Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen drágul a repülés, a fogyasztók fizetik meg az olajár emelkedését

2022. július 10., vasárnap 18:49

Az üzemanyagárak emelkedésével a repülőjegyek ára is kétségtelenül emelkedik – mondta Wille Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség főigazgatója. A szakember arról is beszélt, hogy a londoni Heathrow repülőtérnek jobban fel kellett volna készülnie, hogy elkerülje a közelmúltbeli fennakadásokat.

A koronavírus-járványból való gazdasági kilábalás közepette az ukrajnai háború miatt megugrottak az olajárak, ezeket a költségeket pedig a fogyasztók fizetik meg. Willie Walsh szerint a nyaralóknak arra kell készülniük, hogy a repülőgépjáratok költségei emelkednek – írja a BBC.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség főigazgatója a BBC Sunday Morning című műsorában arról beszélt, hogy az olajárak már akkor megemelkedtek, amikor a gazdaságok elkezdtek kilábalni a koronavírus-járványból, az ukrajnai háború azonban tovább növelte az árakat. Ez pedig a légitársaságok áraiban is tükröződik, és kétségtelenül drágább lesz a repülés az utasoknak – tette hozzá.

A jegyárak emelkedése mellett a brit légitársaságok utasai járattörléseket is tapasztalhattak, mivel jelentős fennakadások történtek egyes repülőtereken. Willie Walsh elmondta, hogy azoknak a repülőtereknek, amelyek nem tudnak megbirkózni a nyaralások miatt fellendülő utasforgalommal, módosítaniuk kellene a menetrendjükön, hogy a lehető legtöbb embert tudják fogadni. 

A főigazgató különösen a Heathrow-t emelte ki, amelynek a közelmúltban problémái akadtak a repülőgépek üzemanyag-ellátásával és a poggyászrendszerével. Úgy véli, a repülőtérnek határozottan jobban fel kellett volna készülnie. 

Nyilvánvalóan nem biztosítottak elegendő erőforrást az ilyen szintű tevékenység kezelésére, ezért kritikusnak kell lenni a Heathrow-val szemben

– mondta Willie Walsh, aki elismerte, hogy a légitársaságokat és repülőtereket érintő számos problémát a személyzeti problémák okozták, de azt mondta, nem bánta meg, hogy a járvány idején, amikor a légitársaság főnöke volt, jelentősen csökkentette a British Airways létszámát.

Walsh kijelentésére a Heathrow repülőtér úgy reagált, hogy a forgalom növekedésével a légi közlekedésre jelentős nyomás helyeződik, ezért a rosszul tájékozott megjegyzések helyett inkább együttműködésre és az utasokat védelmére irányuló szolgáltatásokba való befektetésre van szükség.

(Borítókép: David McNew / Getty Images)

Rovatok