Index Vakbarát Hírportál

Szomorú hírt közölt az inflációról az EKB

2022. augusztus 4., csütörtök 16:08 | aznap frissítve

Az euróövezet gazdasági aktivitása lassul, az infláció továbbra is nemkívánatosan magas, és várhatóan még egy ideig az inflációs cél fölött marad az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön publikált gazdasági jelentése alapján. Ez alapján észlelhetők a gazdasági aktivitást fékező tényezők enyhülésének jelei is, mindez megnehezíti a 2022 második felére és az azt követő időszakra vonatkozó becsléseket.

Az EKB jelentése szerint a magas infláció vásárlóerőre gyakorolt hatása, a folyamatos kínálati korlátok és a nagyobb bizonytalanság visszafogja a gazdaságot. A cégek továbbra is magasabb költségekkel és az ellátási láncok zavarával szembesülnek, bár vannak már gyenge jelei annak, hogy az ellátási szűk keresztmetszetek némelyike enyhül. Ezek a tényezők együttesen jelentősen elhomályosítják a 2022 második felére és az azt követő időszakra vonatkozó kilátásokat.

Ugyanakkor a gazdasági aktivitás továbbra is élvezi a gazdaság újraindulásának, az erős munkaerőpiacnak és a költségvetési politika támogatásának előnyeit. 

Feléljük a megtakarításokat, a turizmus erősíti a gazdaságot

A gazdaság újranyitása különösen a szolgáltatási szektor keresletét támogatja. Az erősödő utazási kedvnek köszönhetően a turizmus várhatóan az idei harmadik negyedévben is segíti a gazdasági növekedést. A fogyasztást támogatják a háztartásoknak a világjárvány alatt felhalmozott megtakarításai és az élénkülő munkaerőpiac is.

Az euróövezeti infláció júniusban tovább emelkedett, legfontosabb összetevője ismét az energiaárak emelkedése volt. A piaci alapú mutatók arra utalnak, hogy

a globális energiaárak a közeljövőben magasak maradnak.

Az ipari termékek tartós kínálati szűk keresztmetszetei és a kereslet élénkülése, különösen a szolgáltatási ágazatban szintén hozzájárul a jelenlegi magas inflációs rátákhoz. Az árnyomás egyre több ágazatra terjed ki, részben a magas energiaköltségeknek a gazdaság egészére gyakorolt közvetett hatása miatt.

Történelmi mélyponton a munkanélküliség

Az EKB várakozásai szerint az infláció még egy ideig nemkívánatosan magas marad az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt. A magasabb inflációs nyomáshoz az euró árfolyamának leértékelődése is hozzájárul. Előretekintve viszont új zavarok hiányában az energiaköltségeknek stabilizálódniuk, az ellátási szűk keresztmetszeteknek enyhülniük kell, ami a folyamatban lévő szakpolitikai normalizációval együtt támogatja az infláció visszatérését az EKB inflációs céljához.

A munkaerőpiac továbbra is erős. A munkanélküliség májusban történelmi mélypontra csökkent. Az üres álláshelyek számos ágazatban azt mutatják, hogy a munkaerő iránti kereslet erős.

A tagországokban alkalmazott költségvetési politika segít enyhíteni az ukrajnai háború hatását azok számára, akik a leginkább viselik a magasabb energiaárak terhét. Az átmeneti és célzott intézkedéseket az EKB ajánlása szerint úgy kell kialakítani, hogy korlátozzák az inflációs nyomás fokozódásának kockázatát. A költségvetési politikáknak minden országban az adósság fenntarthatóságának megőrzésére, valamint a növekedési potenciál fenntartható módon történő növelésére kell törekedniük a fellendülés fokozása érdekében.

A legnagyobb visszatartó erő

Az ukrajnai háború elhúzódása továbbra is jelentős lefelé mutató kockázatot jelent a növekedésre nézve, különösen akkor, ha az Oroszországból származó energiaellátás olyan mértékben megszakadna, hogy az a vállalatok és a háztartások számára élelmiszer-adagoláshoz vezetne. A háború tovább ronthatja a bizalmat és súlyosbíthatja a kínálati oldali korlátozásokat, miközben az energia- és élelmiszerárak a vártnál tartósan magasabbak maradhatnak. A globális növekedés gyorsabb lassulása szintén kockázatot jelentene az euróövezet kilátásaira nézve.

A világgazdasági aktivitásra vonatkozó legújabb adatok a növekedés mérséklődésére utalnak a magas infláció és a monetáris politika normalizálódása közepette világszerte. A fejlett gazdaságokra – az euróövezet kivételével – vonatkozó kompozit beszerzési menedzserindex (PMI) április és június között csökkent, ami különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság gyengeségét tükrözi – írja az MTI. Ezzel szemben a feltörekvő piacok aktivitása jelentősen javult júniusban, elsősorban a kínai gazdasági aktivitás fellendülésének köszönhetően.

Az orosz–ukrán háború és a kínai járványmegelőző intézkedések miatt a világkereskedelem ismét visszaesett. Áprilisban a globális – euróövezet nélküli – áruforgalom már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott, és 2022 januárja óta 1,9 százalékkal csökkent.

A globális inflációs nyomás a szolgáltatásokra is kiterjed. Az OECD-országok éves fogyasztóiár-indexe májusban 9,6 százalékra emelkedett (az áprilisi 9,2 százalékról), amit az energia- és élelmiszer-infláció és kisebb mértékben a maginfláció hajtott.

(Borítókép: Daniel Roland / AFP)

Rovatok