keddtől Havelda Balázs, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese veszi át – írja az MTI.
Magyar Péter a társaságot 2018 óta vezette, irányítása alatt vezették be többek között a szabad felhasználású Diákhitel Pluszt, valamint tavaly májustól elérhetővé vált a szak- és felnőttképzési hitel is. Szintén az ő irányítása alatt történt, hogy 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a havonta igényelhető szabad felhasználású diákhitel összege.
Magyar Péter nem csak a Diákhitel Központ vezetőjeként ismert, ő Varga Judit igazságügyi miniszter férje, három gyermekük édesapja. Mint megírtuk, vasárnap befogadtak az otthonukba egy Ukrajnából menekülő kétgyermekes kárpátaljai családot.
A Magyar Pétert váltó Havelda Balázs 2014 novemberétől a Diákhitel Központ pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként irányította a társaság treasury, kontrolling-BI, pénzügy-számviteli, hitelkockázat modellezési és beszerzés-létesítménygazdálkodási területét.