Index Vakbarát Hírportál

Bajban a Netflix: tömeges leépítésbe kezdett a cég

2022. május 18., szerda 10:32

A népszerű streamingszolgáltató előfizetői elveszítése miatt körülbelül 150 amerikai munkatársát bocsátotta el, mindössze egy hónappal azután, hogy közölte: egy évtized után most először veszített előfizetőiből.

A Netflix által bejelentett leépítés elsősorban a kaliforniai irodát érinti, ahol a cég amerikai munkaerejének körülbelül két százaléka dolgozik. A Netflix azt is elárulta, hogy a leépítés egyértelműen a cégbevétel csökkenésének következménye, miután a streamingszolgáltató idén először számolhat előfizetők elvesztésével – írja a BBC.

Ugyanakkor a Netflix azt már nem hozta nyilvánosságra, hogy egész pontosan mely üzletágakat és részlegeket érinti a leépítés. Ugyanakkor a Los Angeles Times úgy tudja, hogy a HR- és a kommunikációs osztály az érintettek között van. 

A Netflix azután szánta rá magát a tömeges leépítésre, hogy áprilisban nyilvánosságra hozta: 2022 első negyedévben közel 200 ezer előfizetőt veszített, és becsléseik szerint a következő negyedévben akár 2 millió további felhasználótól is elbúcsúzhat.

A hírre a cég korábbi befektetőinek egy része gyorsan túl is adott részvényein, amelyek értéke egy nap alatt 35 százalékot zuhant.

Ugyanakkor 220 millió előfizetőjével a Netflix továbbra is egyértelműen piacvezető a streamingszolgáltatók világában, miközben olyan erős versenytársak próbálnak felzárkózni hozzá, mint a Disney Plus, az HBO vagy az Amazon.

De miért fogytak el a Netflix előfizetői?

A Netflix bevételei részben az ukrajnai háború és az amerikai árak emelkedése miatt estek vissza, valamint a döntés, hogy kivonulnak az orosz piacról, szintén egy komoly előfizetőibázis-kiesést jelentett. Arról nem is beszélve, hogy a pandémia időszaka alatt, az otthon magányában sokan fizettek elő és fogyasztottak tartalmat a Netflixen, ám az élet újraindulásával már kevesebb időt töltenek az oldalon.

A leépítési hullám mellett a Netflix az oldalra feltöltött tartalomból is visszavett, valamint több saját gyártású produkcióját is lemondta, köztük a Meghan Markle-féle animációs sorozat fejlesztéséből is kiszálltak. Továbbá a Netflix a jelszómegosztás korlátozását tervezi, és azt, hogy átáll egy hirdetésalapú modellre.

(Borítókép: Thomas Trutschel/Photothek via Getty Images)

Rovatok