Index Vakbarát Hírportál

Csoportos per jön az állam ellen, Strasbourgig is elmennének a benzinkutasok

2022. május 2., hétfő 15:09

„Jövő héten alkotmányjogi panasszal élünk, és ezzel párhuzamosan eljárást indítunk a magyar állammal szemben Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál” – mondta a Szabad Európának Karsai Dániel ügyvéd, aki a kisebb, független kutakat képviseli. Hozzátette: eddig közel ötven benzinkutas csatlakozott a csoportos perhez.

Elegük van

A független kutakat üzemeltetőknek abból lett elegük, hogy legutóbb újabb két hónapra, júliusig meghosszabbított árstop miatt minden egyes eladott liter üzemanyagon veszteségük képződik, miközben érdemi kompenzációt nem kapnak az államtól, ugyanis a literenkénti húsz forintra – ami messze nem fedezi a költségeiket – pályázniuk kell. Ez utóbbi pedig időigényes, túladminisztrált, és sokszor formai okok miatt is visszadobják a tapasztalataik szerint. 

Az ügyvéd szerint az árstop sérti a jogos várományukat és a tulajdonjogukat. „Ezt a válságot nem az állam kreálta, viszont a krízis anyagi terheit a benzinkutasoknak kell viselniük. Semmilyen valódi kompenzációt nem kapnak, a literenkénti húszforintos állami támogatás sem fedezi a veszteségeiket” – mondta Karsai.

Szerinte az uniós jogszabályokban is nyilvánvaló a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége, hiszen a kis kutak jelentős részben más EU-országokból hozzák be az üzemanyagot, illetve fogyasztóik is jelentős részben más EU-országokból érkeznek. Az is felmerülhet, hogy a kormány rendelete sértheti Az emberi jogok európai egyezményének a tulajdon védelméhez fűződő jogokat védő előírásait is. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlata szerint az olyan tagállami intézkedés, amely egyes piaci szereplők ügyfélkörét elvonja, versenytársakhoz irányítja át, illetve hatásában erre alkalmas, a tulajdonjogot sérti – emlékeztet a lap. 

Jogsértő lehet

A kutasok szerint sértheti a tulajdonjogon belül a rendelkezési jogot a veszteséges értékesítésre kényszerítő része a jogszabálynak, de az a része is, mely szerint szünetelés esetén versenytársaik veszik át a kutak üzemeltetését. De a magyar Alaptörvény is hasonlóan fogalmaz a vállalkozás szabadságát és a tisztességes versenyt védő előírásaiban.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a lapnak úgy fogalmazott, hogy a kormányzati apanázs arra elég, hogy lélegeztetőgépen tartsa a kis kutakat, de továbbra is veszteségesen üzemelnek. Úgy vélte, hogy tőzsdén jegyzett termékek, mint az olaj és a hozzá kapcsolódó desztillációk árát befagyasztani közgazdasági nonszensz. Maga az általános üzemanyagárstop elve szerinte helyes, de ebben a formában fenntarthatatlan, vissza kell térni a piaci árakhoz.

„Aki nem tudja megfizetni, annak rászorultsági alapon állami támogatást kell nyújtani” – mondta. Kihagyott lehetőségnek tartja azt is, hogy a hosszabbításnál nem közelítették az árstopos és a piaci árakat, mivel a lejártakor továbbra is nagyobb lehet az ársokk. Szerinte a náluk tankoló autósokat nem zavarná, ha 480 forint helyett 520 forint lenne az üzemanyag.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok