Index Vakbarát Hírportál

Sikerült kiszabadítani a zátonyra futott óriás-konténerhajót

2022. április 18., hétfő 20:20

Több mint egy hónap után sikerült újraindítani vasárnap reggel az Ever Forward konténerszállító hajót, amely így folytathatja az útját – írja a Guardian.

A mintegy három futballpályányi, 305 méter hosszúságú teherszállító hajó még március közepén futott zátonyra a Chesapeake-öbölben. Korábban a baltimore-i kikötőből indult útnak, és a virginiai Norfolkba tartott.

A brit lap cikke szerint a hajót két uszály és öt vonatóhajó segítségével sikerült kihúzni az iszapból. A hatóságok információi szerint az Ever Forward nem szenvedett sérülést, amikor zátonyra futott, de egyelőre még nem tudni, hogy a balesetet mi okozhatta.

2021-ben márciusában az Ever Forward testvére, az Ever Given fordult keresztbe a Szuezi-csatornán. A hajót közel egy hét után sikerült kiszabadítani. A keresztbefordulás miatt 400 hajónak kellett várakoznia az érintett szakaszon, ez egyes becslések szerint közel tízmilliárd dolláros kiesést eredményezett a globális világkereskedelemben.

Rovatok