Már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig még tartható a 480 forintos ársapka, ezt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója mondta az ATV-nek adott interjújában. A beszélgetésben Hernádi Zsolt hangsúlyozta, rendkívül veszélyes időszakot él meg az üzemanyagpiac.
A magyar kormány még tavaly novemberben vezette be a hatósági árat a hazai töltőállomásokon, jelen állás szerint október 1-jéig 480 forint marad a benzin. Korábban többször elhangzott, hogy a végtelenségig nem tartható az ársapka, a Mol már tankolási limitet vezetett be a kútjain, hogy jusson elég üzemanyag mindenkinek.
A Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője korábban arról beszélt, Európában nyáron üzemanyaghiány léphet fel az orosz–ukrán háború miatt, a hiány akár Magyarországot is elérheti. Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója a minap arról beszélt, nagyon érzékeny jelenleg az üzemanyag-ellátási helyzet a magyar piacon.
Ezekről is kérdezték az ATV stúdiójában Hernádi Zsoltot, aki a Heti Napló vendége volt. Az elnök-vezérigazgató elmondta, az árszabályozás már önmagában is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány. Hozzátette, a Mol-kutakon a korlátozást azért kellett bevezetni, mert fontosabb, hogy legyen üzemanyag, mint hogy mennyi.
50 liternél remélhetőleg nem kell lejjebb vinni a limitet, de rendkívül veszélyes időszakban vagyunk, mivel a hazai üzemanyag-fogyasztás az ársapka következtében növekszik, az üzemanyagimport pedig gyakorlatilag leállt, fűzte hozzá. Hernádi Zsolt rámutatott, hogy miközben csökken az Európába tartó orosz olajexport, az ukrán finomítókapacitás megsemmisült, leállt az OMV schwechati finomítója is.
A százhalombattai finomítóban augusztusban részleges karbantartás lesz, vagyis a finomító 65 százaléka állni fog. A Mol pozsonyi finomítója most áll, és majd július 20-án indul újra. Emellett az is gond, hogy az európai piac 10 százalékát az oroszok látják el dízelolajjal – tette hozzá.
Magyarországon jelenleg relatív üzemanyaghiány van, ami azt jelenti, hogy az országnak most spájzolnia kellene
– jelentette ki Hernádi Zsolt, aki azt mondta, már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig még tartható a 480 forintos ársapka.
Piaci szempontból előbb-utóbb meg kell szüntetni a hatósági árszabályozást, szögezte le az elnök-vezérigazgató, aki nem akart belemenni abba a „fantáziálásba”, hogy jegyrendszerrel vagy más megoldással korlátoznák-e a fogyasztást, de újfent hangsúlyozta, hogy a 480 forintos ársapka mellett nem jön be az import Magyarországra, azt adják el, amit itthon megtermelnek.
Az Index is beszámolt róla, hogy a washingtoni bíróság a Molt mondta ki győztesnek a Mol–INA-ügyben indított eljárásban, így a hazai olajtársaság több mint százmilliárd forintos kártérítésre jogosult.
Az ATV-ben elhangzott, a Molnak feltett szándéka behajtani a most megítélt összeget a horvát államon. Ez a pénz jár a Mol részvényeseinek – jegyezte meg Hernádi Zsolt, aki a vele szemben érvényben lévő európai elfogatóparanccsal kapcsolatban is megszólalt.
Elmondta: nem tervez még külföldre menni, de – tette hozzá – olyan szép ez az ország, és annyi helyen nem volt még. A választott bírósági tárgyaláson személyesen volt kint Washingtonban, az eljárásra mentességet kapott, így utazhatott, árulta el.
(Borítókép: Hernádi Zsolt 2022. március 13-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)